Üdvözlöm a Kerületi Újság - kerületi hírek oldalon.   A kijelölt szöveg felolvasásához kattintson a hangszóróra! Üdvözlöm a Kerületi Újság - kerületi hírek oldalon. GSpeech

Több területen is megcsillogtatták tudásukat a diákok

Angol nyelvű gála és HEPI nap a Molnárban

A Gundsuli angol tagozatos diákjai – akik közül évről-évre sokan sikeresen teljesítenek az alap- és középfokú nyelvvizsgákon is – minden tavasszal vidám hangulatú, olykor tanulságos műsorszámokból álló gálaműsor keretében csillogtatják meg nyelvtudásukat. Idén a Vasas Művelődési Ház díszterme adott helyszínt a március 21-én megrendezett gálának. A büszke szülők, családtagok és barátok mellett Sára Botond polgármester és Sántha Péterné alpolgármester is jelen volt a közönség soraiban.

A csütörtök esti gálaműsor nyitányaként először a legkisebbek, az első és második osztályosok kedveskedtek a közönségnek koreográfiákkal kísért, angol nyelven előadott gyermekdalokkal és tanulságos mesékkel, majd a harmadikosok előadásában hallhattuk Anna Kendrick When I’m Gone című dalát és a Yellow Submarine című Beatles-slágert. A negyedikesek előadásában Cinderella, azaz Hamupipőke jól ismert története új elemekkel fűszerezve kelt életre.

Az ötödikesek a fenntarthatósági témahéthez kapcsolódva a középfokú nyelvvizsgának is részét képező témával, a környezetvédelemmel kapcsolatban látták el hasznos tanácsokkal a közönséget, míg a hatodikosok egy környezettudatos farmer család életét mutatták be „Too much noise”, vagyis „Túl sok zaj” című meséjükben.

A hetedik osztályosok a Grease című musical néhány jelentével és dalával kedveskedtek a közönségnek, míg a nyolcadikosok előadásában a népszerű Harry Potter történet jelenetei elevenedtek meg a színpadon.

A gálaműsor zárásaként Tanosné Horváth Márta mondott köszönetet a fellépő diákoknak és az őket felkészítő tanároknak, majd a hagyományokat követve egy közös énekléssel zárult az este.

HEPI nap a Grundsuliban

A gálaműsort megelőző héten a Molnáros diákok a tudományok területén szerzett ismereteiket is megmutathatták egy játékos feladatokkal vidámmá varázsolt napon. Hawking, Einstein és a Pí közös napjának ünnepén az együttműködés és együttgondolkodás jegyében játékos, ugyanakkor kreativitást, ügyességet és logikus gondolkodást igénylő feladatokat oldottak meg a diákok.

Fotó: Huszár Boglárka/Józsefváros újság

Szöveg: Tukács Orsolya

A teljes cikk a jozsefvaros.hu oldalon olvasható.

Ossza meg az információt!

Kerületi Újság a Facebookon - Kövessen minket!

