Hirdetésfelvétel budapesti nyomtatott önkormányzati újságba

csalás

  • Letartóztatták az egymilliárd forint útdíjjal tartozó fuvarozócég működtetőjét

    Jogerősen letartóztatott a Budai Központi Kerületi Bíróság egy fuvarozó céget működtető férfit, mert a cég egymilliárd forintot is meghaladó útdíjat és emiatt keletkező büntetést nem fizetett meg 2014 és 2019 között - tájékoztatta a fővárosi főügyész pénteken az MTI-t.

  • Maszkokkal csalókat fogtak el

    Három férfit maszkokkal elkövetett sokmilliós csalás gyanújával fogtak el a rendőrök - mondta el Kiss Róbert alezredes, a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese online sajtótájékoztatón pénteken.

  • Milliókat szerzett hamis életbiztosításokkal egy budapesti nő

    Csalás és magánokirat-hamisítás miatt folytatott eljárást a rendőrség egy budapesti nő ellen, aki két nyugdíjas férfi nevére összesen hét életbiztosítást kötött, és ezzel több millió forinthoz jutott - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtök reggel az MTI-vel.

  • Ne váljon csalás áldozatává!

    Egyre agyafúrtabbak az internetes bűnözők, de odafigyeléssel elkerülhető, hogy minket is behúzzanak a csőbe.  
  • Oltással próbálják átverni a nyugdíjasokat

    Több bejelentést kaptak a Zuglói Egészségügyi Szolgálat dolgozói, hogy főként idősebb zuglóiakhoz csalók csöngetnek be, azzal az ígérettel, hogy beoltják őket a koronavírus ellen - olvasható a kerület oldalán.

  • Tízmilliót csalt ki unokázással egy budapesti nő

    Hamarosan vádat emelhetnek azzal a 26 éves budapesti nővel szemben, aki unokázós módszerrel csalt ki milliókat idős asszonyoktól. Tavaly augusztus 27-én egy magát rendőrnek kiadó férfi hívta fel az egyik idős asszonyt azzal, hogy a fia balesetet okozott, és csak óvadék ellenében engedik szabadon.

  • Trükkös csalók a TIGÁZ nevében

    Az utóbbi időben újra a TIGÁZ Zrt. nevével visszaélve próbálják csalók meglopni a társaság ügyfeleit - hívta fel a figyelmet a társaság keddi közleményében.

  • Ügyfeleit évekig becsapó ügyvédet fogott el a rendőrség

     Elfogott a rendőrség egy budapesti ügyvédet, aki ügyfeleit éveken keresztül becsapva több mint félmilliárd forinthoz jutott - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön.

  • Újabb trükkökkel élnek vissza az NKM nevével az adathalász csalók

    Az NKM Energia Zrt.-re, az NKM energiaszolgáltatójára hivatkozó újabb visszaélések történtek az elmúlt napokban, a csalók az NKM online ügyfélszolgálata nevében, számla elkészülésére hivatkozva hamis e-mailekkel vették célba a magyarországi internethasználókat - hívta fel a figyelmet csütörtöki, MTI-nek küldött közleményében a Nemzeti Közművek (NKM).

  • Újabb visszaélési kísérletre figyelmeztet az OTP

    Az elmúlt napokban az OTP Bank ügyfélszolgálatára számos bejelentés érkezett, miszerint ismeretlenek telefonon új módszerrel próbálják megszerezni az ügyfelek megtakarításait, az ügyben OTP Bank feljelentést tett - közölte a pénzintézet szerdán az MTI-vel.