Üdvözlöm a Kerületi Újság - kerületi hírek oldalon.   A kijelölt szöveg felolvasásához kattintson a hangszóróra! Üdvözlöm a Kerületi Újság - kerületi hírek oldalon. GSpeech

A II. kerületi parkolási rendszer átláthatóságáról, elsődleges forgalomszabályozó jellegéről és pénzügyi részleteiről Láng Zsolt polgármester a Mandiner.hu internetes portálon osztotta meg gondolatait.

Hetek óta visszatérő téma a sajtóban, hogy a fővárosi kerületek fizetőparkolásával kapcsolatosan kizárólag súlyos visszaélések, anomáliák tapasztalhatóak, a parkolás intézménye pedig nem a fizető zónákban élők mindennapjait teszi élhetőbbé, hanem csak a fideszesek pénzlenyúlását szolgálja. Igaz, legutóbb feltűnt a bűnösök között Karácsony Gergely és szoci szövetségesei is.


Arról azonban már kevesebbet hallhatunk, olvashatunk, hogy a Demszky-éra alatt a Fővárosi Önkormányzat saját cége, a Parking Kft. milyen sikertelenül, és konkrétan veszteségesen üzemeltette a legforgalmasabb közterületeken lévő parkolóhelyeket. Az is kimarad, hogy a fővárosi parkolás jelenlegi – az önkormányzati törvény kétharmados szabályai szerint – rendszerében a zónák kijelölése, a díjszabás megállapítása a Fővárosi Közgyűlés feladat- és hatásköre, tehát egységes, míg az üzemeltetést a kerületeknek kell végezniük. (Tény, hogy végezniük és nem végeztetniük más cégekkel.) Nyilván nem az a cél, hogy objektíven beszéljenek az emberek valamiről, valódi problémák és javaslatok hangozhassanak el – például a leghatékonyabb és legjobban kontrollálható szervezeti egységek nagyságának kérdése, vagy a zónahatárok folyamatos kitolódásának hatásai –, hanem az, hogy le lehessen járatni a kerületeket, (nyilván nem mellékesen döntő többségüket a választók akaratából kormánypárti polgármester vezeti,) be lehessen bizonyítani, hogy milyen rossz helyre kerülnek az adófizetők parkolásra szánt forintjai. Egy szélsőséges portál újságírójának pedig manipulatív módon odáig sikerült egy komoly cikksorozat mellékes zöngéjében eljutnia, hogy a II. kerületet is a „Centrum parkolási birodalom” részeként nevezte meg. Ez pedig nem csúsztatás, hanem hazugság, rágalom.


Miközben néhány dolog a témában, amit láttam-olvastam, engem is mélyen megdöbbentett, sőt fel is háborított, mégis bátorkodom a közvéleményt nagymértékben befolyásoló budapesti polihisztorok állításainak néhány elemével szembehelyezkedni. Elöljáróban: én nem értek mindenhez, nem is vagyok meggyőződve, hogy mindenben igazam van, de azért huszonegy év önkormányzati munkával a hátam mögött – amiből tizenhárom évet vezetőként dolgoztam – talán nem túl merész vállalás rávilágítani néhány aspektusára ennek a kérdésnek. Legfőbb okom pedig gondolataim leírására az, hogy mindig is elleneztem az általánosítást, a kollektív bűnösség alkalmazását, az emberek manipulálását. A tényeket, a valós adatokat pedig mindennél fontosabb érveknek gondolom. Az sem mellékes, hogy a parkolóőr, a közterület-felügyelő, még a polgármester is ember. Biztos van ilyen és olyan, ahogyan az asztalosok, a bankárok, a tanárok, a mérnökök, még a bírók között is.


Nézzük akkor a konkrétumokat. Budapest Főváros II. kerületében 2001 óta a Centrum Kft. bonyolította a parkolást. Tízéves, nehezen felbontható volt a szerződése. 2006-tól, polgármesterségem kezdetétől (amelyet Horváth Csabától vettem át, pontosabban nyertem el a választáson) a parkolási zónák bővítéseinek működtetését – melyet minden esetben a helyben élő és lakóhelye körül megállni nem tudó lakosság kér – nem tíz évre, csak az eredeti szerződés lejártáig, 2011-ig kötöttük meg. A szerződések lejártakor kiléptünk a rendszerből, nem hosszabbítottunk az említett céggel.


Az elszámolások és az átadás-átvétel után a polgármesteri hivatal saját szervezetén belül létrehoztuk a parkolási csoportot, a lakosság számára szinte észrevétlenül, de fennakadást biztosan nem okozva magunk szerveztük meg és vettük át a parkoltatási feladatokat. Köztisztviselőkkel, munkavállalókkal, parkolóőrökkel, ügyfélszolgálatosokkal, technikusokkal és jogászokkal.


