Üdvözlöm a Kerületi Újság - kerületi hírek oldalon.   A kijelölt szöveg felolvasásához kattintson a hangszóróra! Üdvözlöm a Kerületi Újság - kerületi hírek oldalon. GSpeech

A családi otthonteremtési kedvezmény (csok) bővítéséről szóló kormányhatározat kedden jelenik meg a Magyar Közlönyben.

Még az idén, december 1-jével megnyílik a 10 millió forintos kedvezményes kamattámogatású kölcsön igénylésének lehetősége a kétgyermekes családok számára – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Novák Katalin: a kormány elismeri a bölcsődei dolgozók munkáját.  
A kormányzat úgy fejezi ki tiszteletét a bölcsődei és óvodai dolgozók iránt, hogy erkölcsileg és anyagilag is elismeri munkájukat – jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyekért felelős államtitkára kedden Újpesten, amikor a kisgyermekeket nevelők tiszteletére állított szobrot avatott. Novák Katalin közölte: ennek a megbecsülésnek a jele, hogy a felsőfokú végzettségű bölcsődei dolgozók bére 63 százalékkal, a középfokú végzettségűeké pedig 44 emelkedett az elmúlt években. Ugyancsak az ösztönzőknek köszönhető, hogy az elmúlt időszakban megháromszorozódott azok száma, akik bölcsődei gondozói végzettséget szereztek – tette hozzá.

Wintermantel Zsolt, Újpest polgármestere az eseményen azt mondta: azért különleges a szobor, mert nem a múltra emlékeztet, hanem a jövőbe tekint. Ez a jövő pedig azon múlik, hogy egyre több és több gyermek születik-e a következő évtizedekben Magyarországon.

Forrás: ujpest.hu

Ossza meg az információt!

Kerületi Újság a Facebookon - Kövessen minket!

Még több hír Észak-Pestről

Sajátos nevelési igényű gyerekek támogatására írt ki pályázatot az önkormányzat.
Egyszintes, a kornak megfelelő színvonalú épületbe kerülhet Rákospalota egyik rendelője – jelentette be Németh Angéla és Szilvágyi László.
Hétalkalmas, csoportos dohányzás leszoktatást támogató programot indít a Zuglói Egészségfejlesztési Iroda (ZEFI) és az Uzsoki Utcai Kórház Tüdőgondozójában működő Dohányzás Leszokást Támogató...
Kisgyermekes és gyereket váró szülőknek tart ingyenes elsősegélynyújtó oktatást a Magyar Vöröskereszt helyi szervezete. Az ötórás, interaktív, szituációs feladatokkal teletűzdelt elméleti és...
Évente több száz, használhatatlanná vált autót hagynak a tulajdonosai vagy üzembentartói a főváros közterületein. Zuglóban is rendszeresen találkozhatunk ilyen járművekkel, amelyek hosszú hónapokon...
Ünnepélyes keretek között avatták fel Zsivora György, Rákosfalva megalapítójának emlékművét a róla elnevezett közparkban, születésének 215. évfordulója alkalmából, szeptember 5-én.
Zugló Önkormányzata februárban, testületi ülésen döntött arról, hogy a légtérzaj elleni akcióterv keretében zajmérést végeztet a kerület több pontján. Kiderült, a mért értékek nem érik el a...
Szeptember 28-án, több helyszínen szervezzük meg az idei lakossági veszélyeshulladék-gyűjtést. Segítsük környezetünk állapotának megőrzését azzal, hogy leadjuk a háztartásokban keletkezett veszélyes...
Az „Angyalföldi zöldsétány” az önkormányzat egy nagyobb területet átfogó, nagy ívű fejlesztéseként valósul meg a Duna-part (Népsziget) és a József Attila tér közötti gyalogos és kerékpáros kapcsolat...
„Kezdd velünk az iskolát” programmal zárultak a nyári szabadtéri programok kerületünkben. Ezen a nyáron hagyományos és új programokkal várta az önkormányzat a nyári szabadságuk egy részét a...
Közlemény A Budapest Főváros 07. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság 2019. augusztus 26-án megtartott ülésén Dr. Váczy Attilának a bizottság elnökének a lemondását...
KÖZLEMÉNY A köztársasági elnök a 308/2019. (VII. 26.) KE határozatával 2019. október 13. napjára (vasárnapra) kitűzte a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek 2019. évi általános...
Újpest Önkormányzata a kerület közterületeinek szépítése érdekében 2019-ben növényeket és kertgondozáshoz szükséges anyagokat (cserjéket, évelő növényeket, fűmagot) bocsát ingyenesen az...
Hagyományosan augusztus utolsó vasárnapján, idén augusztus 25-én a Dagály utcában tartottuk a kerületi utcabált, amely néhány éve hagyományőrző népies tartalma miatt az Angyalfolki utcabál nevet...
Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat 2019. augusztus 23-án emléktáblát avatott Moldován Stefánia érdemes művész, Liszt Ferenc-díjas operaénekes, a XIII. kerület díszpolgárának emlékére...
2019. augusztus 21-én délután, hagyományteremtő szándékkal, lakossági igényeket meghallgatva Mini Pikniket szerveztünk a Jászai Mari térre. A rendezvényen számos gyermekprogram és produkció foglalta...
2019. augusztus 16-án 11 órakor tartotta az önkormányzat szokásos évi megemlékezését augusztus 20. alkalmából a Béke téren. Az ünnepségen szép számban jelentek meg érdeklődők, kerületünk...
2019. augusztus 14-én délután a Rákos-patak partján megrendezett sportnap keretében vették birtokba a kerületi lakosok a megújult környezetet és az új hidat. Az érdeklődők számos program közül...

A címlapról ajánljuk

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4

hirdetés

Szolgáltatások Budapesten

hirdetés

Ön is hirdetne?

Olvasói blogok

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4

Könyvajánló

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
A kijelölt szöveg felolvasásához kattintson a hangszóróra! Kerületi Újság felolvasó