Üdvözlöm a Kerületi Újság - kerületi hírek oldalon.   A kijelölt szöveg felolvasásához kattintson a hangszóróra! Üdvözlöm a Kerületi Újság - kerületi hírek oldalon. GSpeech

Térítésmentes vezeték nélküli internet (WiFi) szolgáltatást vehetnek igénybe a Kerületi Kártyával rendelkező lakosok a korábbi hozzáférési helyek számát megduplázva, újabb 14 helyszínen.

2013. július 29-én a rendszer működését dr. Tóth József polgármester az Angyalföldi Gyermek– és Ifjúsági Házban jelentette be. A fejlesztések összesen 32 millió forintba kerültek. Az átadáshoz kötődően verspályázatot írt ki az önkormányzat.

A polgármester kiemelte: az internetes infokommunikációs rendszerrel és eszközökkel a kerületben lakók életminőségét kívánja javítani. Az eszközök igénybevétele jelentősen meghaladja a hasonló adottságú más városrészek adatait. Mint elmondta a kerületi lakók 3/4-ének van meg a lehetősége a szélessávú internethez, 8/10 naponta rákapcsolódik a világhálóra.

A rendszer üzembe helyezését követően elsőnek Papp Károlyné a Béke térről jelentkezett be és olvasta fel az átadáshoz kötődő pályázatra beküldött versét. A kiírás szerint 25 felkínált szóból tízet kellett felhasználni, melyek a kerülethez, annak 75-ös jubileumához illetve a WiFi-hez kötődtek. Ezt követően a pályázók sorra jelentkeztek be a Prevenciós Központból, az Újpalotai úti, és a Szent István körúti nyugdíjasklubokból, valamint a Gyermek- és Ifjúsági Házból.

Az önkormányzat felismerve az internetes technológiában rejlő lehetőséget és fejlődést 2011-től folyamatosan tervszerűen ütemezve 9 közterületen és négy közintézményben vezeték nélküli internet szolgáltatást épített ki. A szolgáltatást Kerületi Kártyával lehet igénybe venni.

Az idén három újabb közterülettel és tizennégy közintézménnyel bővült a rendszer.

•          Lehel téren és Lehel Csarnokban,
•          Szegedi és Visegrádi úti egészségügyi szakrendelőkben,
•          Angyalföldi Sportközpontban,
•          Angyalföldi Gyermek- és Ifjúsági Házban és a Dagály u. -
            Bodor u. közti területen,
•          Prevenciós Központban (Tüzér u.),
•          Szociális Szolgáltató Központban (Jász u.),
•          Ezüst kor Idősek Klubjában (Dévai u.),
•          Napfény Idősek Klubjában Visegrádi u.),
•          Nosztalgia Ház Idősek Klubjában (Zsinór u.),
•          Derűs Alkony Idősek Klubjában (Újpalotai u.),
•          Indián Nyár Idősek Klubjában (Papp K. u.),
•          Reménysugár Idősek Klubjában (Kassák L. u.),
•          Klub-kávézóban (Szt. István krt.).
•          Közszolgáltató Zrt. Vezérigazgatóság (Béke út 65.) épületében,
továbbá a Béke téri szolgáltatást kiterjesztve, a Szegedi út-Béke út kereszteződésben is elérhetővé tesszük a WiFi szolgáltatást. Eddig a szolgáltatást a Gyöngyösi sétányon, a József Attila téren, a Gyermek téren, a Fiastyúk utca – Násznagy utca kereszteződésében, a Béke téren, a Kárpát utca-Bessenyei utca kereszteződésében és a közterületeket határoló utcákban, Országbíró sétányon, a Vizafogó sétányon, a Jakab József utca környékén, illetve az Angyalföldi József Attila Művelődési Központban, a Radnóti Miklós Művelődési Központban, Civilházban és a Polgármesteri Hivatalban lehetett igénybe venni. A fejlesztés közel 16 000 kerületi lakost érintett akkor közvetlenül.

