Hirdetésfelvétel budapesti nyomtatott önkormányzati újságba

Újpest rendőrkapitánya, Buchwald Milán az Önkormányzat testületi ülésén számolt be a 2017-es évről.

A tavalyi évben tovább csökkent az Újpesten elkövetett bűncselekmények száma, miközben a rendőrség nyomozási eredményessége jelentősen nőtt. Újpest továbbra is az egyik legbiztonságosabb kerület.

Az elmúlt évek adatait elemezve megállapítható, hogy az összes rendőri eljárásban regisztrált bűncselekmények száma 2017-ben 2265 darab volt, mely 67%-os csökkenést jelent.

A 14 kiemelten kezelt bűncselekmények száma 2017-ben 1356 darab volt, mely 49.6%-os csökkenést jelent.

A személygépjármű-lopások számában 86,4%-os csökkenés tapasztalható, 2017-ben 33 eset történt.

A zárt gépjárműfeltörések száma 2017-ben 21 darab volt, mely 92%-os csökkenést jelent.

A lakásbetörések számában szintén csökkenő tendencia a jellemző, 2017-ben 68%-os csökkentést ért el a rendőrség, mindösszesen 95 darab bűncselekményt regisztráltak. 

A tavalyi évben rablás bűncselekmény regisztrálására nem került sor, ellenben a korábbi években ezen deliktum száma az évi 59 darabot is elérte.

A kifosztásos bűncselekmények száma 2017-ben 6 darab volt, ami 87%-os csökkenést jelent.

A közterületen elkövetett, kiemelten kezelt bűncselekmények számának alakulását is a csökkenő tendencia jellemezte, 2017-ben 290 darab bűncselekmény történt, mely 78%-os csökkenést jelent.

JAVULÓ NYOMOZÁSI MUTATÓK

A bűncselekmények számának fokozatos csökkenésével párhuzamosan a nyomozás eredményességi mutatóinak alakulásában is pozitív folyamatok következtek be.

Az összes rendőri eljárásban regisztrált bűncselekmény nyomozás-eredményessége tekintetében jelentős emelkedést értek el, a 2016-banb teljesített 47.5%-ról 62.5%-ra növelték az eredményességi mutatót. 

A 14 kiemelten kezelt bűncselekmények nyomozási eredményessége 2016-ban 34,3%-os, míg 2017-ben 60,1%-os volt.

A személygépjármű-lopás nyomozási eredményességét vizsgálva megállapítható, hogy amíg 2016-ban 2,4%-os, addig 2017-ben 8%-os volt az eredményességi mutató.

A gépjárműfeltörés eredményességi mutatóját a 2016. évi adatokhoz viszonyítva, mely 15,4% volt, 2017-ben sikerült jelentősen növelni, és 44%-os eredményességet elérni.

A lakásbetörések nyomozási eredményessége tekintetében is kedvező változás történt, a 2016-os 4,7%-ról a tavalyi évben 13,3%-ra nőtt az eredményesség.

A kifosztás nyomozási eredményességének változása is pozitívan alakult, a 2016-os 47,1%-ról a tavalyi évben 60%-ra nőtt az eredményesség.

A közterületen elkövetett, kiemelten kezelt bűncselekmények nyomozási eredményessége a 2016-os 38,2%-ról 2017-ben 49%-ra nőtt.
Forrás: ujpest.hu

