Üdvözlöm a Kerületi Újság - kerületi hírek oldalon.   Click to listen highlighted text! Üdvözlöm a Kerületi Újság - kerületi hírek oldalon. Powered By GSpeech

2020. november 27. - 13:54

A kormány azért dolgozik, hogy a magyar emberek a lehető leggyorsabban biztonságos vakcinához jussanak, mert ez jelenti az igazi megoldást a járvány okozta kihívásokra - mondta a külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.

Szijjártó Péter, aki Mihail Murasko orosz egészségügyi miniszterrel egyeztetett, közös sajtótájékoztatójukon köszönetet mondott az orosz kormánynak, hogy Európában elsőként Magyarországnak biztosította a vakcina mintáját. Oroszország most azt a felajánlást tette, lehetővé teszi magyar orvosoknak és szakembereknek, hogy a helyszínen tanulmányozhassák az oltóanyag előállítását, erre már a jövő héten sor kerülhet - közölte.
    Kifejtette: sok helyen fejlesztenek oltóanyagot "tőlünk Keletre és tőlünk Nyugatra is", és egyelőre nem tudni pontosan, mikor melyik vakcina áll majd nagy számban rendelkezésre. Ezért "a magyar emberekkel szembeni felelőtlenség lenne az, hogy ha valamelyik lehetőségről lemondanánk" - fogalmazott.
    Kijelentette: nem engednek semmilyen gyógyszeripari, üzleti lobbinak, akkor sem, ha "politikusokat bérelnek fel akár itthon, akár Brüsszelben, akár máshol". Minden lehetőségen rajta tartják a szemüket, mert ez a magyar emberek érdeke - mondta. Hozzátette: Magyarországon csak azt a vakcinát lehet használni, amelyet a magyar hatóságok biztonságosnak és hatékonynak tartanak, amelynek a használatára megadják az engedélyt.
    Szijjártó Péter kitért arra is, hogy a magyar szakemberek helyszíni látogatásának lehetősége felgyorsítja az oltóanyag magyarországi használatáról szóló döntést.
    Megjegyezte: várhatóan a vakcináért nagy harc lesz, mert kevés helyen állítják elő, de mindenhol szükség van rá.

    A külügyminiszter a megbeszélés másik fő témájaként az energiaellátást jelölte meg. Törekednek arra, hogy minél több forrásból minél több energiahordozót vásároljanak, de Oroszország a jövőben is fontos szerepet játszik majd Magyarország energiaellátásában - mondta. Hozzátette: jövőre kifut a hosszú távú gázvásárlási megállapodás, ezért megindítják a tárgyalásokat a következő időszakra vonatkozóan.
    Arról is beszélt, hogy jövő októberre kész lesz az a 15 kilométeres gázvezeték, amely összeköti a magyar-szerb határt a magyar gázvezetékrendszerrel, így újabb útvonalon érkezhet gáz.
    Közölte: hét magyar vállalat beruházása zajlik Oroszországban a mezőgazdaság, az egészségipar és a vegyipar területén. A magyar közlekedési gépgyártás eddigi legnagyobb megrendelésének teljesítése pedig jól halad: magyar és orosz vállalatok Egyiptomnak gyártanak vasúti kocsikat - mondta.
    Mihail Murasko hangsúlyozta: országa szívesen fogadja a magyar szakértőket, hogy megmutassák nekik, miként zajlik a vakcina előállítása és a minőségellenőrzés folyamata.
    A magyar-orosz együttműködés az egészségipar területén rendkívül jó; Oroszországnak nagy tapasztalata van a vakcinagyártásban, és a tesztelés is fontos területe az együttműködésnek - jelentette ki.
    Az orosz egészségügyi miniszter az energetikai együttműködésről azt mondta: a Paks 2 beruházás jó minőségben valósul meg. Az egyiptomi vasúti kocsik gyártását illetően pedig üdvözölte, hogy Magyarország a jelenlegi nehéz körülmények ellenére is tartja az eredeti ütemtervet.
    A sajtótájékoztató előtt a miniszterek aláírták a gazdasági együttműködési bizottság ülésének