Az elmúlt két évben összesen 1600 Kerületi kártyaigénylő aktiválta a WiFi hozzáférését. Jelenleg havonta 42 000 kapcsolódást regisztrálunk a rendszerre. Ez azt jelenti, hogy minden felhasználónk átlagosan naponta egyszer kapcsolódik az önkormányzat vezeték nélküli rendszerére és használja annak előnyeit.

A hozzáférési pontok számának növelésén túl a műszaki színvonal is emelkedett, megduplázva a le- és feltöltési sebességet az egyes hozzáférési helyeken. Ezentúl 4Mbps le-, és 2 Mbps feltöltési sebesség biztosított minden kapcsolatnál.

Az önkormányzat „Közösen a XIII. Kerületért” programja a hagyományos területeken kívül (fejlesztés, szociális támogatás) a szolgáltatás egy új, modern területén nyújt a jövőben is egyedülálló minőséget, a vezeték nélküli internet elérhetőségi lehetőséget. Az újabb fejlesztés költsége 23 millió forint, melyet az önkormányzat biztosít saját forrásból. A korábbi évek fejlesztései összesen 32 millió forintba kerültek.

 

Ossza meg az információt!

Még több hír Észak-Pestről

November 23., hétfőtől csak halaszthatatlan ügyekben lehet személyesen felkeresni a Polgármesteri Hivatalt.
Az alábbi ingyenes parkolási lehetőségek állnak a lakosság rendelkezésére 2020. 11. 23-tól
Családi házban keletkezett tűz oltásán dolgoznak tűzoltók a rákospalotai Pázmány Péter utcában 2020. november 23-án hajnalban. A ház több helyisége és melléképülete égett, az épületből három embert...
Halálra gázolt egy gyalogost egy kamion szerdán Budapest XIII. kerületében, a Madridi úton - közölte a rendőrség a police.hu oldalon.
A XIII. kerület 1938. június 1-jén vált önálló közigazgatási egységgé.
A képviselő-testület szeptemberi ülésén módosította Zugló adórendeletét, és arról is határoztak, hogy kedvező árajánlata alapján az önkormányzat a földgázt a NKM Energia Zrt-től, míg a villamos...
A Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat nyílt pályázatot hirdet a kerületi civil, egyházi, társadalmi szervezetek közösségépítő tevékenységének támogatásaként a RaM helyiségeinek közcélú,...
A Jász utca 72. szám alatti, 35 lakásos bérház bokrétaünnepét tartotta ma a XIII. Kerületi Önkormányzat.
Blázsovics Ádám és Bányik Csaba világbajnokok tették fel a koronát a nyári napközis tábor programjaira, amikor az “asztali tengó” alapjait tanították a kisiskolasoknak az utolsó foglalkozáson.
Garázdaság gyanúja miatt indított nyomozást a BRFK az ellen az ismeretlen férfi ellen, aki megrongálta egy trafik plexiüvegét, mert rászóltak, hogy vegyen fel szájmaszkot.
Elfogtak a rendőrök egy zuglói kábítószer-kereskedőt, valamint négy vásárlóját - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon hétfő reggel.
Elismerő oklevelekkel köszönte meg a járvány első hullámában kapott támogatásokat a Honvédkórház. Az okleveleket a Magyar Honvédség Egészségügyi Központjának főigazgatója adta át kedden.
A hivatal Bocskai utcai bejárata mellett érhető el a kerekesszékkel, babakocsival is használható emelőszerkezet.
A nyári forróságban nem mindig érezzük, hogy szomjasak vagyunk, sokszor észrevétlenül párologtatjuk el a nedvességet, ezért érdemes módszeresen, fokozatosan kialakítani az ivási szokásokat.
Az összességében több mint hatmilliárdos beruházásban 279 lakás jön létre, a munkálatok közel járnak a befejezéshez.
Tájékoztatás a Tervtanács üléseinek időpontjairól
Újpest Önkormányzata megbízásából az Újpesti Sajtó Kft. fotópályázatot hirdet. A kiválasztott képekből kiállítás nyílik az Újpesti Kulturális Központ - Ifjúsági Házban, és a legjobbak a 2021-es...
26 milliárd forintról 32 milliárdra nőtt az új Néprajzi Múzeum megépítésének költsége a Városligetben – írta az Átlátszó. A munkát a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó ZÁÉV Építőipari Zrt. és a...

hirdetés

Ön is hirdetne?

hirdetés

Ön is hirdetne?

