Hirdetésfelvétel budapesti nyomtatott önkormányzati újságba

képzés

  • Ez maradt az OKJ beszántása után

    Januártól fontos változások élesedtek a felnőttképzésben, az Országos Képzési Jegyzéket (OKJ) a mindössze 175 alapszakmát tartalmazó Szakmajegyzék váltotta fel. KÍváncsiak voltunk rá, ebben az új rendszerben melyek azok a képzések, melyek nem csak népszerűek, magas kezdőfizetéssel kecsegtetnek, de 10 év múlva is keresettek lesznek.

  • Indul a jelentkezés a Mathias Corvinus Collegium Fiatal Tehetség és Középiskolás Programjába

    Indul a jelentkezés a Mathias Corvinus Collegium (MCC) ingyenes képzéseire: a Fiatal Tehetség Programra augusztus 30-ig, a Középiskolás Programra június 13-ig lehet jelentkezni.

        Az MCC csütörtöki, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a fiatalok az ország bármely településéről és határon túli városokból is bekapcsolódhatnak a programokba.
        A Fiatal Tehetség Programra 4. osztályos, Kárpátaljáról 5. osztályos diákok jelentkezését várják. A résztvevők a félév során belepillantanak a robotika világába, tanulnak a művészet és a matematika kapcsolatáról, kísérleteznek, okulnak a környezetvédelemről, tudatos internethasználati képzésen vesznek részt, és formálódik a pénzügyi látásmódjuk is. Ha a járványhelyzet lehetővé teszi, a gyakorlatorientált tehetséggondozó képzés mellett szabadidős programok, kirándulások és sportolási lehetőségek is lesznek - írták, hozzátéve: a program egészen nyolcadikos korukig kíséri el a diákokat.
        A program szeptemberben induló képzései Győrben, Szombathelyen, Zalaegerszegen, Veszprémben, Székesfehérváron, Pécsen, Budapesten, Szolnokon, Kecskeméten, Szekszárdon, Szegeden, Békéscsabán, Miskolcon, Debrecenben, Beregszászon, Szatmárnémetiben, Nagyváradon, Aradon, Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Csíkszeredán és Sepsiszentgyörgyön érhetők el.
        A programra a www.fit.mcc.hu oldalon lehet jelentkezni, a jelentkezés feltétele a szülői ajánlás.
        Ismertették: a Középiskolás Programra a 9-12. évfolyamos középiskolások jelentkezhetnek. A diákok az alapvetően e-learning alapú képzés során havonta egy országos, budapesti személyes készségfejlesztő napon, kihelyezett vidéki képzési alkalmakon, valamint tehetségtáborokon, tanulmányi kirándulásokon, angol és német nyelvi kurzusokon vehetnek részt.
        Az online képzés mellett a felvételiző diákok maguk választhatják ki, mely városok szakmai rendezvényeit szeretnék látogatni. A személyes képzési alkalmakon pedig elismert szakértők előadásain, különböző általános készség- és képességfejlesztő tréningeken vehetnek részt - írták.
        Az ősszel kezdődő képzések Budapesten, Békéscsabán, Debrecenben, Győrben, Kecskeméten, Miskolcon, Pécsen, Szegeden, Székesfehérváron, Szekszárdon, Szolnokon, Szombathelyen, Veszprémben, Zalaegerszegen, Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Aradon, Sepsiszentgyörgyön, Szatmárnémetiben, Nagyváradon, Csíkszeredán és Székelyudvarhelyen érhetőek el.
        A Középiskolás Programra egy szabadon választott könyvvel, filmmel, sorozattal vagy előadással kapcsolatban írt kritikai esszé beküldésével lehet jelentkezni a www.kp.mcc.hu honlapon.

    Forrás: MTI

  • Ingyenes elektronikus tananyag segíti a magyar vállalkozások fejlesztését

    Ingyenes elektronikus tananyag segíti a magyar mikro-, kis- és középvállalatok fejlesztését - mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára csütörtökön az oktatási tananyagot bemutató online sajtótájékoztatón.

  • Lovasterapeuta képzés

    Képzések a Magyar Lovasterápia Szövetség Alapítvány szervezésében.

  • Nyolc filmes hiányszakma képzése indulhat ősszel NFI támogatással

    Nyolc filmes hiányszakma - felvételvezető, jelmezkivitelező, mikrofonos, naplóvezető, öltöztető, produkciós koordinátor, vágóasszisztens és világosító - képzése indulhat ősszel a Nemzeti Filmintézet (NFI) támogatásával.

  • Sikeresen zárult az önkormányzati támogatású óvodai dajka képzés

    A „Rákosmenti krízistömb rehabilitáció 2016” című projekt keretében megvalósuló munkaerőpiaci beilleszkedést elősegítő OKJ képzések közül újabb, a negyedik valósult meg: óvodai dajka tanfolyam, amely 22 fő sikeres vizsgájával zárult.

  • Szeptember 10-ig lehet jelentkezni a női közéleti vezetőképző programra

    Szeptember 10-ig lehet jelentkezni a Mathias Corvinus Collegium (MCC) női közéleti vezetőképző képzésére - közölte a program koordinátora kedden az M1 aktuális csatornán.