Üdvözlöm a Kerületi Újság - kerületi hírek oldalon.   A kijelölt szöveg felolvasásához kattintson a hangszóróra! Üdvözlöm a Kerületi Újság - kerületi hírek oldalon. GSpeech

A Rákosmenti Községi Sport Egyesület (RKSK) Kézilabda Szakosztálya 2018. június 5-én, 18 órai kezdettel tartotta szezonzáró bankettjét a Maros Mozi nagytermében.

Riz Levente polgármester köszöntötte a jelenlévőket és gratulált az elért eredményekhez. Mint elmondta, az Önkormányzat érdekelt a kerületi kézilabda fejlődésében, fejlesztésében. Fontosnak tartja az utánpótlás-nevelést, az óvodások és iskolások, illetve szüleik folyamatos tájékoztatását, hiszen Magyarországon sikersportág a kézilabda. Elmondta továbbá, a klubélet mellett szükséges egyéb teret is biztosítani a játékosok, klubtagok részére, melyhez a jelenleg még hiányos infrastruktúrából az Önkormányzat szeretne kitörni, és segítséget nyújtani. Mint az már sokak előtt ismert, sportcsarnok épül Rákosmentén, az építési engedélyezési eljárást követően várhatóan ősszel megkezdődik az építkezés. A sportcsarnokban lehetőség nyílik a kerületieknek az egészséges életmód gyakorlására.

A rendezvényen beszélt továbbá Takács László alelnök, a Szakosztály vezetője. Elmondta, a közel 4 éve alakult szakosztály idén szerezte legnagyobb eredményeit – többek közt – a Budapest női felnőtt csapat II. osztályból felkerült Budapest I. osztályba, továbbá az NB II. női felnőtt csapat a Nemzeti Bajnokság II. osztályában 5. helyezést ért el. Az elért eredmények ünneplése mellett megköszönte a szakosztályt segítő kollégák önzetlen, áldozatos munkáját is.
Az RKSK elnöke, Szigyártó László is üdvözölte a megjelenteket, majd a városvezetőhöz hasonlóan ő maga is felhívta a figyelmet az utánpótlás-nevelésre.

A beszédeket követően elismeréseket vettek át a sportolók.

Forrás: rakosmente.hu

Ossza meg az információt!

Hozzászólás

Kerületi Újság a Facebookon - Kövessen minket!

