Üdvözlöm a Kerületi Újság - kerületi hírek oldalon.   A kijelölt szöveg felolvasásához kattintson a hangszóróra! Üdvözlöm a Kerületi Újság - kerületi hírek oldalon. GSpeech

A Móra Ferenc Általános Iskola pályázaton nyert játékeszközeit adták át az intézményben január 28-án. Mikus Judit intézményvezető jelképesen nyújtotta át a tanulóknak a képességfejlesztő- és logikai játékokat, kártyákat, labdákat, táblajátékokat.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Nemzeti Tehetség Programján az iskola két pályázatot nyert el. A „Kémikusok a Mórában” projekten több mint egymillió forint támogatást kaptak, amelynek köszönhetően legalább hatvanórás, tanórán kívüli, élmény- és felfedezés vagy alkotásközpontú, komplex tehetséggondozó program megvalósítására lesz lehetőség.

A „Játék és tehetség a Mórában” pályázati projekten közel kétmillió forintot nyert az iskola, a támogatásból több mint ötszáz darab játékeszközöket vásároltak, amelyekkel a pedagógusok fejleszthetik a gyerekek kreativitását, szemléletformálását, képességkibontakoztatását szintén tanórán kívüli tehetséggondozó foglalkozásokon.

Az intézményvezető megnyitójában külön megköszönte Lőrincz Enikő pedagógusnak érdemi munkáját a projektek koordinálásáért. Neki köszönhetően az elmúlt években megnyert pályázatokkal sikeres törekvés valósult meg az iskolában a tehetséggondozás terén, amelyre a pedagógusok mindig nagy hangsúlyt fektettek. Ma is hatékonyan, eredményesen és változatos módszerekkel foglalkoztatják a diákokat, akik számos versenyeken kiemelkedő eredményeket értek el – hangsúlyozta az intézményvezető.

Morovik Attila alpolgármester is szólt a tanulókhoz. Elmondta: a városvezetés évek óta kiemelt figyelmet fordít a tehetséges gyermekek kibontakozására. Az önkormányzat támogatásával 2016 áprilisában megalakult a Csepeli Tehetségsegítő Tanács – utalt rá beszédében.  

Ezt követően Lőrincz Enikő ismertette a tehetséges iskolák táborát s azok tevékenységét. Mint mondta, iskolájuk 2014-ben regisztrált a tehetségpont minősítésért, akkoriban a dráma és tánc, illetve a kosárlabdára fókuszáltak, majd a néptáncoktatást is elkezdték. Az Akkreditált Kiváló Tehetségpont minősítést 2017 márciusában kapták meg.

Jelenleg az iskolában kézműves, környezetismeret, kémia, informatika, dráma és néptánc szakkörökre járhatnak a tanulók, de kipróbálhatják tudásukat a kutató diák mozgalom csoportban vagy ügyességüket a sportversenyeken. Ezeken túl új tehetségfejlesztő szakkörök indultak frizbi, mazsorett és sakk kategóriákban.

A rendezvény végére maradtak a legizgalmasabb pillanatok, amikor a tanárok és a diákok együtt játszottak, kipróbáltak néhány új játékot.

Forrás: csepel.hu

Ossza meg az információt!

Kerületi Újság a Facebookon - Kövessen minket!

