Hirdetésfelvétel budapesti nyomtatott önkormányzati újságba

Otthonról is bárki számára online elérhető, ingyenes mozgásnépszerűsítő programokkal, tudás- és videótárral pezsdíti fel a tavaszt a Magyar Szabadidősport Szövetség (MASPORT).

    A szervezet csütörtöki tájékoztatása alapján hamarosan elstartol a nordic walkingra fókuszáló NOWA élményséta és kihívás, április 24-én a virtuális térben rendezik meg a #BEACTIVE NIGHT-ot, május 26-án pedig jön a Kihívás Napja. A szövetség minden korosztályt próbál aktivizálni, ezért folytatja az egy éve indult Mozgásélmény szenioroknak programját is, amely eddig mintegy 176 ezer mozogni vágyó szépkorút ösztönzött testedzésre.
    A MASPORT célja továbbra is a járványhelyzetben felértékelődött otthoni testmozgás népszerűsítése és támogatása mellett a virtuális közösségépítés. Czene Attila, a szövetség elnöke kiemelte, a jelenlegi nehéz helyzetben még fontosabb, hogy az emberek minden alkalmat megragadjanak a rendszeres sportolásra.
    "A fizikai aktivitás nemcsak a mentális egészségünkre van jótékony hatással, hanem az immunrendszerünk védekezőképességét is erősíti. A MASPORT koordinálásában zajló, ingyenes tavaszi online programokhoz bárki csatlakozhat, aki szeretne mozogni, vagy kipróbálná, megmérettetné magát" - nyilatkozta.
    Az online programok két fontos pillére a #BEACTIVE NIGHT és a Kihívás Napja. Előbbit április 24-ére hirdették meg, az aktuális járványhelyzethez igazodva, így olyan, a lakásban is végezhető sportokra buzdítva, mint például az aerobic, a fitnesz vagy éppen a jóga. A MASPORT erre az eseményre berendezte Magyarország legnagyobb virtuális lakását, amelynek hat különböző helyiségében népszerű oktatók, edzők tartják majd az online foglalkozásokat.
    A május 26-i Kihívás Napja szintén az online térben zajlik majd országszerte, munkahelyi és tanintézmények kategóriákban meghirdetve. A szövetség a szabadban végezhető mozgás szerelmeseire is gondolt: a NOWA egyéni kihívás az ingyenesen letölthető MASPORT - Magadért sportolj! applikációval támogatja a kültéri túrázáshoz kapcsolódó egyéni teljesítmények nyomon követését.
    Hamarosan elérhetővé válik a MovePlay elnevezésű, sportágismertető online tudás- és videótár is, amely edzésterveket és más szakmai anyagokat kínál az érdeklődőknek, profi szakemberek közreműködésével készült, kedvcsináló edzésvideókkal ösztönözve mozgásra a gyerekeket, a fiatalokat, a középkorúakat és az időseket.
    A MASPORT minden korosztályt próbál aktivizálni. Tavaly áprilisban nagy sikerrel debütált a Mozgásélmény szenioroknak program, amely eddig három földrészről, 17 országból és 257 magyarországi városból összesen 175 660 mozogni vágyót mozgatott meg. A szövetség reméli, hogy idén még több szépkorút sikerül mozgásra ösztönözni, így segítve elő, hogy még többen élvezhessék a testedzés jótékony élettani hatásait.