A címlapról ajánljuk

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4

Budapesti önkormányzati újságok

  • 1. kerületi újság: Várnegyed újság

    Várnegyed újság

    A Várnegyed az I. kerület Budavári  Önkormányzat hivatalos lapja. >>>
  • Budai Polgár, a II. kerület ingyenes terjesztésű önkormányzati újságja

    Budai Polgár

    A Budai Polgár a II. Kerületi Önkormányzat lapja, kiadja a Budai Polgár Nonprofit Kft. >>>
  • Óbuda újság, a III. kerület ingyenes terjesztésű önkormányzati újságja

    Óbuda újság

    Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatának lapja. >>>
  • Újpesti Napló, a IV. kerületi Önkormányzat ingyenes terjesztésű hetilapja

    Újpesti Napló

    Budapest IV. kerület önkormányzatának lapja. >>>
  • Mai Belváros, V. kerületi ingyenes terjesztésű újság

    Mai Belváros

    Mai Belváros - az 5. kerület újságja. >>>
  • images/stories/2020_01/06-kerulet-terezvaros-ujsag-pdf-hirdetes.jpg

    Terézváros Magazin

    A Terézváros magazin a VI. kerületi önkormányzat kiadásában havonta kétszer jelenik meg 25 500 példányban 28 oldalon, és a Magyar >>>
  • Erzsébetváros újság, VII. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Erzsébetváros újság

    Az Erzsébetváros újság Budapest Főváros VII. Kerület Erzsébetváros Önkormányzat havonta megjelenő ingyenes lapja. >>>
  • Józsefváros újság, VIII. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Józsefváros újság

    A Józsefváros újság Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat lapja, hiteles információkat közöl az önkormányzatról és a kerületi intézményekről. Megjelenik >>>
  • Ferencváros újság hirdetésfelvétel, médiaajánlat

    9 - Ferencváros újság

    A Ferencváros újság, új nevén a "9" a IX. kerületi önkormányzat ingyenes terjesztésű lapja. >>>
  • Kőbányai Hírek újság, X. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Kőbányai Hírek

    A Kőbányai Hírek Budapest Főváros X. kerület Kőbánya Önkormányzatának lapja, hiteles információkat közöl az önkormányzatról és a kerületi intézményekről. Megjelenik >>>
  • Újbuda újság, XI. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Újbuda újság

    Az Újbuda újság a XI. kerület Újbuda Önkormányzatának lapja, hiteles információkat közöl az önkormányzatról és a kerületi intézményekről. Megjelenik kéthetente >>>
  • Hegyvidék újság, XII. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Hegyvidék újság

    Kiadja: Budapest XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat megbízásából a Hegyvidék Lapkiadó. >>>
  • Hírnök újság, XIII. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Kerületi Hírnök

    A Hírnök a XIII. kerületi önkormányzat ingyenes lapja. >>>
  • Zuglói Lapok újság, XIV. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Zuglói Lapok

    A Zuglói Lapok a XIV. kerületi önkormányzat ingyenes lapja. >>>
  • Életképek újság, XV. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Életképek újság

    Rákospalota, Pestújhely, Újpalota újságja. Kiadja az XV. Média Kommunikációs és Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. >>>
  • XVI. Kerületi Újság, 16. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    XVI. Kerületi Újság

    A Budapest Főváros XVI. Kerületi Önkormányzat kétheti lapja. Megjelenik 34 500 példányban. >>>
  • XVII. kerületi Hírhozó újság, 17. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Hírhozó újság

