Hirdetésfelvétel budapesti nyomtatott önkormányzati újságba

hirdetés

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) augusztusig csaknem 2 milliárd forint értékű hamis terméket vont ki a piacról: mintegy 71 ezer ruházati cikket, több mint 25 ezer pár lábbelit, 11 ezer doboznál is több parfümöt és csaknem 9 ezer liter mosószert - közölte az adóhivatal pénteken az MTI-vel.

 A csaknem 2 milliárd forintról megjegyezték, hogy a jogtulajdonosok ezzel az összeggel károsultak volna, ha a hamis árut a kereskedők értékesítik.
    Az elmúlt évekhez képest nagyságrendileg idén sem nőtt a hamis áru mennyisége, azonban míg 2019-ben az elektronikai cikkek másolatai mellett a kamuparfümök voltak a legnépszerűbbek, addig 2020-ra a hamis ruhák kerültek előtérbe. Az augusztusig lefoglalt árumennyiség háromnegyedét ez a termékkör tette ki.
    A közlemény szerint a NAV célirányosan, a korábbi vizsgálati tapasztalatok, kockázatelemzések és nem ritkán bejelentések alapján ellenőriz, emellett folyamatosan keresi a hamis árut a közterületeken, piacokon, üzletekben, közutakon, határátkelőhelyeken és a reptéren is.
    Kiemelték, a hamisítás visszaszorítása a piacok tisztulásán és a tisztességes kereskedők védelmén túl a vásárlók érdekeit is szolgálja.
    Mindez azért fontos, mert hamisítással még mindig sokan próbálkoznak, hiszen a gyengébb minőség ellenére is sokan keresik a nagy cégek termékeinek jóval olcsóbb utánzatát, így minimális ráfordítással hatalmas profitra tehetnek szert az elkövetők. Ugyanakkor hangsúlyozták, hogy az ismeretlen forrásból származó, ellenőrizetlen termék potenciális veszélyforrás, hiszen nincs elegendő információ a gyártás körülményeiről, sem a felhasznált összetevőkről, amik gyakran nem megfelelő minőségűek, sőt az egészségre ártalmasak, akár életveszélyesek is lehetnek.

Forrás: MTI

A Budapest rovat további hírei

Országszerte mintegy 21 ezer egyéni gazdaság részvételével kezdi meg május 15-én a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az egyéni gazdaságok összeírását. A válaszadók május 25-ig online, azt követően...
Országszerte mintegy 21 ezer egyéni gazdaság részvételével kezdi meg május 15-én a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az egyéni gazdaságok összeírását. A válaszadók május 25-ig online, azt követően...
Szédítő a változások üteme az üzleti életben, és eljött az ideje az új törvényszerűségek felismerésének! – állapítja meg Judy Samuelson, akinek az Aspen Intézet üzleti és társadalmi programjáért...
Az olvasóknak maguknak kell megtalálniuk a hiányzó részt
Mesélő hangjegyek címmel rajzpályázatot hirdet általános iskolás gyermekeknek a Liszt Ferenc Kamarazenekar.
Az idén a legsportosabb munkahely vagy tanintézmény címért mérhetik össze teljesítményüket a Kihívás Napja alkalmából a versengést kedvelő dolgozók, valamint óvodások, iskolások és egyetemisták.
Gyepgazdálkodási munkacsoportot hozott létre az Agrárminisztérium (AM) a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Állattenyésztők Szövetsége részvételével és kezdeményezésére annak érdekében, hogy...
A magyar tejágazat jövője érdekében meg kell akadályozni, hogy a belföldön készülő termékek kiszoruljanak a saját piacukról - közölte a Tej Terméktanács szerdán az MTI-vel.
Gazdag Dániel lett a legjobb játékos a labdarúgó OTP Bank Liga vasárnap befejeződött 2020/21-es idényében, amelyben az ő egyik gólját választották a szurkolók a legszebbnek.
Május 23-ig nyújthatják be a kutatás, fejlesztés, innováció (KFI) területén dolgozó munkavállalóik után bértámogatási kérelmeiket a munkáltatók - mondta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai...

A címlapról

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) május 22-től bezárja a Móricz...
Hússzor annyi mikroműanyagot juttat a szervezetébe egy évben, aki...
A bajnok Ferencváros kapta a Fair Paly-díjat a vasárnap befejeződött...
A gyalogosok biztonsága érdekében balesetmegelőzési ellenőrzést tart...
Humor, lazaság, kiegyensúlyozottság, örök fiatalság – ezek a...
Egyre több bizonyíték utal arra, hogy a pandémia miatti lezárás az...

Könyvajánló

Szédítő a változások üteme az üzleti életben, és eljött az ideje az új törvényszerűségek felismerésének! – állapítja meg Judy Samuelson, akinek az Aspen Intézet üzleti és társadalmi programjáért felelős ügyvezető igazgatójaként kivételes rálátása van e folyamatokra.
Az olvasóknak maguknak kell megtalálniuk a hiányzó részt
Pokrovenszky Gergely szerzőpáros ötödik könyveként jelent meg a 13 valós történet elmesélő, segítségnyújtásnak szánt könyve.
Csodamódszerek helyett tudatosságra van szükség

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Hála a progresszív nézetek terjedésének és számos magyar és nemzetközi vállalat felelősségvállalásának, belátható időn belül megnyílhat az út a jelenleg még tiltott poligámia (többnejűség) és a pedofília legalizálása előtt.
A Hit Rádió vendége Ruff Tibor teológus-filozófus volt, aki nagyon érdekesen, gyakorlatiasan válaszol hallgatói kérdésekre.
A Hit Rádió interjúja Gesztesi Károllyal.
A XVI. kerületi Magtár utcai aluljáró nem mindenkinek megfelelő méretű.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Enyhítette a Ligetvédő aktivisták büntetését és közérdekű munka helyett megrovásban részesítette őket a Fővárosi Törvényszék szerdán kihirdetett másodfokú, jogerős ítéletében - tudatta a bíróság közleményben.
ngyenes bohócdoktoriskolába várj a Mátrix Közhasznú Alapítvány azokat az önkénteseket, akik szeretnének részt venni gyerekek és felnőttek számára szervezett jótékonysági programokban - olvasható az alapítvány keddi közleményében.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat IfYou programjában több mint 15 ezer fiatal került közelebb az önkéntességhez
A BHRG Alapítvány összeállításában a jelenlegi nehéz helyzetben, bezártságban találhatunk segítséget, hogy a gyerekekkel együtt töltött idő jókedvben, közös örömökben legyen gazdag, emellett a mindig hasznos, játszva tanulásra is sor kerüljön.