Üdvözlöm a Kerületi Újság - kerületi hírek oldalon.   A kijelölt szöveg felolvasásához kattintson a hangszóróra! Üdvözlöm a Kerületi Újság - kerületi hírek oldalon. GSpeech

A Sziget fesztivál idei költségvetése meghaladja a tízmilliárd forintot - mondta Kádár Tamás, a Sziget főszervezője a rendezvény csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján, hozzátéve, hogy a nagyszínpados fellépőkre 500 millióval többet tudnak költeni, mint tavaly, és két olyan nap is lesz, amelyre két kiemelt kategóriás főfellépő, headliner jut.

Az idei húzónevek közé tartozik a nyitónapon, augusztus 7-én  játszó Ed Sheeran, a most bejelentett Macklemore, a National, a Franz Ferdinand, Richard Ashcroft, Post Malone, Marin Garrix, a Florence + The Machine, Johnny Marr vagy a zárónapon, augusztus 13-án zenélő Twenty One Pilots és a Foo Fighters, amely 2,5 órás műsorral érkezik. Ahogy a főszervező fogalmazott, az idei felhozatalba minden fontosabb könnyűzenei műfaj legnagyobb nevét elhozzák.

Kádár Tamás kitért arra, hogy a Sziget Zrt. mintegy 1,5 milliárd forintos adózott eredménnyel zárta a tavalyi évet, így ebből a pénzből vissza tudtak forgatni, amire azért is szükség volt, mert a fellépők költségei 20-30 százalékkal nőnek évről évre. Cél az újabb látogatócsúcs is - tavaly több mint félmillióan szórakoztak a Szigeten egy hét alatt.

"A tavaly hozzánk érkezett pénzügyi befektető bekapcsolódásával több más fesztivállal tudunk koordinálni a fellépőkről, ami előnyt jelent" - tette hozzá Kádár Tamás.

A nagyszínpad melletti A38 sátorban lép fel például Frank Turner, a Razorlight, a CHVRCHES, Xavier Rudd, James Blake, Richie Hawtin, a Broken Social Scene és a Metrik, a Petőfi Rádió - Telekom VOLT Színpad a hazai élmezőny mellett első alkalommal külföldieket is kínál, mások mellett Gili Yalót, a Shake Shake Gót, Stella Donnellyt vagy az Inspector Cluzót.

Kardos József programigazgató kiemelte: folytatódik a Sziget tavaly indított Love Revolution kampánya, amely az emberi jogok védelmére, a rasszizmus elleni fellépésre, a zöld bolygó megóvására, a környezetvédelemre, valamint a háborúellenességre fókuszál. A kampány részeként az idei gazdag kulturális programkínálatban is megjelennek olyan témák, mint a környezettudatosság vagy az emberi jogok védelme.

"A nagyszínpadon a két koncert közötti átállások alatt fontos társadalmi kérdésekre hívják fel a figyelmet művészek és gondolkodók. Köztük lesz Jane Goodall világhírű csimpánzkutató, videoüzenetben szól a szigetelőkhöz Al Gore egykori amerikai alelnök, a Climate Reality Project civil szervezet alapítója, akinek aktivistái prezentációt mutatnak be. Az amerikai táncos, Drew Dollaz az oktatás fontosságáról beszél, a szudáni származású Emi Mahmoud, az UNHCR jószolgálati nagykövete slam poetryt ad elő a menekültproblémáról, a szintén táncos svájci Dakota és Nadia a családon belüli erőszak kérdését járja körül" - sorolta a programszervező.

A Hungarikum falu a szentendrei Skanzen kiállítási sátrát hozza a Szigetre, ezúttal is színes és minőségi kínálattal jelentkezik a klasszikus, opera- és jazzszínpad, a Nagy Utcaszínház fellépője pedig a Les Commandos Percu ütősökkel operáló csapata lesz. A Cirque du Szigeten francia, etióp és kanadai társulat is bemutatkozik, a Német Turisztikai Hivatal a Bauhaus 100. évfordulója alkalmából virtuális térrel várja az érdeklődőket, a Magic Mirror sátorban ott lesz a Csillagok háborúja-saga egyik szereplője is, és további helyszínek mellett hagyományosan sportzónát is kialakítanak.