Még több hír Kelet-Pestről

Régi hagyomány Kőbányán, hogy az önkormányzat, a KŐKERT Kft., a CIKK Egyesület és önkéntesek összefogásával évente kétszer, az áprilisi Föld Napja és a szeptemberi Takarítási Világnap alkalmából megtisztulnak- és szépülnek a közterek a kerületben.
Megkezdődött a munka a Fejlődő Kertváros 2014-2019 Program 32 pontja közül az utolsóban is, amelynek eddig még nem volt kézzelfogható/látható fejlemény. "7. Tovább bővítjük a kerékpárút hálózatot, a Naplás-tóig kiépítjük a kerékpárutat. Rendezzük a Naplás-tó környezetét."
Az Akadémiaújtelepen lévő Hófehérke óvoda 15. alkalommal megtartott családi napján Riz Levente polgármester köszöntőjében elhangzott, Rákosmente Önkormányzatának beruházásában megkezdődött az óvoda 80 négyzetméteres alapterületű tornatermének kivitelezése.
Szemétszedési akció a fogvatartottakkal.
Az Otthonunk a Naplás-tó pályázat keretében hét kerületi óvoda összesen 768 nagycsoportosa látogat majd el autóbusszal szeptember 17-e és 26-a között a Naplás-tóhoz, hogy megismerkedjenek annak természeti értékeivel.
Képzési központ létesítése, kőbányai vállalkozások segítése, öt év alatt 1,25 millió eurós településfejlesztési hozzájárulás, közlekedési fejlesztések – ezt vállalta a Bosch a Kőbányai Önkormányzattal kötött településrendezési szerződésben, amelyet csütörtökön fogadtak el.
Álhír tejed az interneten
FELHÍVÁS tűzifával, szénnel, propán-bután palackos vagy tartályos gázzal, fűtőolajjal, illetve pelletel/brikettel fűtők REZSICSÖKKENTÉSÉRE:
Megalakult a Kertvárosi Családi Szállító Szolgáltatás, melynek célja, hogy a kerületben élő családoknak megkönnyítse a különböző szolgáltatásokhoz való hozzáférést, ezzel javítva a családok életminőségét.
Rákosmente Önkormányzatának hagyományos Szent István napi ünnepsége az elmúlt évek tradícióit követve a Vigyázó Sándor Művelődési Ház aulájában a Rákosmenti Kertbarát Körök terménykiállításával, a Tiszta udvar, rendes ház és A legszebb előkert nyertes pályázatainak ünnepélyes eredményhirdetésével, ökumenikus kenyérszenteléssel, majd ünnepi műsorral vette kezdetét 2018. augusztus 20-án.
Nyolcvanmillió forint értékű kokainra bukkantak a nyomozók a fővárosban, egy kőbányai droglaborban - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata hétfőn a rendőrség honlapján.
Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete a tanévkezdési támogatás biztosításával kíván segítséget nyújtani a kőbányai iskoláskorú gyermeket nevelő családoknak a szeptemberi tanévkezdés anyagi terheinek mérsékléséhez.
Jogerősen tizenkét év fegyházbüntetésre ítélt a Fővárosi Ítélőtábla egy férfit, aki 2015 őszén Budapest területén több embert is megtámadott és kirabolt - tájékoztatta a fővárosi főügyészhelyettes kedden az MTI-t.
A Kőbányai Torna Club kerékpáros szakosztálya utánpótlás korosztályokban egyre nagyobb sikereket tudhat maga mögött.
2018. július 20-án, ezen a helyszínen Szatmáry Kristóf parlamenti képviselő és Kovács Péter polgármester tartott sajtótájékoztatót, ahol egy jó hírt jelentettek be a kerületben élők számára.
Rákosmente Önkormányzata „A magyarság gazdasági, kulturális és történeti jelenléte Fiumében és környékén - interaktív vetélkedő” című pályázatával a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
A XVI. kerület elődtelepülésein zsidó közösségek is éltek. A helytörténész dolga emlékezni és emlékeztetni, különösen olyan történelmi évforduló közeledtének alkalmából, amelyről szervezett helyi zsidóság hiányában nem emlékeznek.

hirdetés

Ön is hirdetne?

Budapesti állások

Kihelyezett ügyfélszolgálati munkatárs
( / Állás)

Kihelyezett ügyfélszolgálati munkatárs
2018.09.21

Élelmiszeripari betanított munkás
( / Állás)

Élelmiszeripari betanított munkás
2018.09.13

miden féle munka ajánlat
( / Állás)

noimage
2018.09.10

Szakembereket keresünk - 18. kerület
( / Állás)

noimage
2018.09.06

Irodai Asszisztens
( / Állás)

Irodai Asszisztens
2018.09.03

Állás
( / Állás)

noimage
2018.09.02

Állás
( / Állás)

noimage
2018.09.02

magyar tanár állás
( / Állás)

noimage
2018.08.31

takarítót/takarítónőt keresünk
( / Állás)

noimage
2018.08.28

A címlapról ajánljuk

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4

Szolgáltatások Budapesten

1D-5D Szempillarakás, töltés, manikur , pedikur!
(Szolgáltatás / Egyéb szolgáltatás)

1D-5D Szempillarakás, töltés, manikur , pedikur!

Idos ember /ek/ gondozasa
(Szolgáltatás / Gyermekfelügyelet, idősgondozás)

noimage

sminktanfolyam
(Szolgáltatás / Egyéb szolgáltatás)

sminktanfolyam

Mackófalva Napközbeni Gyermekfelügyelet
(Szolgáltatás / Gyermekfelügyelet, idősgondozás)

Mackófalva Napközbeni Gyermekfelügyelet

Festés, tapétázás, szigetelés Budapesten
(Szolgáltatás / Építőipar)

Festés, tapétázás, szigetelés Budapesten

Ivanonits vízvezeték szerelő Budapest
(Szolgáltatás / Javítás, szerelés)

Ivanonits vízvezeték szerelő Budapest

Számítógép javítás fix 6000 Ft-ért a XVI.-ban és környékén
(Szolgáltatás / Javítás, szerelés)

Számítógép javítás fix 6000 Ft-ért a XVI.-ban és környékén

Olvasói blogok

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4

Könyvajánló

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7
  • 8
  • 9
A kijelölt szöveg felolvasásához kattintson a hangszóróra! Kerületi Újság felolvasó