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján elérhető a vaddisznóállomány szabályozásáról szóló nemzeti akcióterv - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
Ma van a magyar kultúra napja, amelyet országszerte és a határokon túl is megünnepelnek, a koronavírus-járvány miatt azonban idén rendhagyó módon, elsősorban online programokkal.
Karácsony Gergely szerint 400 forintos dugódíj bevezetését tervezi a kormány. A Budapesti Fejlesztési Központ azonban cáfolta ezt. Azt mondják, hogy csak számoltak a dugódíj hatásával, de a...
A jelenlegi helyzetben mindenhol korlátozásokra kell számítanunk, szerencsére Budaörs közel van a fővároshoz, amely előnyt jelent az ingázóknak, nem beszélve a kiváló tömegközlekedési hálózatról....
Hosszú, több mint három évtizedes pályafutása utolsó téli felkészülését végzi a háromszoros olimpiai bajnok kajakos, Kammerer Zoltán, aki szeretne ott lenni a tokiói játékokon.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) jóváhagyását követően hétfőtől a Budapest Banknál is kérhető minősített fogyasztóbarát személyi hitel - közölte a pénzintézet az MTI-vel csütörtökön.
Megújította a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok kiszűrését célzó együttműködési megállapodását az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), a Gazdasági...
Pilinszky János születésének századik évfordulója alkalmából egész éven át tartó programsorozat veszi kezdetét a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM), a Petőfi Irodalmi Ügynökség (PIÜ) és Juhász Anna...
A téli hónapok évről évre újra próbára teszik a lelki erőnket: egyre sötétebb és hidegebb van, egyre kevesebbet vagyunk a szabadban, és kevesebbet látjuk a napot.
Kis módosításokkal 2021-ben is elérhetők lesznek az elmúlt években bevezetett családtámogatások, kiegészülve új, elsősorban az otthonteremtést szolgáló kedvezményekkel, programokkal. A Grantis...

hirdetés

Ön is hirdetne?

hirdetés

Ön is hirdetne?

A címlapról ajánljuk

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4

Budapesti önkormányzati újságok

  • 1. kerületi újság: Várnegyed újság

    Várnegyed újság

    A Várnegyed az I. kerület Budavári  Önkormányzat hivatalos lapja. >>>
  • Budai Polgár, a II. kerület ingyenes terjesztésű önkormányzati újságja

    Budai Polgár

    A Budai Polgár a II. Kerületi Önkormányzat lapja, kiadja a Budai Polgár Nonprofit Kft. >>>
  • Óbuda újság, a III. kerület ingyenes terjesztésű önkormányzati újságja

    Óbuda újság

    Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatának hivatalos lapja. >>>
  • Újpesti Napló, a IV. kerületi Önkormányzat ingyenes terjesztésű hetilapja

    Újpesti Napló

    Budapest IV. kerület önkormányzatának lapja. >>>
  • Mai Belváros, V. kerületi ingyenes terjesztésű újság

    Mai Belváros

    Mai Belváros - az 5. kerület újságja. >>>
  • images/stories/2020_01/06-kerulet-terezvaros-ujsag-pdf-hirdetes.jpg

    Terézváros Magazin

    A Terézváros magazin a VI. kerületi önkormányzat kiadásában havonta kétszer jelenik meg 25 500 példányban 28 oldalon, és a Magyar >>>
  • Erzsébetváros újság, VII. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Erzsébetváros újság

    Az Erzsébetváros újság Budapest Főváros VII. Kerület Erzsébetváros Önkormányzat havonta megjelenő ingyenes lapja. >>>
  • Józsefváros újság, VIII. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Józsefváros újság

    A Józsefváros újság Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat lapja, hiteles információkat közöl az önkormányzatról és a kerületi intézményekről. Megjelenik >>>
  • Ferencváros újság hirdetésfelvétel, médiaajánlat

    9 - Ferencváros újság

    A Ferencváros újság, új nevén a "9" a IX. kerületi önkormányzat ingyenes terjesztésű lapja. >>>
  • Kőbányai Hírek újság, X. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Kőbányai Hírek

    A Kőbányai Hírek Budapest Főváros X. kerület Kőbánya Önkormányzatának lapja, hiteles információkat közöl az önkormányzatról és a kerületi intézményekről. Megjelenik >>>
  • Újbuda újság, XI. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Újbuda újság

    Az Újbuda újság a XI. kerület Újbuda Önkormányzatának lapja, hiteles információkat közöl az önkormányzatról és a kerületi intézményekről. Megjelenik kéthetente >>>
  • Hegyvidék újság, XII. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Hegyvidék újság

    Kiadja: Budapest XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat megbízásából a Hegyvidék Lapkiadó. >>>
  • Hírnök újság, XIII. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Kerületi Hírnök

    A Hírnök a XIII. kerületi önkormányzat ingyenes lapja. >>>
  • Zuglói Lapok újság, XIV. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Zuglói Lapok

