Hirdetésfelvétel budapesti nyomtatott önkormányzati újságba

2021. január 26. - 13:38

Fenntartható, hosszú távú gazdasági növekedést alapoznak meg a 2022-ig tervezett átalakítások - mondta az innovációs és technológiai miniszter a mandiner.hu oldalon kedden megjelent interjúban. A koronavírus okozta válság ellenére Magyarországon 2020 végén többen dolgoztak, mint egy évvel korábban. A kormány politikája egyértelmű, a munkahelyek megőrzését és a fejlesztését támogatja.


Palkovics László a hírportálon úgy fogalmazott, hogy a most lefektetett alapok akár évtizedekre is meghatározhatják a magyar gazdaság jövőjét. A 2018-ban kitűzött feladatokkal az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a terveknek megfelelően halad, az iparfejlesztési stratégiák eljutottak a megvalósításhoz - tette hozzá. A legjelentősebbnek a klíma- és energiaügy eredményeit tartja, ám a világjárvány miatt kiemelte az egészségipar fejlesztését is, hogy az ország ezen a téren minél inkább képes legyen az önellátásra.
    Palkovics László hangsúlyozta, hogy tárca a megalakulása óta számos új feladatot kapott, többek között a gazdaságvédelmi akciótervet, amely legalább 1,4 millió munkahely megtartásához és létrehozásához járult hozzá. Eredményként értékelte, hogy válság ellenére Magyarországon 2020 végén többen dolgoztak, mint egy évvel korábban, és a belföldi munkanélküliség a legalacsonyabbak egyike az EU-ban. A kormány politikája egyértelmű, a munkahelyek megőrzését és a fejlesztését támogatja - fogalmazott.
    A miniszter a vállalkozások támogatását a válságtól függetlenül is fontosnak tartja, mivel ez is hozzájárul a "magyar tulajdonú, zöld és high-tech gazdaság" megteremtéséhez.

    A vállalati igényeknek megfelelően alakult át a szakképzés is, míg az egyetemi modellváltás a magyar egyetemek nemzetközi helyezését javíthatja - mondta Palkovics László. A kormány eddig 10 egyetemmel állapodott meg a modellváltásról, de más intézmények is kérhetik ezt. Kényszer nincs, maradhatnak állami fenntartásban is, de sokkal egyszerűbben működhetnek, ha nem kötik őket az államháztartás gazdálkodási szabályai - tette hozzá. A miniszter szerint a következő időszak egyik legnagyobb kedvezményezettje lesz a felsőoktatás, hiszen a rendelkezésre álló források a mostaninak legalább az ötszörösére nőnek.
    Palkovics László szerint az egyetemek önállósága az átalakítás során ugyanúgy nem került veszélybe, ahogy a kutatóintézetek szabadsága sem.
    A kutatóintézetek átszervezésével kapcsolatban kiemelte, hogy jelentős mértékben, 17,5 milliárd forintról 39,5 milliárd forintra nőtt a kutatóintézeti hálózat alaptámogatása, és további 36 milliárd forintot kaptak arra, hogy a tervezett beruházásaikat végre tudják hajtani.
    Kitért arra is, hogy a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal működéséhez is jelentős forrást biztosítottak: az innovációs célú állami támogatások csak 2019-ben 25 százalékkal bővültek, és példátlan mértékű uniós források is rendelkezésre állnak. Az innováció jó irányba halad, Magyarországra egyre több cég telepít kutatási és fejlesztési tevékenységet, sokszor gyártástól függetlenül is - hangsúlyozta.
    A miniszter a lemondásáról szóló híreszteléseket "hazug baloldali hangulatkeltésnek" nevezte, és visszautasította, hogy bárki is "légből kapott találgatásokkal bomlassza a magyar kormány egységét". Válság idején, világméretű bizonytalanságok közepette az ilyesmi veszélyes, a politikai stabilitás ugyanakkor versenyelőny

