Hirdetésfelvétel budapesti nyomtatott önkormányzati újságba

Zsámbéki Színházi Bázis-színház-hegyen-völgyön.

A romtemplomi esték hagyományát megújítva a Zsámbéki Színházi Bázis #KedvesZsámbék! címmel felolvasószínházi-sorozatot indít Seres Tamás szerkesztésében és rendezésében: minden este más-más tematikával, kifejezetten erre az alkalomra összeállított irodalmi válogatással és formációval készülünk. A Romtemplom fenséges díszletébe álmodott költői esteken nagy magyar versek hangzanak el három ismert színész és egy zenész előadásában. A fellépők között lesz Vecsei H. Miklós, Kamarás Iván, Földes Eszter, Nagy Ervin, Csákányi Eszter, Szabó Balázs, Kollár-Klemencz László, Dés László, Háy János, Beck Zoli és sokan mások. Hozunk előadásokat a Várkert Irodalom sorozatból, a Petőfi Irodalmi Múzeum egyedi, alkalmi produkcióiból, vagy éppen a Fischer Iván Lakásszínházból.

 

június 2 | 20.00 óra | Romtemplom

Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni naplója

Az elmúlt évek egyik legnagyobb irodalmi szenzációja Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni 1935 és 1946 között írt naplójának megjelenése volt. Szinte a naplók kiadásával egy időben Hámori Gabriella színésznőben megfogalmazódott, hogy szeretne ebből a lenyűgöző anyagból előadást csinálni.

Előadja: Hámori Gabriella

 

július 7 | 20.00 óra | Romtemplom

Szabadság, szerelem – Petőfi és Arany levelezése

Petőfi és Arany barátságát levelezésük dokumentálja a legjobban: naplószerűen tudósít mindkét klasszikusunk életének eseményeiről egy olyan időszakban, mely történelmünk egyik legizgalmasabb korszakára esik: a reformkor utolsó évére, majd a forradalom és a szabadságharc felgyorsuló hónapjaira.
Ezek a levelek kelnek életre.

Arany János: Kamarás Iván
Petőfi Sándor: Fenyő Iván

A leveleket válogatta: Mohácsi Szilvia

 

július 13 | 20.00 óra | Romtemplom

felolvasószínház

Költészet és muzsika...Nagy magyar versek... Négy színész és egy zenész...

Előadják: Elek Ferenc, Fenyő Iván, Nagy Ervin, Hámori Gabriella és Balázs József 

 

augusztus 4 | 20.00 óra | Romtemplom

felolvasószínház

Költészet és muzsika...Nagy magyar versek... Három színész és egy zenész...

Előadják: Kamarás Iván, Földes Eszter, Vecsei H. Miklós és Lovasi András

 

augusztus 18 | 20.00 óra | Romtemplom

Mészöly Miklós és Polcz Alaine levelezése

Egy talpig racionális, föld jegyében született, görcsösségig kemény és csontos lény vonzódott egy levegő jegyében született, betegségeitől törékeny lényhez. És viszont. Szerintem ez így rendjén való volt, még ha ennyire ellentétes alkatok viszonyát a külvilág általában nem is érti.” – részlet Nádas Péter Bármi jő című, a levelezéskötethez írt esszéjéből.

Előadják: Trill Zsolt, Csákányi Eszter

 

augusztus 25 | 20.00 óra | Romtemplom

Karinthy-kabaré

Karinthy szerint a kabaréjelenet különleges kis műfajocska, amely örökérvényűen fejezi ki az életet. Egy „cseppecske dráma” csupán, de dráma, mert bármennyire mulatságos, sőt röhögtető, komolyan kell venni. S ha komolyan vesszük, nem is kell okvetlenül kapcsolatban lennie a napi eseményekkel. Az ő jelenetei, humoreszkjei, kupléi éppen ezért mindmáig aktuálisak. Amit a szerelemről, a házastársi kapcsolatról, a dilettánsokról és a sznobokról, a nagyképűségről, a pénzről, a politikáról és a hatalom természetéről csaknem száz éve írt, ma is időszerű.

