Üdvözlöm a Kerületi Újság oldalon.   Click to listen highlighted text! Üdvözlöm a Kerületi Újság oldalon. Powered By GSpeech

Hirdetésfelvétel budapesti nyomtatott önkormányzati újságba

A Mozgássérültek Budapesti Egyesületének Káposztásmegyeri Szervezete október 27-én megnyitotta irodáját Káposztásmegyeren a Nádasdy Kálmán utca 17. szám alatt.

A 32 éves budapesti G. József megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2017. szeptember 1-jén 12 óra és 12 óra 15 perc között egy Budapest IV., Árpád úti üzletházból ellopott egy pénztárcát, majd három órával később egy szintén újpesti, Váci úti műhelyből tulajdonított el egy mobiltelefont.

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is nagyszabású katasztrófavédelmi versenyen mérettethették meg magukat általános és középiskolás csapatok április 5-én. A verseny ezúttal is a XV. kerületi Sporttelep és Napközis Táborban volt.

 Újpest Önkormányzata ebben az évben is támogatásban részesíti az újpesti polgárőrszervezeteket. A támogatásról szóló szerződés aláírására április 3-án került sor a Városházán.

 Múlt héten A Város Mindenkié csoport tiltakozó akciót szervezett Újpesten egy jogszerű kilakoltatás ellen. A város jegyzője, dr. Tahon Róbert közzétette az ügy dokumentumait. Ezek alapján foglaljuk össze a történteket.

Április 8-án, 15 órától tartják meg Újpesten, a Rácz Gyöngyi Közösségi Központban a nemzetközi roma napot. Az eseményről Molnár István Gábort, az Újpesti Cigány Nemzetiségi Önkormányzat elnökét, az Eötvös József Cigány-Magyar Pedagógiai Társaság vezetőjét kérdeztük.

Budapesten elsőként az Újpesti Bene Ferenc Általános Iskola nyerte el a Fogyasztói Tudatosságra Nevelő Iskola címet a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumtól. Az elismerést Keszthelyi Nikoletta, a fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár adta át.

Újpest Önkormányzata meghirdeti a Sándor István Újpest Gyermekeiért Díj elnyerésére vonatkozó felhívást.

Hagyomány már városunkban, hogy az újpesti diákok helytörténeti vetélkedőn mutathatják meg, mennyire ismerik városunkat. Az idei megmérettetés február 28-án délután volt, ezúttal a Benkő István Református Általános Iskola és Gimnáziumban.

Megjelent az Újpesti Napló októberi száma.

Wintermantel Zsolt 1972. február 26-án született Budapesten. 2004-ben kötött házasságot, felesége Wintermantel Adrienn. Fia, Kristóf Benjámin 2005-ben, lánya, Zoé Ráchel 2009-ben született. Szülei nyugdíjasok, apja, Wintermantel Kálmán mérnök-közgazdász, édesanyja, Krisztián Edit villamosmérnök.

