Üdvözlöm a Kerületi Újság - kerületi hírek oldalon.   A kijelölt szöveg felolvasásához kattintson a hangszóróra! Üdvözlöm a Kerületi Újság - kerületi hírek oldalon. GSpeech

Dr. Tóth József polgármester dr. Bujdosó Sándor jegyző társaságában 2019. július 8-án, 60. születésnapján a Polgármesteri Hivatalban köszöntötte Szloboda Józsefet.

Dr. Tóth József köszöntőjében emlékeztetett arra, hogy díszpolgárunk 30 esztendeje tevékeny részese a kerület közéletének. A Frangepán utcai gyülekezet lelkészeként végzett kiemelkedő munkája eredményezte, hogy a közelmúltban esperesi kinevezést kapott, ami egyúttal a kerület elismerése is. Külön köszönte a Civil Kerekasztalban végeztt több éves tevékenységét, mely során többször ráirányította a kerületi vezetés figyelmét egyéni és közösségi problémákra.

Szloboda József nem számított a köszöntésre, nem tudta milyen alkalomból kapott meghívást a hivatalba, pedig a hétvégén a családja köszöntötte és nem volt szokás ez idáig, de a gyülekezet is megemlékezett a kerek évfordulóra. Jó és baráti együttműködésnek nevezte a több évtizedes közös munkát a polgármesterrel és az önkormányzattal. Feladata, munkája az esperesi kinevezéssel jelentősen megnőtt, de a kerületben élők problémája továbbra is az elsőrendű feladat számára. A gyülekezet iskolával bővült és rövidesen óvodát is fognak működtetni, mely apropóján kiderült, hogy maga is a kerületbe, a váci úti adócsőgyár óvodájába járt.

A teljes cikk a bp13.hu oldalon olvasható.

Ossza meg az információt!

Kerületi Újság a Facebookon - Kövessen minket!

Még több hír Észak-Pestről

BUDAPEST FŐVÁROS XIII. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT Polgármesteri Hivatal 1139 Budapest, Béke tér 1. Posta cím: 1555 Budapest Pf. 10. Telefon: (1) 452-4100 E-mail: ugyfelszolgalat@bp13.hu Félfogadás:...
Életének 77. évében, 2019. szeptember 12-én elhunyt Marton László Kossuth-díjas rendező, a Vígszínház egykori igazgató-főrendezője, a Színház- és Filmművészeti Egyetem volt tanára, a XIII. kerület...
Sajátos nevelési igényű gyerekek támogatására írt ki pályázatot az önkormányzat.
Egyszintes, a kornak megfelelő színvonalú épületbe kerülhet Rákospalota egyik rendelője – jelentette be Németh Angéla és Szilvágyi László.
Hétalkalmas, csoportos dohányzás leszoktatást támogató programot indít a Zuglói Egészségfejlesztési Iroda (ZEFI) és az Uzsoki Utcai Kórház Tüdőgondozójában működő Dohányzás Leszokást Támogató...
Kisgyermekes és gyereket váró szülőknek tart ingyenes elsősegélynyújtó oktatást a Magyar Vöröskereszt helyi szervezete. Az ötórás, interaktív, szituációs feladatokkal teletűzdelt elméleti és...
Évente több száz, használhatatlanná vált autót hagynak a tulajdonosai vagy üzembentartói a főváros közterületein. Zuglóban is rendszeresen találkozhatunk ilyen járművekkel, amelyek hosszú hónapokon...
Ünnepélyes keretek között avatták fel Zsivora György, Rákosfalva megalapítójának emlékművét a róla elnevezett közparkban, születésének 215. évfordulója alkalmából, szeptember 5-én.
Zugló Önkormányzata februárban, testületi ülésen döntött arról, hogy a légtérzaj elleni akcióterv keretében zajmérést végeztet a kerület több pontján. Kiderült, a mért értékek nem érik el a...
Szeptember 28-án, több helyszínen szervezzük meg az idei lakossági veszélyeshulladék-gyűjtést. Segítsük környezetünk állapotának megőrzését azzal, hogy leadjuk a háztartásokban keletkezett veszélyes...
Az „Angyalföldi zöldsétány” az önkormányzat egy nagyobb területet átfogó, nagy ívű fejlesztéseként valósul meg a Duna-part (Népsziget) és a József Attila tér közötti gyalogos és kerékpáros kapcsolat...
„Kezdd velünk az iskolát” programmal zárultak a nyári szabadtéri programok kerületünkben. Ezen a nyáron hagyományos és új programokkal várta az önkormányzat a nyári szabadságuk egy részét a...
Közlemény A Budapest Főváros 07. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság 2019. augusztus 26-án megtartott ülésén Dr. Váczy Attilának a bizottság elnökének a lemondását...
KÖZLEMÉNY A köztársasági elnök a 308/2019. (VII. 26.) KE határozatával 2019. október 13. napjára (vasárnapra) kitűzte a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek 2019. évi általános...
Újpest Önkormányzata a kerület közterületeinek szépítése érdekében 2019-ben növényeket és kertgondozáshoz szükséges anyagokat (cserjéket, évelő növényeket, fűmagot) bocsát ingyenesen az...
Hagyományosan augusztus utolsó vasárnapján, idén augusztus 25-én a Dagály utcában tartottuk a kerületi utcabált, amely néhány éve hagyományőrző népies tartalma miatt az Angyalfolki utcabál nevet...
Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat 2019. augusztus 23-án emléktáblát avatott Moldován Stefánia érdemes művész, Liszt Ferenc-díjas operaénekes, a XIII. kerület díszpolgárának emlékére...
2019. augusztus 21-én délután, hagyományteremtő szándékkal, lakossági igényeket meghallgatva Mini Pikniket szerveztünk a Jászai Mari térre. A rendezvényen számos gyermekprogram és produkció foglalta...

A címlapról ajánljuk

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4

hirdetés

Szolgáltatások Budapesten

Olvasói blogok

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4

Könyvajánló

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
A kijelölt szöveg felolvasásához kattintson a hangszóróra! Kerületi Újság felolvasó