Üdvözlöm a Kerületi Újság - kerületi hírek oldalon.   A kijelölt szöveg felolvasásához kattintson a hangszóróra! Üdvözlöm a Kerületi Újság - kerületi hírek oldalon. GSpeech

Immár negyedik éve rendezi meg a Ne nézzük el! programsorozatot a Józsefvárosi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum (JKEF) Közbiztonsági Munkacsoportja a Kesztyűgyár Közösségi Ház közreműködésével.

„Józsefváros évek óta nagy hangsúlyt fektet a prevencióra, valamint arra, hogy az itt élő gyerekek minél több tájékoztatást kapjanak a kábítószerek veszélyeiről, és megmutatjuk azt is, milyen más lehetőségek vannak ahelyett, hogy a droghoz nyúlnának” – mondta el lapunknak Ferencz Orsolya.

A JKEF elnöke hozzátette: folyamatosan azon dolgoznak, hogy megtisztítsák kerületünket ettől a problémától, és megóvják a fiatalokat attól, hogy a drogok csapdájába kerüljenek. „Azért küzdünk, hogy a józsefvárosi gyermekek biztonságban legyenek” – fogalmazott.

Szomor Katalin, a JKEF koordinátora arról beszélt, hogy a rendezvény kapcsolódik a Kábítószer-ellenes világnaphoz, amelyet 1988 óta tartanak meg, és amelynek célja, hogy minél többen kapcsolódjanak be a kábítószer elleni küzdelembe, mert a drog nemcsak az egyéneket nyomorítja meg, hanem a családokat is tönkreteszi.

A rendezvénnyel – amely a VEKOP-6.2.1-15-2016-00013 pályázati projekt keretében valósult meg – azokat a gyerekeket szeretnénk megszólítani a sporton keresztül, akiknek erre kevés lehetősége van. Itt kipróbálhatták az ökölvívást, a kajakozást, az atlétikát és különböző labdajátékokat – magyarázta Pál Enikő, a Kesztyűgyár Közösségi Ház szakmai igazgatója.

A rendezvényen jelen voltak a VIII. kerületi Rendőrkapitányság és a józsefvárosi közterület-felügyelet munkatársai is, akik mágneses játékokkal készültek a gyerekeknek. A Testnevelési Egyetem szakemberei a Kölyökatlétika programot népszerűsítették a gerelyhajítás, a diszkoszvetés és a súlylökés bemutatásával. Az MTK részéről pedig az ökölvívó, a labdarúgó, és a kajak-kenu szakosztály volt jelen.

Forrás: jozsefvaros.hu

Ossza meg az információt!

Kerületi Újság a Facebookon - Kövessen minket!

Még több hír a Belvárosból

A Belső- Pesti Tankerületi Központ idén másodszor szervezi meg őszi Iskolaválasztó Fesztiválját.
Forgalomcsillapító párnák kerültek a napokban a Tisztes utcai játszótér bejárata előtti útszakaszra, amelyekre közlekedésbiztonsági megfontolásból volt szükség. Az utca túlsó végén, a Ciprus ház...
Józsefváros önkormányzatának köszönhetően ősztől újra igénybe vehetik a szülők azt a reggeli és délutáni rutint jelentősen megkönnyítő kedvezményt, amellyel autójuk mentesül a parkolási díj...
Pest első világi témájú emlékművét Józsefvárosban állították fel 1858-ban, amely Katona József egész alakos szobra volt. Az akkori Nemzeti Színház előtt helyezték el, azonban 1883-ban Kecskemétre...
A Nemzeti Múzeum kertje – korabeli szóhasználattal a Muzi – hatalmas, árnyat adó fáival, üldögélésre csábító padjaival mindig is a béke szigetét jelentette a nyüzsgő fővárosban élők generációinak...
Szüreti bált tartottak a Tegosz Benczúr utcai idősek napközijében október 9-én délután.
Terézváros lakói idén ősszel is jelentkezhettek az önkormányzat szervezésében induló ingyenes idegen nyelvi és számítástechnikai tanfolyamokra. Az ünnepélyes tanévnyitóra a hagyományokhoz híven az...
Az október 13-án lezajlott önkormányzati választás eredményeként Terézváros polgármestere Soproni Tamás, az ellenzéki összefogás jelöltje.
A CAFe-élményhez szervesen hozzátartozik, hogy a város utcáin, terein is meglepő alkotásokkal találkozhatunk, sőt, gyakran részt is vehetünk a létrehozásukban. A francia képzőművész, Olivier...
Október 13-án, vasárnap önkormányzati választásokat tartanak Magyarországon. A fővárosban a polgármester és egyéni választókerületi jelöltek mellett főpolgármestert is választunk. Az önkormányzati...
Ingyenes telefonos applikáció segíti a parkolást Budapest V. kerületében, az alkalmazás térképen mutatja a szabad parkolóhelyeket, szabadon választott navigációval elvezet a kiválasztott helyre,...
Sorra szépülnek meg Józsefváros társasházainak homlokzatai, belső terei. A fővárosi TÉR_KÖZ pályázat segítségével és a Józsefvárosi Önkormányzat támogatásával megújult Vas utca 3. számú épületet...
„A füveskönyvek szerzői fényt akarnak gyújtani olvasóik számára, megvilágítva az élet legegyszerűbb kérdéseit, mert tudják, hogy ezekre a legnehezebb a válasz” – olvasható Végh Attila József...
A terézvárosi önkormányzat minden esztendőben, több alkalommal is ajándék színházjegyekkel kedveskedik a Terézvárosi Gondozó Szolgálat idősek klubjába járóknak és a Vázsonyi Vilmos Idősek Otthonában...
Trambulin, hinta, mászóka várta a környékbeli gyermekeket az újjávarázsolt Lövölde téri játszótéren augusztus 29-én. A szebb és biztonságosabb játszóhelyet Hassay Zsófia polgármester és Papp László...
A józsefvárosiak a nagyobb rend és biztonság mellett tették le a szavazatukat – ez derült ki a kerületi konzultáció eredményeiből, amelyet Józsefváros vezetése a köztisztaság és közbiztonság...
Szeptember 6-án ünnepséggel vár mindenkit a Teleki László tér megújulásának ötödik évforduja alkalmából. A színpadon fellép többek között a Vincze Lilla Trió, illetve Csepregi Éva és Végvári Ádám,...
A szeretettel készült ételeknek az ízén is érezni a törődést. Augusztus 24-én, szombaton pedig igazán szívvel-lélekkel készített csemegék versenyeztek egymással a Házi Finomságok Fesztiválján,...

A címlapról ajánljuk

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4

hirdetés

Ön is hirdetne?

hirdetés

Szolgáltatások Budapesten

Olvasói blogok

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4

Könyvajánló

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
A kijelölt szöveg felolvasásához kattintson a hangszóróra! Kerületi Újság felolvasó