Még több hír Dél-Pestről

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium megbízásból, a NIF Zrt. beruházásában és az Strabag Építő Kft. kivitelezésében valósul meg az M0-s autóút déli szektorának fejlesztése.
Új helyszín adott otthont a Vörösmarty iskola által csaknem negyedszázada megszervezett hazafiasvers-mondó versenynek: az újpesti városháza patinás épülete.
Igazi vakvezető kutyákkal ismerkedhettek meg, valamint próbára tehették a látáson kívül valamennyi érzékszervüket a Csudafa óvoda kis lakói a Vakok és Gyengénlátók Közép-magyarországi Regionális Egyesülete és Ferencváros Önkormányzatának második közös óvodai érzékenyítő napján.
A csepeli önkormányzat kiemelt figyelmet fordít a kerületben élő idősekre. Változatos kulturális, szabadidős programokat biztosít számukra. Hasznos szolgáltatásokkal, kedvezményekkel igyekszik könnyebbé, tartalmasabbá tenni a szépkorúak hétköznapjait.
Már javában tart a Csepeli Strand felújításának második üteme. A munkálatokat várhatóan május végén fejezik be. A korábbi években áprilisban volt zárva a strand a nyári üzemelésre való átállás miatt, most emiatt májusban lesz a leállás. Az új főépület átadásáig a büfénél lesz a bejárat.
Idén tavasszal folytatódik a kerületben az elöregedett nyárfák cseréje. A Fővárosi Közgyűlés 2017 augusztusában – 19 igen, 2 tartózkodás mellett – döntött arról, hogy a felügyelete alatt álló közterületeken 2025-ig kivágják az összes kanadai vattázó nyárfát.
Fantasztikus eredményt ért el Dél-Afrikában a magyar horgászválogatott: igazi sporttörténeti sikerként a második helyezést érték el.
Ferencváros Önkormányzata a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapján Nagy Ferenc miniszterelnök egykori lakóhelyén, a Ráday utca 9. szám előtt, valamint a Pinceszínházban tartott megemlékezést. Az résztvevők felidézték a diktatúra rémuralmának eseményeit, és tisztelegtek az ellenálló hősök előtt.
Mentálhigiénés tréninget szervezett a pedagógusok kiégésének megelőzése témában a Gyermekmosoly Óvoda a Mákvirág tagóvodájában. A meghívott vendég Kustra Hajnalka szaktanácsadó, a Budapesti Oktatási Központ munkatársa volt.
A törvényi kötelezettségnek eleget téve minden évben értékeli az önkormányzat a kerületi gyermekvédelmi és gyermekjóléti jelzőrendszer működését. A Forrásházban megtartott eseményen ott voltak mindazok a szakemberek , akik részt vállalnak a kerületi gyermekvédelmi munkában, napi tevékenységük összekapcsolódik az itt élő családokkal, gyermekekkel és fiatalokkal.
Idén 69 kispesti fiatal felsőfokú tanulmányait támogatja összesen 6 millió forinttal az önkormányzat a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat keretében. A támogatásról szóló dokumentumokat a Városháza dísztermében ünnepélyes keretek között adták át csütörtök este.
A polgármesteri hivatal előterében nyolcvan diák tehetségtől, fantáziától duzzadó képzőművészeti alkotása fogadja a belépőket.
Február 19-én az idősügyi program keretében Zilahy Lajos: Az utolsó szerep című színdarabját láthatták az érdeklődők a Ferencvárosi Művelődési Központban, a Turay Ida Színház előadásában.
Két újabb, országos viszonylatban is egyedülálló beruházásnak ad otthont a főváros IX. kerülete. Itt épül a tervezett Nemzeti Atlétikai Központ stadionja, valamint a Dél-pesti Centrumkórház is. A Rádió Orienten Bácskai János Ferencváros polgármestere és Szűcs Balázs főépítész elmondta, az atlétikai központ építése még ez évben, a kórházé pedig jövőre indulhat el.
Tisztelettel meghívjuk Önt a Ferencvárosi Önkormányzat által szervezett Roma Nem Roma Nők Akadémia ez évi első találkozójára február 19-én 15 órakor a Házasságkötő Teremben. Vendég: Losó Györgyné, az Év Önkéntese 2018. díjazottja.
A Princetown High School Choir adománygyűjtő jótékonysági koncertet rendezett a leégett Ráday Kollégium és diákjai számára február 15-én 18:30 órakor a Kálvin téri Református Templomban.
Mintegy ötszáz szülő, gyermek és érdeklődő volt kíváncsi a Sportkastélyban február 11-én arra a fórumra, amelyet a Külső-pesti Tankerületi Központ és Pestszentlőrinc-Pestszentimre önkormányzata szervezett az általános iskolát idén elkezdő gyermekek szüleinek tájékoztatására.
Az első magyar adománybolt-hálózat, a Cseriti kerületi üzlete is azért van, hogy a fölöslegessé váló tárgyak második esélyt kapjanak az életre, hogy „újrahasznosuljanak” másoknál, akiknek szükségük van rájuk. Az Üllői úti üzlet januárban megújult, szélesebb kínálattal áll a vásárlók rendelkezésére.

hirdetés

Ön is hirdetne?