Semmilyen tevékenységet nem szerveztünk ki, még az automaták karbantartását is csak a végső esetben – ha magunk nem tudjuk megoldani – végeztetjük külső vállalkozóval. Minden befizetett parkolási forinttal el tudunk számolni, a folyamatok jól dokumentáltak, ellenőrizhetőek. És az is tény, hogy – noha a parkolási rendszerek működtetése fő szabályként forgalomtechnikai célokat szolgál – minden évben fel tudunk mutatni 500 millió forint körüli „hasznot”, amit kizárólag út- és járdafelújításra, közlekedés- és parkolásfejlesztési célra fordítunk.


Végezetül pedig még egy aprócska tény, amely talán tovább árnyalja az ebben a témában oly mértékben leegyszerűsített kijelentéseket. A Fővárosi Önkormányzat a Parking Kft. megszüntetése óta (önkormányzati cégként jogilag nem, gyakorlatilag csődbe ment) nem működtette a saját maga által kijelölt parkolási zónák saját – nem kerületi – közterületein a parkolást. Például a bel-budai Duna-parton. Megoldásként, a hatékonyság és az egységesen védendő területek érdekében – más kerületekhez hasonlóan – szerződést kötött a főváros és a II. kerület ezen területek parkolásüzemeltetésére. A kerület végezte az eszközberuházást és végzi a teljes szolgáltatást, ennek költségeit levonva pedig a „haszon” 85 százaléka a közterület tulajdonosát, a Fővárosi Önkormányzatot illeti. A II. kerület esetében 2019 második félévétől (amikortól a kötelező parkolóautomata-beszerzés költsége megtérül) évi, nagyságrendileg 120 millió forintot fogunk átutalni a budapesti költségvetésbe.


A fizetőparkolás egy kis szelete a fővárosi közigazgatás hatalmas rendszerének. Ennek pedig a II. kerület érintett területei egy további szeletét képezik. De ha most valakik ezt helyezték reflektorfénybe, akkor fontos ebben a szegmensben is a tisztánlátás. Ezeket a tényeket azonban csak azoknak ajánlom figyelmébe, akik szeretik a nemzet fővárosát, szeretnek értelmes és konstruktív eszmecseréket folytatni és nem utolsó sorban dolgozni a közjóért. Akik tudnak különbséget tenni jó és rossz között, nem szeretik a manipulációt és az élet minden területén keresik az igazságot. Persze lehet, hogy ezek nagyon maradi elvárások, mégis hiszem, hogy sokunkban megvannak.

Forrás: masodikkerulet.hu

Ossza meg az információt!

Még több hír Budáról

Családi szobákat alakítottak ki a Szent János Kórházban a családbarát szülészet fejlesztésének részeként - ismertette a családokért felelős tárca nélküli miniszter a Facebook-oldalára kedden...
Lemondott Dorosz Dávid klímavédelmi és fejlesztési főpolgármester-helyettes (Párbeszéd) - jelentette be Karácsony Gergely főpolgármester közösségi oldalán csütörtök este. Dorosz Dávid ugyancsak a...
Több mint egy héttel az után, hogy Takács Péter, a Szent János Kórház főigazgatója azt mondta a Magyar Nemzetnek, hogy nincsenek bergamói állapotok a koronavírusos betegeket ellátó magyar...
Kigyulladt egy étterem Budapest III. kerületében kedd délután - tájékoztatta a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.
Szeredi Merse Pál művészettörténész vette át a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum - Kassák Múzeum vezetését.
2020. november 7-én és 8-án, szombaton és vasárnap reggel 8 órától előreláthatólag 16 óráig a Nánási út Kalászi út és Emőd utca közötti szakasza a közúti járműforgalom elől elzárásra kerül...
Tizenkét fiatal sportolót támogat idén a II. kerület sportösztöndíja.
Üresen áll lakása? Nem meri kiadni magánszemélynek? Nem tudja kiadni, mert külföldön tartózkodik? Nem tudja kiadni, mert nem áll rendelkezésére a felújításhoz, átalakításhoz szükséges összeg?
Készül az I. kerületi Fenntartható Energia és Klíma Akcióterv (Sustainable Energy and Climate Action Plan, SECAP).
A WWF Magyarország petíciót indított az Óbudai-(Hajógyári-)sziget beépítése ellen. Csatlakozzunk minél többen a petícióhoz!
Világszerte ismét növekedésnek indult az újonnan regisztrált koronavírusos esetek száma, ezért szeptember elején a Hegyvidéki Önkormányzat által fenntartott bölcsődékben, óvodákban is szigorodtak a...
Budafok-Tétényben továbbra is folyamatosan fertőtlenítik a közösségi tereket, utcákat, piacokat, játszótereket, kutyafuttatókat, sportpályákat és buszvárókat, valamint a kerületi intézményeket.
Tömegközlekedési folyosó lett a Bartók Béla úti villamospálya: az autóbuszok a villamosokkal azonos nyomvonalon, közös megállóhelyeket használva közlekednek.
Az Óbudai Rehabilitációs és Foglalkoztatási Központ – a Tájoló Szociális Egyesülettel együttműködve – immár tizedik alkalommal rendezte meg a 3. kerületben már hagyománnyá vált Óbudai Rehab Atlétika...
Szeptember első hetében számos kerületi díjátadót tartottunk, a járványhelyzetre való tekintettel zárt körben, a Virág Benedek Házban.
Augusztus 27-én huszonkilencen vehették át Budafok-Tétény Polgármesteri Hivatalának Dísztermében a honosítási okiratukat, miután Magyarország köztársasági elnöke kérelmükre honosította őket.
Az idén 25 éves Fonó különleges jubileumi válogatással indítja útjára az évadot szeptember 16. és 19. között; a Fonó25 Folkfőváros elnevezésű születésnapi programsorozaton tizenhárom koncert várja...
Budapesten a második nagy világégés arányaiban a Várnegyedben okozta a legnagyobb károkat. Mire a harcok véget értek, csak a lakások 26 százaléka maradt meg épségben. A fővárosi Királyi Palota...

