Üdvözlöm a Kerületi Újság - kerületi hírek oldalon.   A kijelölt szöveg felolvasásához kattintson a hangszóróra! Üdvözlöm a Kerületi Újság - kerületi hírek oldalon. GSpeech

A tavalyi évben csökkent a bűncselekmények száma és javult a nyomozás eredményessége a 2016 évi adatokhoz képest – számolt be a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) előző évi munkájáról Bucsek Gábor vezérőrnagy, Budapest rendőrfőkapitánya szerdán, a Fővárosi Közgyűlésen. Tarlós István főpolgármester és Kocsis Máté önkormányzati és rendészeti tanácsnok köszönetét fejezte ki a rendőrök munkájáért. Józsefváros polgármestere kiemelte: Budapest egyre biztonságosabb, amit az is alátámaszt, hogy 2010 óta felére csökkent a bűncselekmények száma.

Bucsek Gábor rendőrfőkapitány a Fővárosi Közgyűlésen elmondta, hogy sikeres évet tudhatnak maguk mögött. A „kemény és tervszerű” munka eredményeként folytatódott az az évek óta tartó tendencia, amely Budapestet Európa egyik legbiztonságosabb fővárosává tette – jelentette ki. Közölte: 2010-től számítva az összes rendőri eljárásban regisztrált bűncselekmények száma 44,5 százalékos csökkenést mutat, a nyomozáseredményességi mutató 20,8 százalékkal emelkedett.

A rendőrfőkapitány elmondta, idén a hangsúlyt a pénzmosás elleni küzdelemre, az eltitkolt vagyon felderítésére helyezik.

Nagyobb a lakossági bizalom a rendőrség felé

Tarlós István főpolgármester köszönetet mondott a BRFK-nak a budapestiek érdekében kifejtett munkájáért. Kocsis Máté önkormányzati és rendészeti tanácsnok szerint a számok önmagukért beszélnek, hiszen a BRFK a társszervekkel nagyszerű eredményeket ért el – példaként említve a nemzetközi sportesemények sikeres biztosítását – és ezzel nem csak a budapesti, hanem a teljes magyar rendőrség hírnevét öregbítette. Józsefváros polgármestere kifejtette: „nagy előrelépés, hogy a BRFK és a kerületi közterület-felügyeletek között egy kiváló együttműködés alakult ki, és most már 100 ezres óraszámot meghaladó közös szolgálatot tudhatnak magunk mögött.

Ez is hozzájárult ahhoz, hogy a budapesti polgárok egyre nagyobb bizalommal forduljanak a rendvédelmi szervek felé”. Hozzátette: megváltozott a rendőrség megítélése is, felmérések szerint a budapestiek több mint négyötöde bizalommal fordul a rendőrök felé. Ez korábbiakban messze nem volt így –hangsúlyozta Kocsis Máté zárásként, és az idei évre is hasonló sikereket kívánt. A Fővárosi Közgyűlés 27 igen szavazattal egyhangúlag elfogadta a beszámolót.

Az elfogadott rendőrségi beszámoló szerint a közterületen elkövetett bűncselekmények számában 8,3 százalékos csökkenés figyelhető meg: 2016-ban 15 959, míg tavaly 14 641 bűncselekményt regisztráltak a fővárosban. A Budapesten elkövetett emberölések száma az előző évi 44-hez képest 2017-ben 34-re csökkent, a testi sértések száma 1,3 százalékkal csökkent. A beszámoló szerint a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények száma 39,2 százalékkal nőtt, a vagyon elleni bűncselekményeken belül pedig 11,9 csökkenés figyelhető meg. A lopások száma 2016-ban 29 011, 2017-ben 25 552 volt. Az autólopások száma 16,5 százalékkal csökkent, a gépjárműfeltöréseké pedig 15,6 százalékkal mérséklődött. A rablások száma is jelentős csökkenést mutat: 2016-ban 465, 2017-ben 270 rablást regisztráltak. 2017-ben összességében 62 934-ről 62 870-re csökkent a bűncselekmények száma Budapesten. A rendőrség átlagos reagálási ideje - a küldés kezdeményezése és a riasztott egység helyszínre érkezése között eltelt idő – 14 percről 12 és fél percre mérséklődött.