Még több hír Észak-Pestről

Várhatóan június első felében elkezdődhet az újpesti Rózsa utca felújítása, miután a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a közbeszerzési eljárás nyertese, a Swietelsky Magyarország Kft. aláírta a...
Teljesen megújult a BVSC-Zugló Tatai úti labdarúgó utánpótlásközpontja, az 1,285 milliárd forint értékű beruházást az egyesület TAO-forrásból, valamint az EMMI és a kerületi önkormányzat...
A kormány nemrég küldte el az UEFA-hoz, hogy nemcsak vállalja a 2021-es labdarúgó Európa-bajnokság házigazdájának szerepét, de garantálja, hogy a budapesti Eb-meccsek nézők előtt zajlanak majd....
A XIII. Kerületi Önkormányzat 2021-ben az éves költségvetésében helyet ad a közösségi költségvetésnek: összesen 60 millió forinttal támogatja – választókerületenként 4-4 millió forinttal – a...
Vágányfelújítás miatt május 2-ától egy hétig a 69-es villamos csak a Mexikói út M és Rákospalota megállóhelyek között jár - tudatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.
Körülbelül 145-150 parkolóhely kap teljesen új burkolatot.
A PiacPlacc szombati és vasárnapi napokon kerül megtartásra 6:00- 13:00-ig.
A háziorvosi rendelőben az épület teljes felújításig szünetelnek a rendelések – itt vannak az új helyszínek!
Horváth Csaba polgármester és Tóth Csaba, Zugló MSZP-s országgyűlési képviselője átadta a Varsó utca – Thököly út sarkán épített új teret. A Zöld Zugló program keretében megvalósult 1000...
A BRFK VI. Kerületi Rendőrkapitánysága körözési eljárást folytat az ismeretlen helyen tartózkodó 41 éves Kajdacsi Judit eltűnése ügyében.
Megkezdődhet a Széchenyi Fürdő szabálytalanul elbontott, első emeleti kabinsorának helyreállítása a fővárosi kormányhivatalának pénteken kiadott engedélyével.
Elkötelezettként az állatvédelem felé, kerületünk önkormányzata mostantól beengedi a négylábú házikedvenceket a hivatalba. Frissítőállomás is van az állatoknak, és az ügyfelek is bevihetik az...
Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2012. (II.28.) önkormányzati rendelete alapján m e g h i r d e t i az...
S. Lajos nem kerti csapot ment szerelni slaggal a kezében. Ráadásul a kijárási tilalmat is megszegte, amikor megfejte a kocsikat a XIV. és a XI. kerületben.
A 80A trolibuszt kiváltva, a 80-as trolibusz április 7-től munkanapokon teljes üzemidőben közlekedik az Örs vezér tere és a Keleti pályaudvar között, ezzel bővítve a XIV. kerületi Füredi utcai...
Június 30-ig a Szabolcs utcai ingatlanban maradhat a fővárosi hajléktalankórház "a kialakult helyzetre" tekintettel - írta a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter a...
A járványhelyzet miatt nem lehet biztonsággal megtartani, tovább kell várniuk a bolhapiac szerelmeseinek. Sem ezen (március 13-14.) sem pedig a következő hétvégén (március 20-21.) nem rendezik meg a...
Az elkövetőt a rablás után két héttel elfogták, azóta letartóztatásban van.

A címlapról

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) május 22-től bezárja a Móricz...
Hússzor annyi mikroműanyagot juttat a szervezetébe egy évben, aki...
A bajnok Ferencváros kapta a Fair Paly-díjat a vasárnap befejeződött...
A gyalogosok biztonsága érdekében balesetmegelőzési ellenőrzést tart...
Humor, lazaság, kiegyensúlyozottság, örök fiatalság – ezek a...
Egyre több bizonyíték utal arra, hogy a pandémia miatti lezárás az...

Könyvajánló

Szédítő a változások üteme az üzleti életben, és eljött az ideje az új törvényszerűségek felismerésének! – állapítja meg Judy Samuelson, akinek az Aspen Intézet üzleti és társadalmi programjáért felelős ügyvezető igazgatójaként kivételes rálátása van e folyamatokra.
Az olvasóknak maguknak kell megtalálniuk a hiányzó részt
Pokrovenszky Gergely szerzőpáros ötödik könyveként jelent meg a 13 valós történet elmesélő, segítségnyújtásnak szánt könyve.
Csodamódszerek helyett tudatosságra van szükség

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Hála a progresszív nézetek terjedésének és számos magyar és nemzetközi vállalat felelősségvállalásának, belátható időn belül megnyílhat az út a jelenleg még tiltott poligámia (többnejűség) és a pedofília legalizálása előtt.
A Hit Rádió vendége Ruff Tibor teológus-filozófus volt, aki nagyon érdekesen, gyakorlatiasan válaszol hallgatói kérdésekre.
A Hit Rádió interjúja Gesztesi Károllyal.
A XVI. kerületi Magtár utcai aluljáró nem mindenkinek megfelelő méretű.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Enyhítette a Ligetvédő aktivisták büntetését és közérdekű munka helyett megrovásban részesítette őket a Fővárosi Törvényszék szerdán kihirdetett másodfokú, jogerős ítéletében - tudatta a bíróság közleményben.
ngyenes bohócdoktoriskolába várj a Mátrix Közhasznú Alapítvány azokat az önkénteseket, akik szeretnének részt venni gyerekek és felnőttek számára szervezett jótékonysági programokban - olvasható az alapítvány keddi közleményében.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat IfYou programjában több mint 15 ezer fiatal került közelebb az önkéntességhez
A BHRG Alapítvány összeállításában a jelenlegi nehéz helyzetben, bezártságban találhatunk segítséget, hogy a gyerekekkel együtt töltött idő jókedvben, közös örömökben legyen gazdag, emellett a mindig hasznos, játszva tanulásra is sor kerüljön.