hirdetés

Ön is hirdetne?

hirdetés

Ön is hirdetne?

A címlapról ajánljuk

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4

Budapesti önkormányzati újságok

  • 1. kerületi újság: Várnegyed újság

    Várnegyed újság

    A Várnegyed az I. kerület Budavári  Önkormányzat hivatalos lapja. >>>
  • Budai Polgár, a II. kerület ingyenes terjesztésű önkormányzati újságja

    Budai Polgár

    A Budai Polgár a II. Kerületi Önkormányzat lapja, kiadja a Budai Polgár Nonprofit Kft. >>>
  • Óbuda újság, a III. kerület ingyenes terjesztésű önkormányzati újságja

    Óbuda újság

    Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatának lapja. >>>
  • Újpesti Napló, a IV. kerületi Önkormányzat ingyenes terjesztésű hetilapja

    Újpesti Napló

    Budapest IV. kerület önkormányzatának lapja. >>>
  • Mai Belváros, V. kerületi ingyenes terjesztésű újság

    Mai Belváros

    Mai Belváros - az 5. kerület újságja. >>>
  • images/stories/2020_01/06-kerulet-terezvaros-ujsag-pdf-hirdetes.jpg

    Terézváros Magazin

    A Terézváros magazin a VI. kerületi önkormányzat kiadásában havonta kétszer jelenik meg 25 500 példányban 28 oldalon, és a Magyar >>>
  • Erzsébetváros újság, VII. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Erzsébetváros újság

    Az Erzsébetváros újság Budapest Főváros VII. Kerület Erzsébetváros Önkormányzat havonta megjelenő ingyenes lapja. >>>
  • Józsefváros újság, VIII. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Józsefváros újság

    A Józsefváros újság Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat lapja, hiteles információkat közöl az önkormányzatról és a kerületi intézményekről. Megjelenik >>>
  • Ferencváros újság hirdetésfelvétel, médiaajánlat

    9 - Ferencváros újság

    A Ferencváros újság, új nevén a "9" a IX. kerületi önkormányzat ingyenes terjesztésű lapja. >>>
  • Kőbányai Hírek újság, X. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Kőbányai Hírek

    A Kőbányai Hírek Budapest Főváros X. kerület Kőbánya Önkormányzatának lapja, hiteles információkat közöl az önkormányzatról és a kerületi intézményekről. Megjelenik >>>
  • Újbuda újság, XI. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Újbuda újság

    Az Újbuda újság a XI. kerület Újbuda Önkormányzatának lapja, hiteles információkat közöl az önkormányzatról és a kerületi intézményekről. Megjelenik kéthetente >>>
  • Hegyvidék újság, XII. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Hegyvidék újság

    Kiadja: Budapest XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat megbízásából a Hegyvidék Lapkiadó. >>>
  • Hírnök újság, XIII. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Kerületi Hírnök

    A Hírnök a XIII. kerületi önkormányzat ingyenes lapja. >>>
  • Zuglói Lapok újság, XIV. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Zuglói Lapok