Forrás: MTI

 

A Budapest rovat további hírei

Országszerte mintegy 21 ezer egyéni gazdaság részvételével kezdi meg május 15-én a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az egyéni gazdaságok összeírását. A válaszadók május 25-ig online, azt követően...
Országszerte mintegy 21 ezer egyéni gazdaság részvételével kezdi meg május 15-én a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az egyéni gazdaságok összeírását. A válaszadók május 25-ig online, azt követően...
Szédítő a változások üteme az üzleti életben, és eljött az ideje az új törvényszerűségek felismerésének! – állapítja meg Judy Samuelson, akinek az Aspen Intézet üzleti és társadalmi programjáért...
Az olvasóknak maguknak kell megtalálniuk a hiányzó részt
Mesélő hangjegyek címmel rajzpályázatot hirdet általános iskolás gyermekeknek a Liszt Ferenc Kamarazenekar.
Az idén a legsportosabb munkahely vagy tanintézmény címért mérhetik össze teljesítményüket a Kihívás Napja alkalmából a versengést kedvelő dolgozók, valamint óvodások, iskolások és egyetemisták.
Gyepgazdálkodási munkacsoportot hozott létre az Agrárminisztérium (AM) a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Állattenyésztők Szövetsége részvételével és kezdeményezésére annak érdekében, hogy...
A magyar tejágazat jövője érdekében meg kell akadályozni, hogy a belföldön készülő termékek kiszoruljanak a saját piacukról - közölte a Tej Terméktanács szerdán az MTI-vel.
Gazdag Dániel lett a legjobb játékos a labdarúgó OTP Bank Liga vasárnap befejeződött 2020/21-es idényében, amelyben az ő egyik gólját választották a szurkolók a legszebbnek.
Május 23-ig nyújthatják be a kutatás, fejlesztés, innováció (KFI) területén dolgozó munkavállalóik után bértámogatási kérelmeiket a munkáltatók - mondta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai...

A címlapról

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) május 22-től bezárja a Móricz...
Hússzor annyi mikroműanyagot juttat a szervezetébe egy évben, aki...
A bajnok Ferencváros kapta a Fair Paly-díjat a vasárnap befejeződött...
A gyalogosok biztonsága érdekében balesetmegelőzési ellenőrzést tart...
Humor, lazaság, kiegyensúlyozottság, örök fiatalság – ezek a...
Egyre több bizonyíték utal arra, hogy a pandémia miatti lezárás az...

Könyvajánló

Szédítő a változások üteme az üzleti életben, és eljött az ideje az új törvényszerűségek felismerésének! – állapítja meg Judy Samuelson, akinek az Aspen Intézet üzleti és társadalmi programjáért felelős ügyvezető igazgatójaként kivételes rálátása van e folyamatokra.
Az olvasóknak maguknak kell megtalálniuk a hiányzó részt
Pokrovenszky Gergely szerzőpáros ötödik könyveként jelent meg a 13 valós történet elmesélő, segítségnyújtásnak szánt könyve.
Csodamódszerek helyett tudatosságra van szükség

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Hála a progresszív nézetek terjedésének és számos magyar és nemzetközi vállalat felelősségvállalásának, belátható időn belül megnyílhat az út a jelenleg még tiltott poligámia (többnejűség) és a pedofília legalizálása előtt.
A Hit Rádió vendége Ruff Tibor teológus-filozófus volt, aki nagyon érdekesen, gyakorlatiasan válaszol hallgatói kérdésekre.
A Hit Rádió interjúja Gesztesi Károllyal.
A XVI. kerületi Magtár utcai aluljáró nem mindenkinek megfelelő méretű.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Enyhítette a Ligetvédő aktivisták büntetését és közérdekű munka helyett megrovásban részesítette őket a Fővárosi Törvényszék szerdán kihirdetett másodfokú, jogerős ítéletében - tudatta a bíróság közleményben.
ngyenes bohócdoktoriskolába várj a Mátrix Közhasznú Alapítvány azokat az önkénteseket, akik szeretnének részt venni gyerekek és felnőttek számára szervezett jótékonysági programokban - olvasható az alapítvány keddi közleményében.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat IfYou programjában több mint 15 ezer fiatal került közelebb az önkéntességhez
A BHRG Alapítvány összeállításában a jelenlegi nehéz helyzetben, bezártságban találhatunk segítséget, hogy a gyerekekkel együtt töltött idő jókedvben, közös örömökben legyen gazdag, emellett a mindig hasznos, játszva tanulásra is sor kerüljön.