Karinthy írásaiból összeállította: Fráter Zoltán
Játsszák: Csákányi Eszter, Elek Ferenc, Szilágyi Tibor, Hajdú Steve

 

A Budapest rovat további hírei

Magyarországon is egyre többen próbálnak átállni az egészséges életmódra, aminek szerves részét képezi a helyes táplálkozás is.
A takarmányárak világszintű emelkedése nehéz helyzetbe hozta az állattartókat, a hús drágulása elkerülhetetlen - mondták a Portfolio keddi online konferenciáján részt vevő termelői szervezetek és...
Több mint négymillió forint értékű hamis ruházati termékeket foglalt le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egy Hegyeshalomnál ellenőrzött török teherautóból.
Várjon Dénes online szólóestjével folytatódik kedden az MVM Koncertek - A Zongora-sorozat.
Magyar dalszövegeket népszerűsítő rendezvénnyel várják az érdeklődőket május 25-én a fővárosi Muzikumba. A Mai Dal című kezdeményezéshez kapcsolódva dalszövegírói versenyt is hirdetnek.
A magyar miniszterelnök üdvözli az UEFA, a labdarúgás európai szervezetének azon álláspontját, amely határozottan kiáll az európai Szuperliga létrehozására irányuló törekvések ellen, és hitet tesz a...
Összegyűlt kellő számú, 15 750 aláírás Magyarországról a Mentsük meg a méheket és a gazdákat! címmel létrehozott európai polgári kezdeményezéshez - közölte a Magyar Természetvédők Szövetsége az...
Kányádi Sándor versmondó és versillusztrációs versenyt rendez a Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Kara a magyarországi és a Kárpát-medencei felsőoktatási intézmények hallgatóinak.
Fintech Design Versenyt hirdet a Digitális Jólét Program (DJP) a felsőoktatásban tanulók számára, a megmérettetésre április 30-ig lehet jelentkezni, és május 31-ig kell benyújtani a pályázatokat -...
Az Anne Frank naplója című monooperát közvetíti a Budapesti Operettszínház pénteken, a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapján.

A címlapról

A kiberbűnözők hamis oltási ajánlatokkal próbálják kicsalni a...
Február elején fontos új funkciókkal bővült a Személyreszabott...
A Nagyvásárcsarnok lesz a központi közösségi tere a Diákvárosnak,...
A szolgáltatók sokéves gyakorlata alapján a távfűtési szezon április...
Megérkezett a tavasz, előkerülnek a garázsokból a motorok és...
A hat- és nyolc évfolyamos gimnáziumok 5-8. évfolyamai a jelenlegi...

Könyvajánló

A csapathatékonyság hét összetevője
Egy család története mutatja meg, hogy az autizmus nem csapás, hanem lehetőség
Hat lépés a tisztánlátás felé egy komplex világban
Velence idén március 25-én ünnepli 1600. születésnapját.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Hála a progresszív nézetek terjedésének és számos magyar és nemzetközi vállalat felelősségvállalásának, belátható időn belül megnyílhat az út a jelenleg még tiltott poligámia (többnejűség) és a pedofília legalizálása előtt.
A Hit Rádió vendége Ruff Tibor teológus-filozófus volt, aki nagyon érdekesen, gyakorlatiasan válaszol hallgatói kérdésekre.
A Hit Rádió interjúja Gesztesi Károllyal.
A XVI. kerületi Magtár utcai aluljáró nem mindenkinek megfelelő méretű.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat IfYou programjában több mint 15 ezer fiatal került közelebb az önkéntességhez
A BHRG Alapítvány összeállításában a jelenlegi nehéz helyzetben, bezártságban találhatunk segítséget, hogy a gyerekekkel együtt töltött idő jókedvben, közös örömökben legyen gazdag, emellett a mindig hasznos, játszva tanulásra is sor kerüljön.
36 hónapja tartó egyeztetéssorozat után példaértékű konszenzus született a zöld szervezetek, a civil szervezetek és a Hegyvidéki Önkormányzat között a Normafán kialakítandó lombkorona-tanösvény ügyében. A szerdai egyeztetésen a tervező csapat és az önkormányzat mellett az alábbi szervezetek képviselői vettek részt
A gyerekvállalás bátorítására indított petíciót a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom szerdán; a kívánt gyerekek megszületéséért tevékenykedő civil szervezet nyilatkozatát online írhatják alá a támogatók.