    Kiadja a lapalapító tulajdonos Budapest Főváros XVII. Kerület Önkormányzata megbízásából a Patriot Bt. Megjelenik 38 000 példányban. >>>
  • XVIII. kerületi Városkép újság, 18. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Városkép újság

    A Városkép önálló, saját szerkesztőséggel rendelkező közéleti-közérzeti magazin, XVIII. kerület Pestszentlőrinc – Pestszentimre önkormányzatának hivatalos kiadványa. >>>
  • XIX. kerületi Kispest újság, 19. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Kispest újság

    A kispestiek hivatalos havilapja. Kiadja Budapest Főváros XIX. kerület Kispest Önkormányzata Polgármesteri Hivatal. Megjelenik havonta 27 500 példányban. >>>
  • XIX. kerületi Kispesti Magazin, 19. kerületi ingyenes terjesztésű újság

    Kispesti Magazin

    A Kispesti Magazin havonta 27.000 példányban jelenik meg a XIX. kerületben. >>>
  • XX. kerületi Pesterzsébet újság, 20. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Pesterzsébet újság

    Budapest Főváros XX. kerület Pesterzsébet Önkormányzata társadalompolitikai és szolgáltató lapja. Megjelenik havonta 32 ezer példányban. >>>
  • XXI. kerületi Csepeli Hírmondó újság, 20. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Csepeli Hírmondó

    Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata 2010-től ad ki önkormányzati lapot, havi, majd 2012-től kétheti megjelenéssel. A Csepeli Hírmondó minden hónap >>>
  • XXII. kerületi Városházi Híradó újság, 22. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Városházi Híradó

    A XXII. kerületi önkormányzat kétheti lapja. Megjelenik 22.700 példányban. >>>
  • XXIII. kerületi Soroksári Hírlap, 20. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Soroksári Hírlap

    Kiadja Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala. Megjelenik 10 ezer példányban. >>>
  • 1

Pest megyei önkormányzati újságok

  • Csömöri Hírmondó - Csömör önkormányzatának hivatalos lapja

    Csömöri Hírmondó

    Csömöri Hírmondó – Helyi ingyenes információs és közéleti havilap médiaajánlat Példányszám: 3810 Terjesztés: a kiadvány eljut Csömör minden háztartásába, a településen >>>
  • Az Érdi Újság Érd Megyei Jogú Város Önkormányzatának ingyenes hetilapja

    Érdi Újság

    Az Érdi Újság Érd Megyei Jogú Város Önkormányzatának ingyenes hetilapja. >>>
  • Gyömrő Magazin - Gyömrő Önkormányzatának havonta megjelenő tájékoztató magazinja

    Gyömrő Magazin

    Gyömrő Önkormányzatának hivatalos lapja, a több mint 6800 példányban megjelenő Gyömrői Magazin minden postaládába eljut, a visszajelzések alapján pedig a >>>
  • Szervusz, Kerepes - Kerepes város Önkormányzatának havonta megjelenő tájékoztató újságja

    Szervusz, Kerepes

    Gyömrő Önkormányzatának hivatalos lapja, a több mint 6800 példányban megjelenő Gyömrői Magazin minden postaládába eljut, a visszajelzések alapján pedig a >>>
  • Kistarcsai Híradó - Kistarcsa Önkormányzatának havonta megjelenő tájékoztató újságja

    Kistarcsai Híradó

    A Kistarcsai Önkormányzat havonta jelenteti meg tájékoztató magazinját. Helyi közérdekű információk adják az újság tartalmát. >>>
  • Budaörsi Napló

    Budaörsi Napló

    Budaörs Magyarország egyik legfejlettebb települése - ezt nem mi állítjuk, hanem a KSH, 17 mutató alapján. >>>
  • 1

Szolgáltatók, akiket ajánlunk

hirdetés

Olvasói blogok

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4

Könyvajánló

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
A kijelölt szöveg felolvasásához kattintson a hangszóróra! Kerületi Újság felolvasó