Budapesti állások

Mindenes nyugdíjast keresek
( / Állás)

noimage
2019.03.21

Varrónőket keresünk
( / Állás)

noimage
2019.03.21

Kertész ÁLLÁS!!!
( / Állás)

noimage
2019.03.20

Buszvezető Budapest
( / Állás)

noimage
2019.03.18

Takarítói állás betöltésére főállású munkatársat keresünk!
( / Állás)

noimage
2019.03.11

Takarítói állás betöltésére főállású munkatársat keresünk!
( / Állás)

noimage
2019.03.11

Bolti eladó (Lottózó-Büfé)
( / Állás)

noimage
2019.03.07

Elektroműszerész állás
( / Állás)

noimage
2019.03.01

Eltartási szerződés
( / Állás)

noimage
2019.02.25

A címlapról ajánljuk

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4

Szolgáltatások Budapesten

Társasházkezelés
(Szolgáltatás / Egyéb szolgáltatás)

Társasházkezelés

Társasházkezelés
(Szolgáltatás / Egyéb szolgáltatás)

Társasházkezelés

Svéd masszázs
(Szolgáltatás / Életmód)

Svéd masszázs

Közös képviselet megbízhatóan WWW.KÖZÖSKÉPVISELŐ.HU
(Szolgáltatás / Egyéb szolgáltatás)

noimage

Közös képviselet
(Szolgáltatás / Üzlet, cég)

noimage

NÉMET
(Szolgáltatás / Oktatás, fordítás)

noimage

Cégét átvesszük
(Szolgáltatás / Üzlet, cég)

noimage

Kőműves munkák
(Szolgáltatás / Építőipar)

Kőműves munkák

Nincs ideje hivatali ügyeinek intézésére, mi megoldjuk!
(Szolgáltatás / Egyéb szolgáltatás)

Nincs ideje hivatali ügyeinek intézésére, mi megoldjuk!

Büfékocsi
(Szolgáltatás / Vendéglátás)

Büfékocsi

Büfékocsi
(Szolgáltatás / Vendéglátás)

Büfékocsi

Apolas gondozas
(Szolgáltatás / Gyermekfelügyelet, idősgondozás)

noimage

Idősgondozás
(Szolgáltatás / Gyermekfelügyelet, idősgondozás)

Idősgondozás

Kutyakozmetikus tanfolyam
(Szolgáltatás / Oktatás, fordítás)

Kutyakozmetikus tanfolyam

Idősgondozást Ápolást Vállalok
(Szolgáltatás / Gyermekfelügyelet, idősgondozás)

noimage

hirdetés

hirdetés

Ön is hirdetne?

Olvasói blogok

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4

Könyvajánló

  • Óvja is a gyermekeket a mese

    Óvja is a gyermekeket a mese

    A gyermekek zsenik - állítja Csukás István. Az ismert meseíró szerint mindenkinek kincsesbánya a gyermekkora, csak nagyon sokan elfelejtik a visszavezető utat. Ahhoz, hogy ez a korszak maradandó élményt nyújtson, és >>>
  • Rangos nemzetközi díjat nyert A szerelem egyenlete

    Rangos nemzetközi díjat nyert A szerelem egyenlete

    Az Álomgyár Kiadó nyári sikerkönyve, A szerelem egyenlete elnyerte a világviszonylatban legismertebb és legrangosabb könyves oldal, a Goodreads.com első díját romantikus kategóriában. >>>
  • Történelmi regénye jelent meg Egri László költőnek

    Történelmi regénye jelent meg Egri László költőnek

    Megjelent Egri László költő és író legújabb regénye, amely a Patrióta címet viseli. A történet 1849-ben indul és Petőfi Sándor rejtélyes sorsának alakulását követi nyomon, abból a fiktív alaphelyzetből kiindulva, >>>
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7
  • 8
  • 9
A kijelölt szöveg felolvasásához kattintson a hangszóróra! Kerületi Újság felolvasó