Idén is kinyit a Civil Sziget, a Sátorok Határok Nélkül helyszín a migráció, a kulturális sokszínűség kérdéseivel foglalkozik, az amerikai gyökerű Sziget Portal projekt konténerstúdiójában Irakkal, a palesztin Gázával, Észak-Afrikával és számos más helyszínnel lehet élő kapcsolatot teremteni a befogadás és a tolerancia jegyében. A Színház és Táncsátor egyik előadását Marco Layera rendezi: olyan kiskorú chilei lányok mesélik el történeteiket, akik a családon belüli erőszak, a megfélemlítés, a kiközösítés áldozatai lettek. A dél-koreai Elephants Laugh előadásában Magyarországon élő menekültek szerepelnek.

Kádár Tamás elmondta, hogy a tavalyról már ismert re-pohár rendszer idén is folytatódik, a műanyag tányérokat, -evőeszközöket, - szívószálakat és -zacskókat teljesen száműzik, a fesztivál területén komposztáló üzemet állítanak fel, amelyet az Óbudai-sziget rekultivációjára használnak, a víztakarékosságra kiemelt figyelmet fordítanak és Eco Campinggel is készülnek.

A főszervező beszámolt arról is, hogy bevezetik a karszalaggal összekötött fizetős chipet, a Fesztiválfiókkal mindenki saját platformon vehet igénybe számos szolgáltatást. Idén ismét lesz Luminárium (egy új építménnyel), és felépül a félgömb alakú FullDome, amely babzsákokkal és 360 fokos videoinstallációval szolgálja a lazulást.

Forrás: MTI

Ossza meg az információt!

Kerületi Újság a Facebookon - Kövessen minket!

A Budapest rovat további hírei

A pénzügyi és a gépkezelő szakmák vezetik a népszerűségi listát a Centrum Oktatóközpont felmérése alapján.
A színházi tao megszűnése úgy látszik nem sokban befolyásolja a Budapesti Showszínház életét: egyre több és egyre jelentősebb előadásokkal jelentkeznek a hazai színházi palettán.
Ismét valódi közösségi térré, hangulatos, színpompás forgataggá és kulturális programok színhelyévé változott a Városháza parkja az Advent Budapesten téli fesztivál és karácsonyi vásár idejére.
A régi kedvencekkel és több új sztárfellépővel is találkozhatnak az idén a Seniorplus Expo látogatói a megszokott helyszínen, a budapesti BOK (volt SYMA) Konferencia- és Rendezvényközpontban 2019....
A vásárban rengeteg kézműves és egyéb ajándéktárgyat, kézműves élelmiszereket, és sokféle forró téli finomságot kóstolhatnak a kedves érdeklődők.
MINTAMARATON Az építészettől a textilművészeten át a képzőművészetig A Mintázat és dekoráció című kiállításhoz kapcsolódó pályázatra jelentkezett alkotók prezentációja A múzeumban októberben nyílt...
Pál Zoltán 28 évesen már több sikeres vállalkozás felfuttatásán van túl.
A Hajós-Bajai borvidék számos hungarikumnak számító nedű hazája, minden cseppje igazi történelmet rejt.
Húszmillió forint ma egyáltalán nem számít jelentős összegnek a fővárosi ingatlanpiacon, de némi kockázatvállalással, akár nagyon jó üzletet is lehet realizálni.
Az Amadinda és a Muzsikás együttes zenei együttműködése öt éve tart.

A címlapról ajánljuk

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4

hirdetés

Szolgáltatások Budapesten

Olvasói blogok

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4

Könyvajánló

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
A kijelölt szöveg felolvasásához kattintson a hangszóróra! Kerületi Újság felolvasó