    A Zuglói Lapok a XIV. kerületi önkormányzat ingyenes lapja. >>>
  • Életképek újság, XV. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Életképek újság

    Rákospalota, Pestújhely, Újpalota újságja. Kiadja az XV. Média Kommunikációs és Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. >>>
  • XVI. Kerületi Újság, 16. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    XVI. Kerületi Újság

    A Budapest Főváros XVI. Kerületi Önkormányzat kétheti lapja. Megjelenik 34 500 példányban. >>>
  • XVII. kerületi Hírhozó újság, 17. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Hírhozó újság

    Kiadja a lapalapító tulajdonos Budapest Főváros XVII. Kerület Önkormányzata megbízásából a Patriot Bt. Megjelenik 38 000 példányban. >>>
  • XVIII. kerületi Városkép újság, 18. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Városkép újság

    A Városkép önálló, saját szerkesztőséggel rendelkező közéleti-közérzeti magazin, XVIII. kerület Pestszentlőrinc – Pestszentimre önkormányzatának hivatalos kiadványa. >>>
  • XIX. kerületi Kispest újság, 19. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Kispest újság

    A kispestiek hivatalos havilapja. Kiadja Budapest Főváros XIX. kerület Kispest Önkormányzata Polgármesteri Hivatal. Megjelenik havonta 27 500 példányban. >>>
  • XIX. kerületi Kispesti Magazin, 19. kerületi ingyenes terjesztésű újság

    Kispesti Magazin

    A Kispesti Magazin havonta 27.000 példányban jelenik meg a XIX. kerületben. >>>
  • XX. kerületi Pesterzsébet újság, 20. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Pesterzsébet újság

    Budapest Főváros XX. kerület Pesterzsébet Önkormányzata társadalompolitikai és szolgáltató lapja. Megjelenik havonta 32 ezer példányban. >>>
  • XXI. kerületi Csepeli Hírmondó újság, 20. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Csepeli Hírmondó

    Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata 2010-től ad ki önkormányzati lapot, havi, majd 2012-től kétheti megjelenéssel. A Csepeli Hírmondó minden hónap >>>
  • XXII. kerületi Városházi Híradó újság, 22. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Városházi Híradó

    A XXII. kerületi önkormányzat kétheti lapja. Megjelenik 22.700 példányban. >>>
  • XXIII. kerületi Soroksári Hírlap, 20. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Soroksári Hírlap

    Kiadja Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala. Megjelenik 10 ezer példányban. >>>
  • 1

Pest megyei önkormányzati újságok

  • Csömöri Hírmondó - Csömör önkormányzatának hivatalos lapja

    Csömöri Hírmondó

    Csömöri Hírmondó – Helyi ingyenes információs és közéleti havilap médiaajánlat Példányszám: 3810 Terjesztés: a kiadvány eljut Csömör minden háztartásába, a településen >>>
  • Az Érdi Újság Érd Megyei Jogú Város Önkormányzatának ingyenes hetilapja

    Érdi Újság

    Az Érdi Újság Érd Megyei Jogú Város Önkormányzatának ingyenes hetilapja. >>>
  • Gyömrő Magazin - Gyömrő Önkormányzatának havonta megjelenő tájékoztató magazinja

    Gyömrő Magazin

    Gyömrő Önkormányzatának hivatalos lapja, a több mint 6800 példányban megjelenő Gyömrői Magazin minden postaládába eljut, a visszajelzések alapján pedig a >>>
  • Szervusz, Kerepes - Kerepes város Önkormányzatának havonta megjelenő tájékoztató újságja

    Szervusz, Kerepes

    Gyömrő Önkormányzatának hivatalos lapja, a több mint 6800 példányban megjelenő Gyömrői Magazin minden postaládába eljut, a visszajelzések alapján pedig a >>>
  • Kistarcsai Híradó - Kistarcsa Önkormányzatának havonta megjelenő tájékoztató újságja

    Kistarcsai Híradó

    A Kistarcsai Önkormányzat havonta jelenteti meg tájékoztató magazinját. Helyi közérdekű információk adják az újság tartalmát. >>>
  • Budaörsi Napló

    Budaörsi Napló

    Budaörs Magyarország egyik legfejlettebb települése - ezt nem mi állítjuk, hanem a KSH, 17 mutató alapján. >>>
  • 1

Szolgáltatók, akiket ajánlunk

Olvasói blogok

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4

Könyvajánló

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
Click to listen highlighted text! Powered By GSpeech