 

Forrás:jozsefvaros.hu

Ossza meg az információt!

Kerületi Újság a Facebookon - Kövessen minket!

Még több hír a Belvárosból

Könyvajánló: Szendrey Júlia – Családi levelek A nő, akinek a nagy romantikusok közt lenne a helye Szendrey Júlia sokak tudatában „csupán” Petőfi Sándor feleségeként él, pedig – mint a könyv szerzője vélekedik – ha Franciaországban, Németországban vagy Nagy Britanniában született volna, az európai romantika közt is felbukkanna neve. Merthogy – az utolsó éveit Józsefvárosban élő – Szendrey Júlia költőként, íróként, műfordítóként is ismert...
Fellép Farkasházi Réka és Keresztes Ildikó is Programok advent harmadik vasárnapján 2018. december 13. csütörtök Advent harmadik vasárnapján folytatódik Józsefváros ünnepi programsorozata a Horváth Mihály téren: 15 órától Farkasházi Réka és zenésztársai gyermekkoncertjét élvezhetik a térre kilátogató gyermekek, családok. Ezt követően, 16 órától a józsefvárosi óvodások műsorát láthatja a közönség. Az adventi koszorú harmadik gyertyáját 16 óra...
Parlament Kocsis Máté: az ellenzéki képviselők bohócot csináltak magukból az Országgyűlésben Az ellenzék agresszív viselkedése nevetségességbe torkollott, bohócot csináltak magukból az Országgyűlésben – értékelte Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője, Józsefváros országgyűlési képviselője a szerdai parlamenti történéseket újságíróknak. A frakcióvezető úgy fogalmazott: példátlan a magyar Országgyűlés elmúlt 28 éves történetében az, ami történt, az,...
25 éve hunyt el a rendszerváltás miniszterelnöke Szobrot avattak Antall József tiszteletére a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben Szoboravatással egybekötött megemlékezésre gyűltek össze Antall József, a rendszerváltozás utáni első szabadon választott magyar kormány miniszterelnökének rokonai, tisztelői és egykori politikustársai a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben december 12-én. Az ünnepségen az államférfi özvegye és fia, valamint Boross Péter...
A büszkeség érzését adták ajándékul Adventi hangverseny a Józsefvárosi Zeneiskolában A Józsefvárosi Zeneiskola növendékei és tanáraik a közelgő karácsony alkalmából december 11-én este ünnepi hangulatú koncerttel ajándékozták meg a büszkeségtől csillogó szemű szülőket, nagyszülőket és a Nap utcai iskola adventi díszekkel ékesített nagytermében összegyűlt közönség minden tagját. Az adventi hangverseny fellépőit és közönségét az est házigazdája,...
„Lépten-nyomon látjuk, hogy egészen kicsi gyermekek kezében is ott van az okostelefon, laptop, tablet, tehát nem dughatjuk a fejünket homokba, foglalkoznunk kell a jelenséggel” – szögezte le Koscsóné Kolkopf Judit, a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék (JEB) vezetője december 7-ei konferenciájukon, melyet a kerületi Egyszülős Központban rendeztek meg. Ismertették a tavaly elindult DigitalSkills projekt kutatási eredményeit, valamint...
Murnyák László és Murnyák Lászlóné Papp Valéria ötven éve mondták ki az igent a Baross utcai Polgármesteri Hivatalban, mely alkalomból a Külső-Józsefvárosi Református Egyházközség templomában megerősítették fogadalmukat. Az istentisztelet után Kovács Dávid Emil lelkipásztor, a család, barátok és a gyülekezet tagjai mellett Guzs Gyula és Kaiser József önkormányzati képviselők is köszöntötték a házaspárt: egy csokor virággal és a Turay...
A sérültet kórházba szállították Cserbenhagyásos gázolás a Kálvária térnél Baleset történt a Kálvária tér és az Illés utca sarkánál december 11-én este. Egy autó elütött egy nőt, majd megállás nélkül továbbhajtott. A gyalogost a mentő fej- és végtagsérüléssel szállította az Országos Baleseti Intézetbe. A fotó illusztráció....
Minden eddiginél több ajándék gyűlt össze Rendőrségi adománygyűjtés rászoruló családoknak Már hagyományosnak mondható, hogy a BRFK VIII. kerületi Rendőrkapitánysága a karácsony közeledtével adománygyűjtést szervez azzal a céllal, hogy szebbé tegyék a kerületi rászoruló családok ünnepét. A negyedik alkalommal meghirdetett akción 184 zsák és 13 doboz ruhanemű, játék, könyv, íróeszközök és tartós élelmiszer gyűlt össze. Az adományokat idén rendhagyó...
