Hirdetésfelvétel budapesti nyomtatott önkormányzati újságba

hirdetés

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) is csatlakozott a Mesterséges Intelligencia Koalícióhoz - közölte a Nébih az MTI-vel pénteken.

    A fórumban való közreműködéssel a Nébih a digitális agrár-ökoszisztéma egyik motorjává válhat. Mint írták, a hivatalnál már jelenleg is meglévő nagy mennyiségű információ pedig lehetővé teszi a hatékony részvételt a közös ágazati adattér létrehozásának megvalósításában.
    A közlemény szerint a mesterséges intelligencia (MI) sikerének alapköve a szakértők, illetve egyéb piaci, kormányzati szereplők megfelelően motivált, összeghangolt működése, így a Mesterséges Intelligencia Koalíció által biztosított szakmai és konzultációs fórum kiváló lehetőséget teremt a szorosabb partneri kapcsolatok kialakításához. A koalícióhoz csatlakozással a Nébih eredményesen hozzájárulhat ahhoz, hogy Magyarország az EU legsikeresebb tagországaihoz sorolható nemzetté váljon az IT technológia rohamos fejlődésének világában.
    A platform kiváló lehetőséget biztosít a Mesterséges Intelligencia Koalícióban résztvevő állami, piaci és egyéb szereplőknek, hogy közösen határozzák meg, alakítsák ki azokat a fejlődési irányokat, és lehetőségeket, amelyek hozzájárulnak a digitalizációs törekvések érvényre juttatásához.
    Az MI Koalíció közel 300 tagszervezetet, több mint ezer szakértőt tudhat tagjai között, akik 6 munkacsoportban dolgoznak, a szervezet folyamatosan bővül. A koalíció elnöksége a tagszervezetek képviselői előtt fél évente plenáris ülésen értékeli a megelőző időszak eredményeit, illetve kijelöli a középtávú feladatokat.

Forrás: MTI

 

A Budapest rovat további hírei

Otthonról is bárki számára online elérhető, ingyenes mozgásnépszerűsítő programokkal, tudás- és videótárral pezsdíti fel a tavaszt a Magyar Szabadidősport Szövetség (MASPORT).
Fátyolüveg-technikával készült retró használati tárgyakat mutat be a Fátyolüveg - Egy korszak üvegbe formált karaktere, elfeledett szabadalom című kiállítás, amely péntektől látható a Kiskép...
A Semmelweis egyetem animációs filmjéből megérthetjük hogyan hozzák működésbe a védőoltások az immunrendszerünket.
Online rendezik az Egy nap népviseletben - Népviselet napja programot április 24-én.
Áprilisban csaknem egymillió adag Pfizer-BioNTech vakcina várható.
A kerékpáros szervezetek kérésére módosíthatják a KRESZ-t - mondta Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos.
Október végéig kötöttek ideiglenes szerződést.
A londoni Serpentine Galleries kreatív igazgatója, Hans Ulrich Obrist a BarabásiLab igazgatójával, a fizikus Barabási Albert-Lászlóval és a CAMP szellemiműhely-stúdió alapítójával, a képzőművész...
A nyugati országokban és a tengerentúlon már hagyománya van annak, hogy tehetős üzletemberek nemes célokat támogatnak. A körkérdésünkre adott válaszolokból kiderült, hogy a 100 leggazdagabb magyar...
Hamarosan vádat emelhetnek azzal a 26 éves budapesti nővel szemben, aki unokázós módszerrel csalt ki milliókat idős asszonyoktól. Tavaly augusztus 27-én egy magát rendőrnek kiadó férfi hívta fel az...

A címlapról

Otthonról is bárki számára online elérhető, ingyenes...
A 2021/2022. tanítási évre történő általános iskolai beiratkozás...
Országos pályázat indul a falfelületek megújítására, az óvodák,...
A Magyar Posta Zrt. április 30-án, 174 év után kivezeti...
Áprilisban csaknem egymillió adag Pfizer-BioNTech vakcina várható.
A kerékpáros szervezetek kérésére módosíthatják a KRESZ-t - mondta...

Könyvajánló

Egy család története mutatja meg, hogy az autizmus nem csapás, hanem lehetőség
Hat lépés a tisztánlátás felé egy komplex világban
Velence idén március 25-én ünnepli 1600. születésnapját.
Könyvet írt a tömény szenvedéséről Benkovics Péter

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Hála a progresszív nézetek terjedésének és számos magyar és nemzetközi vállalat felelősségvállalásának, belátható időn belül megnyílhat az út a jelenleg még tiltott poligámia (többnejűség) és a pedofília legalizálása előtt.
A Hit Rádió vendége Ruff Tibor teológus-filozófus volt, aki nagyon érdekesen, gyakorlatiasan válaszol hallgatói kérdésekre.
A Hit Rádió interjúja Gesztesi Károllyal.
A XVI. kerületi Magtár utcai aluljáró nem mindenkinek megfelelő méretű.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

A BHRG Alapítvány összeállításában a jelenlegi nehéz helyzetben, bezártságban találhatunk segítséget, hogy a gyerekekkel együtt töltött idő jókedvben, közös örömökben legyen gazdag, emellett a mindig hasznos, játszva tanulásra is sor kerüljön.
36 hónapja tartó egyeztetéssorozat után példaértékű konszenzus született a zöld szervezetek, a civil szervezetek és a Hegyvidéki Önkormányzat között a Normafán kialakítandó lombkorona-tanösvény ügyében. A szerdai egyeztetésen a tervező csapat és az önkormányzat mellett az alábbi szervezetek képviselői vettek részt
A gyerekvállalás bátorítására indított petíciót a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom szerdán; a kívánt gyerekek megszületéséért tevékenykedő civil szervezet nyilatkozatát online írhatják alá a támogatók.
A gyermekjogokat is érinti a járványhelyzet – A Hintalovon Alapítvány összefoglalója a törvényi változásokról