Még több hír a Belvárosból

Ötödik alkalommal rendezett szabadtéri komolyzenei koncertet a Zeneakadémia előtt Terézváros önkormányzata, valamint a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége. Június 22-én este megtelt a...
Éppen 100 évvel ezelőtt, 1919. június 24-én robbant ki a Tanácsköztársaság ellen szervezett legjelentősebb ellenforradalmi kísérlet, amelyben tevékeny részt vállaltak a Ludovika Akadémia tisztjei és...
A nagy melegben igazi oázis volt a kerületi családok számára a június 15-én megrendezett Kálvária téri piknik. A Kesztyűgyár Közösségi Ház által szervezett programon minden gyermek megtalálhatta a...
Új helyszínen, a külső klinikai tömb Tömő utcai épületében működik július 2-ától a Semmelweis Egyetem pulmonológiai klinikája. Az épület felújítására és az eszközpark fejlesztésére 1,5 milliárd...
A Losonci Téri Általános Iskola év elején megújult tornaterme után most a suli sportudvarán a sor — a Józsefvárosi Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Általános Iskola (JEGYMI)...
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium Tématerületi Kiválósági Program pályázatán idén huszonhat egyetem és állami kutatóintézet ötvenöt tématerülete 14,6 milliárd forintnyi támogatást kapott.
A Péterfy Kórház – Rendelőintézet és Országos Traumatológiai Intézeténél, a Gázláng utca teljes szakaszán, valamint a Heim Pál Gyermekkórháznál, a Delej utca egy részén - az Üllői út és Szenes Iván...
Alapításának nyolcvanadik évfordulóját kétnapos rendezvénnyel ünnepelte a Nagymező utcában a Lengyel Intézet.
A Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén a képviselők egyhangúlag támogatták a Blaha Lujza tér rekonstrukciójának megvalósítását, hogy ötvenöt év után végre értékéhez méltó arculattal születhessen újjá.
Megemlékezést tartott Józsefváros önkormányzata a Magyar Hősök Napja alkalmából május 24-én a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben. Az idén húsz esztendővel ezelőtt állíttatott „Budapest Józsefváros Hősi...
Rendőrökkel, tűzoltókkal és családokkal telt meg május 25-én a Szenes Iván tér, ugyanis itt tartották meg az ötödik rendvédelmi gyermeknapot a Józsefvárosi Önkormányzat szervezésében.
Terézváros önkormányzata a hagyományokhoz híven idén is cirkuszi előadással kedveskedett a kerületieknek.
Olvasni jó! címmel hirdette meg a Liszt Ferenc téri Gyerekkönyvtár az önkormányzattal közösen a beiratkozást népszerűsítő kampányát.
Filmforgatás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz május 27. és május 29. között az I., V. és VII. kerületben, az alábbiak szerint.
A rendőrség a korábbinál még több rendőrrel van jelen Budapest belső kerületeiben. A közterületek biztonságának további erősítése érdekében nő a rendőri jelenlét a Belvárosban, Terézvárosban,...
A Józsefvárosi Önkormányzat egyik legfőbb missziója, hogy élhetőbb, barátságosabb, zöldebb környezetet alakítson ki a kerület lakosai, a kerületben dolgozók, és azon átutazók számára is, ezért...
„Híd a kultúrák között” címmel kétnapos programsorozatot szervez május 18-án és 19-én a Társak a Teleki Térért Egyesület azzal a céllal, hogy bemutassa a környék kulturális sokszínűségét. A Teleki...
A madarak és fák napja kapcsán ingyenes állatkerti sétára invitáltuk május 11-én a terézvárosiakat.

hirdetés

Ön is hirdetne?

A címlapról ajánljuk

  • Budapest a TOP 10-ben

    Budapest a TOP 10-ben

    Az előző évihez képest 4,8 százalékos vendégéjszaka-gyarapodást mértek. >>>
  • Új Könyvmegálló a Római-parton

    Új Könyvmegálló a Római-parton

    Az Evezős Sörkert előtti partszakaszon került átadásra az Óbudai Könyvmegállók új, ingyenesen használható könyvszekrénye. A Római-parti könyvmegállót a Mi Rómaink >>>
  • Tovább bővül a családtámogatások rendszere

    Tovább bővül a családtámogatások rendszere

    Magyarország Kormánya már eddig is jelentős lépéseket tett a családok támogatása terén. A már bevezetésre került intézkedések – CSOK, jelzáloghitel-elengedés, családi >>>
  • Készül Budapest Zöld Térképe

    Készül Budapest Zöld Térképe

    Green Guide Budapest címmel ingyenes, hiánypótló kiadvány készül a városlakók és átutazók számára a tudatosabb, egészségesebb mindennapok kialakításához. A projektet >>>
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4

hirdetés

Szolgáltatások Budapesten

hirdetés

Ön is hirdetne?

Olvasói blogok

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4

Könyvajánló

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
A kijelölt szöveg felolvasásához kattintson a hangszóróra! Kerületi Újság felolvasó