Az Advent Bazilika ezüstérmes lett a szavazáson Budapesti lett Európa második legjobb karácsonyi vására Idén a Szent István téri Advent Bazilika két év alatt hét helyet javítva ezüstérmes lett a karácsonyi vásárok közt a European Best Destinations utazási portál népszerűségi listáján. Az első helyen Észtország fővárosa, Tallinn végzett, a harmadik helyet a franciországi Strasbourgnak ítélték. A Szent István téren és a Zrínyi utcában...
Tizenhat általános- és középiskolás tanuló nyert laptopot a Karácsony Sándor Közalapítvány a Józsefvárosért tehetséges gyermekek támogatására kiírt pályázatán, melyeket ünnepélyesen december 10-én a Józsefvárosi Önkormányzat épületében vehettek át. A méltó jutalmakat Sántha Péterné alpolgármester és Szabóné Fónagy Erzsébet, az alapítvány Kuratóriumának elnöke adták át a fiataloknak. „Mindig melengeti a szívemet, amikor újra meg újra megbizonyosodom...
Oláh Tamás költő nemrég megjelent, Álomfejtés című kötetéből kapott ízelítőt a Józsefvárosi Galéria közönsége december 10-én este. Az elhangzott versek a zene és a szó együttes erejével hatottak a jelenlévőkre, hiszen a Kazinczy-díjas előadóművész, Takács Bence Ervin által felolvasott alkotásokat Szakcsi-Lakatos Béla Kossuth-díjas zeneszerző és zongoraművész, illetve a Kiváló Művész-díjjal is elismert zeneszerző és hegedűvirtuóz, Kathy-Horváth...
Fórum a kerületi közbiztonság további javításáért A cél Józsefváros rendjének és nyugalmának biztosítása Járási Közbiztonsági Fórumot szervezett a VIII. kerületi Rendőrkapitányság december 5-én a Polgármesteri Hivatalban, a kerületi intézmények és egyházi szervezetek képviselőinek részvételével. Az egyeztetés célja a szoros együttműködés kialakítása volt a bűncselekmények megelőzése és a közbiztonság további javítása érdekében. Molnár Gábor...
Egy személy könnyebben megsérült Tűz volt a Bérkocsis utcában 2018. december 10. hétfõ Felhalmozott használati tárgyak gyulladtak ki egy Bérkocsis utcai lakásban december 10-én kora este. A tűzoltók eloltották a tüzet, az ott lakó bácsit a kezén lévő égési sérülése miatt a mentők megfigyelésre beszállították az Országos Baleseti Intézetbe. Az ingatlant biztosnágosan lezárták, lakosságvédelmi intézkedésre nem volt szükség. A fotó...
A Vajda Péter Ének-zenei Általános és Sportiskola bázisiskolaként sok közös programot valósít meg a Magyar Vöröskereszt támogatásával. December 5-én a szervezet és az Új Nemzedék Központ segítségének köszönhetően egységes adventi dekorációt készítettek az iskola tanulói az Önkéntesség világnapja alkalmából. „Örömünkre szolgált az utolsó pillanatban megérkező segítség, amit nem tudunk eléggé megköszönni” – mondta el lapunknak Filep Mária, az...
Képekbe kódolt életünk Molnár János kiállítása a Józsefvárosi Galériában Az életrajz címmel nyílt meg – a kerületünkben élő – Molnár János több évtizedet felölelő alkotásaiból kiállítás december 7-én a Józsefvárosi Galériában. A magyarság sorskérdéseiből, ősműveltségéből és mitológiájából merített témájú műveket Bereczky Zoltán lelkész mutatta be az érdeklődőknek. A sumér és magyar mitológia, sámánok, táltosok, a paraszti világ, népművészet, az...
Közeledik legszebb, legmeghittebb ünnepünk, a karácsony. Ezt hirdeti immár a második adventi gyertya is kerületünk koszorúján, melyet Egry Attila alpolgármester és Sajgó Szabolcs jezsuita atya, a Párbeszéd Háza igazgatója gyújtottak meg december 9-én a Horváth Mihály téren. Vastag Csaba és az Apacuka Zenekar koncertje mellett ez alkalommal is színes családi programok voltak: óvodások műsora, állatsimogató, kézműves foglalkozások, és...
Személyi sérülés nem történt Tűz volt a Nagy Fuvaros utcában 2018. december 10. hétfõ Felrobbant egy fatüzelésű cserépkályha egy Nagy Fuvaros utcai lakásban december 10-ére virradó éjjel. A tűzoltók kiérkezéséig a tulajdonos eloltotta a tüzet. Személyi sérülés nem történt, lakosságvédelmi intézkedésre nem volt szükség. A fotó illusztráció....