Még több hír Észak-Pestről

Megrajzolták és bővítették a parkolókat a Szigeti utcában, ahol a forgalmi renden is változtattak, hogy rendezettebb és élhetőbb legyen a környék.
Budapest Főváros XIII. Kerület Önkormányzatának Tulajdonosi, Kerületfejlesztési és Lakásgazdálkodási Bizottsága 49/2021. (IX.22.) TKLB. sz. határozatával döntött a 2021. augusztus 1-jétől hatályos...
Hagyományteremtő célzattal rendez családi napokat a Zuglói Sport- és Rendezvényszervező Kft. az önkormányzattal közösen a Városligetben október második hétvégéjén.
Budapest Főváros XV. Kerület Önkormányzata szeretettel meghívja Önt és családját az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékére szervezett október 23-ai rendezvényeire.
Zene és képzőművészet találkozott azon a bensőséges ünnepségen, ahol az Erkel Gyula zeneiskola átvehette Somos Zsuzsa képzőművésztől a patinás intézmény névadójáról készített grafikát.
A Hegyvidéken különösen nagy gondot jelent az óvodai, bölcsődei vagy a szociális területen a megüresedő álláshelyek betöltése, jelentősrészt amiatt, mert a közalkalmazottak számára gyakorlatilag...
A Pedagógusok Szakszervezete a XIII. kerületi Önkormányzatot Eötvös József-emlékplakett kitüntetésben részesítette.
Az idősek világnapja alkalmából az önkormányzat a Zuglói Szociális Szolgáltató Központ Bánki Donát parki Idősek Klubjában köszöntötte a kerületi nyugdíjasklubok szépkorú tagjait.
Budapest Főváros XV. Kerület Rákospalota, Pestújhely Újpalota Önkormányzata az Innovációs és Technológiai Minisztériummal együttműködve a 2022. évre kiírja a Bursa Hungarica Felsőoktatási...
A kéményseprés fontosságáról röviden
Bábszínház, állatbemutatók, humoros, ismeretterjesztő előadások, interaktív gyermekprogramok, uszadékfa kiállítás, rendőrségi kutyás show és gazdira váró kutyák is várják a családokat október 2-án a...
Önkormányzat csatlakozott az “Európai Kiváló Kormányzás Védjegy” elnyerésére kiírt pályázathoz. Kérem, hogy a kérdőív kitöltésével segítse a sikeres és eredményes pályázat előkészítését.
Marad az elmúlt időszakban tapasztalt állandó rendőri jelenlét az Örs vezér terén, sőt további intézkedésekkel erősítik a közbiztonságot és a köztisztaságot a kerületben, jelentette be közös...
A sport területén kimagasló teljesítményt nyújtó kerületi fiatalokat támogat az önkormányzat.
Társaságunk minden évben több olyan társasházi közös képviseleti, szövetkezeti elnöki találkozót szervez, amelyen a lakóépületek mindennapos kezelésén és üzemeltetésén túl más témákban is fontos és...
Közel 40 zuglói, saját fenntartású intézmény energiafogyasztási adatainak gyűjtése indult el egységes rendszerben idén nyártól a Mérjünk Együtt! néven futó mintaprojekt keretében.
Egy hónapon keresztül ismét rendőrök, közterület-felügyelők és polgárőrök óvják a rendet a nagy forgalmú utak közelében levő iskoláknál.
Megépült a főváros XIII. kerületében a Béke tér és környékének csatornáit tehermentesítő új főgyűjtő - közölte a Főpolgármesteri Hivatal hétfőn az MTI-vel.

A címlapról

Már a harmadik klinikai tesztfázis előtt áll az a koronavírus elleni...
Özönlik az országba az import zöldség és gyümölcs, a magyar földek...
Szabályos parkolásra figyelmeztető táblákat helyeztek ki a Nefelejcs...
A vadon élő állatok által terjesztett fertőzések kimutatására és...
Még csak nem is lenne túlzottan drága, sőt, hosszú távon megtérülne.
A brit Time Out magazin 27 ezer városlakó és helyi szakértők...

Könyvajánló

Ságodi Hajni és nővére, Horváth Ria egyedülálló könyvekkel jelentek meg a piacon.
Bucsi Mariann első regénye az Ébredés, melynek az érkezését még június elején jelentette be a Maraton Kiadó.
Kritikusok szerint a Harry Potteren is túltesz a Tűz Szárnyak-sorozat
Vajon mire van szükség az új szokások kialakításához?

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Szerintem a minimálbér-emelés egy titkos fegyver. Olvasónk blogírása.
Az amerikai elnök döntése hamarosan Magyarországon is éreztetheti hatását.
A Fauda sikere után azt hiszem nem vagyok egyedül, aki egy újabb jó mozira számított Lior Raz főszereplésével.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Különleges lehetőséget kínál a Servitor Pro Multis Nonprofit Kft. a már meglévő és a most belépő ügyfelei számára.
Tizenöt civil ötletet valósít meg a főváros az egymilliárd forintos részvételi költségvetésből a szavazatoknak megfelelően – jelentették be a főváros vezetői keddi sajtótájékoztatójukon.
- Civilek és katonák példaértékű összetartása -

hirdetés

Click to listen highlighted text! Powered By GSpeech