    A Zuglói Lapok a XIV. kerületi önkormányzat ingyenes lapja. >>>
  • Életképek újság, XV. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Életképek újság

    Rákospalota, Pestújhely, Újpalota újságja. Kiadja az XV. Média Kommunikációs és Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. >>>
  • XVI. Kerületi Újság, 16. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    XVI. Kerületi Újság

    A Budapest Főváros XVI. Kerületi Önkormányzat kétheti lapja. Megjelenik 34 500 példányban. >>>
  • XVII. kerületi Hírhozó újság, 17. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Hírhozó újság

    Kiadja a lapalapító tulajdonos Budapest Főváros XVII. Kerület Önkormányzata megbízásából a Patriot Bt. Megjelenik 38 000 példányban. >>>
  • XVIII. kerületi Városkép újság, 18. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Városkép újság

    A Városkép önálló, saját szerkesztőséggel rendelkező közéleti-közérzeti magazin, XVIII. kerület Pestszentlőrinc – Pestszentimre önkormányzatának hivatalos kiadványa. >>>
  • XIX. kerületi Kispest újság, 19. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Kispest újság

    A kispestiek hivatalos havilapja. Kiadja Budapest Főváros XIX. kerület Kispest Önkormányzata Polgármesteri Hivatal. Megjelenik havonta 27 500 példányban. >>>
  • XIX. kerületi Kispesti Magazin, 19. kerületi ingyenes terjesztésű újság

    Kispesti Magazin

    A Kispesti Magazin havonta 27.000 példányban jelenik meg a XIX. kerületben. >>>
  • XX. kerületi Pesterzsébet újság, 20. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Pesterzsébet újság

    Budapest Főváros XX. kerület Pesterzsébet Önkormányzata társadalompolitikai és szolgáltató lapja. Megjelenik havonta 32 ezer példányban. >>>
  • XXI. kerületi Csepeli Hírmondó újság, 20. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Csepeli Hírmondó

    Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata 2010-től ad ki önkormányzati lapot, havi, majd 2012-től kétheti megjelenéssel. A Csepeli Hírmondó minden hónap >>>
  • XXII. kerületi Városházi Híradó újság, 22. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Városházi Híradó

    A XXII. kerületi önkormányzat kétheti lapja. Megjelenik 22.700 példányban. >>>
  • XXIII. kerületi Soroksári Hírlap, 20. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Soroksári Hírlap

    Kiadja Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala. Megjelenik 10 ezer példányban. >>>
  • 1

Pest megyei önkormányzati újságok

  • Csömöri Hírmondó - Csömör önkormányzatának hivatalos lapja

    Csömöri Hírmondó

    Csömöri Hírmondó – Helyi ingyenes információs és közéleti havilap médiaajánlat Példányszám: 3810 Terjesztés: a kiadvány eljut Csömör minden háztartásába, a településen >>>
  • Az Érdi Újság Érd Megyei Jogú Város Önkormányzatának ingyenes hetilapja

    Érdi Újság

    Az Érdi Újság Érd Megyei Jogú Város Önkormányzatának ingyenes hetilapja. >>>
  • Gyömrő Magazin - Gyömrő Önkormányzatának havonta megjelenő tájékoztató magazinja

    Gyömrő Magazin

    Gyömrő Önkormányzatának hivatalos lapja, a több mint 6800 példányban megjelenő Gyömrői Magazin minden postaládába eljut, a visszajelzések alapján pedig a >>>
  • Szervusz, Kerepes - Kerepes város Önkormányzatának havonta megjelenő tájékoztató újságja

    Szervusz, Kerepes

    Gyömrő Önkormányzatának hivatalos lapja, a több mint 6800 példányban megjelenő Gyömrői Magazin minden postaládába eljut, a visszajelzések alapján pedig a >>>
  • Kistarcsai Híradó - Kistarcsa Önkormányzatának havonta megjelenő tájékoztató újságja

    Kistarcsai Híradó

    A Kistarcsai Önkormányzat havonta jelenteti meg tájékoztató magazinját. Helyi közérdekű információk adják az újság tartalmát. >>>
  • Budaörsi Napló

    Budaörsi Napló

    Budaörs Magyarország egyik legfejlettebb települése - ezt nem mi állítjuk, hanem a KSH, 17 mutató alapján. >>>
  • 1

Szolgáltatók, akiket ajánlunk

hirdetés

Olvasói blogok

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4

Könyvajánló

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
A kijelölt szöveg felolvasásához kattintson a hangszóróra! Kerületi Újság felolvasó