hirdetés

Ön is hirdetne?

Budapesti állások

A címlapról ajánljuk

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4

hirdetés

hirdetés

Ön is hirdetne?

 


Szolgáltatások Budapesten

Tanuljon gitározni otthon!
(Szolgáltatás / Oktatás, fordítás)

noimage

Online nyelvi kurzus
(Szolgáltatás / Egyéb szolgáltatás)

Online nyelvi kurzus

Coach gyakorlat
(Szolgáltatás / Egyéb szolgáltatás)

Coach gyakorlat

Idősgondozás
(Szolgáltatás / Gyermekfelügyelet, idősgondozás)

noimage

Bécsiszelet Étterem
(Szolgáltatás / Vendéglátás)

Bécsiszelet Étterem

Villanyszerelő-Elektrikus
(Szolgáltatás / Javítás, szerelés)

Villanyszerelő-Elektrikus

Villanyszerelő-elektrikus
(Szolgáltatás / Javítás, szerelés)

Villanyszerelő-elektrikus

Mackófalva Napközbeni Gyermekfelügyelet
(Szolgáltatás / Gyermekfelügyelet, idősgondozás)

Mackófalva Napközbeni Gyermekfelügyelet

Festés, tapétázás, szigetelés Budapesten
(Szolgáltatás / Építőipar)

Festés, tapétázás, szigetelés Budapesten

Ivanonits vízvezeték szerelő Budapest
(Szolgáltatás / Javítás, szerelés)

Ivanonits vízvezeték szerelő Budapest

Számítógép javítás fix 6000 Ft-ért a XVI.-ban és környékén
(Szolgáltatás / Javítás, szerelés)

Számítógép javítás fix 6000 Ft-ért a XVI.-ban és környékén

hirdetés

Olvasói blogok

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4

Könyvajánló

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7
  • 8
  • 9
A kijelölt szöveg felolvasásához kattintson a hangszóróra! Kerületi Újság felolvasó