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

Az elmúlt időszak mindenki számára embert próbáló volt a koronavírus miatt. Országok tudósai fogtak össze, hogy mihamarabb rendelkezésre álljon a világnak tömeges szinten a COVID-19 vakcina, amely...
A miniszter kiemelte: az idén hetedik esztendeje ezen a napon, február 19-én, Kossuth Zsuzsanna születésnapján ünnepeljük a magyar ápolók napját. Kossuth Zsuzsanna az odaadó, emberfeletti...
Az intézménynek az MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelték: a rektor igazolt Covid-19 fertőzése után három hónappal kapta meg a védőoltást. Merkely Bélát és négy másik orvost Szabó Attila...
Mindenkit kérünk a védőoltásra való regisztrációra, éljenek az oltás lehetőségével! Az újraindításról szóló konzultációt egy nap alatt már 120 ezren töltötték ki. "Mindenkit arra kérek, hogy...
Müller Cecília emlékeztetett, hogy 550 ezer adag Sinopharm-oltóanyag érkezett Magyarországra. A vakcinát és annak összes dokumentációját az NNK immunbiológiai készítmények minőségellenőrzési...
Novák Katalin elmondta: a 25 év alatti, gyermeket vállaló fiatal felnőttek számára is új lehetőséget kínál a kormány. Felidézte, hogy 2022. január 1-jétől bevezetik a személyi...
Szijjártó Péter arról tett közzé egy rövid videofelvételt, ahogy a koronavírus elleni oltóanyag-szállítmánnyal a kamion útnak indult Budapestre. Korábban arról is kitett egy videót, hogy...
Szijjártó Péter ismertetése szerint az osztrák tulajdonú Tamási-Hús Kft. 14 milliárd forintnyi beruházásához 3,5 milliárd forint támogatást adott a kormány, a beruházással 255 új munkahelyet teremt...
Szlávik János azt mondta: a napi új fertőzöttek és a halottak száma azt mutatja, hogy Magyarországon elindult a harmadik hullám. Ennek oka a brit vírusmutáns lehet, mert az jobban terjed, mint a...
A műsorban elhangzott: a megyébe 655 ember beoltására alkalmas orosz vakcina érkezett, amivel a hétvégén folyamatosan oltanak, a krónikus betegséggel nem rendelkező, 60-74 év közötti idősebb...

A címlapról

Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet...
A Covid–19-fertőzés a gyenge légzőizomzattal rendelkezőket sújtja...
Online rendezik meg az Idegenvezetők Világnapja eseményeit idén...
Családokat, házaspárokat keresünk Budapesten és maximum 40 km-es...
Az Országgyűlés döntése alapján 2018 óta ünnepeljük február 22-én a...
A COVID-19 járvány második hulláma Magyarországon jelenleg is zajlik...

Könyvajánló

Ma Magyarország kis ország, ám sokkal nagyobb érdeklődésre tarthat számot, mint amit mérete és szokatlan nyelve indokolna – vallja Norman Stone skót történész, aki hálás azért „a furcsa végzetért”, amely összefonta sorsát az országgal.
Ma Magyarország kis ország, ám sokkal nagyobb érdeklődésre tarthat számot, mint amit mérete és szokatlan nyelve indokolna – vallja Norman Stone skót történész, aki hálás azért „a furcsa végzetért”, amely összefonta sorsát az országgal.
Szabadszájú, őszinte könyvet írt az ország vadállatbefogója, Both Zoltán
Mindenki bűnös és ártatlan egyszerre Törteli Eszter új könyvében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Hála a progresszív nézetek terjedésének és számos magyar és nemzetközi vállalat felelősségvállalásának, belátható időn belül megnyílhat az út a jelenleg még tiltott poligámia (többnejűség) és a pedofília legalizálása előtt.
A Hit Rádió vendége Ruff Tibor teológus-filozófus volt, aki nagyon érdekesen, gyakorlatiasan válaszol hallgatói kérdésekre.
A Hit Rádió interjúja Gesztesi Károllyal.
A XVI. kerületi Magtár utcai aluljáró nem mindenkinek megfelelő méretű.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Online konferencia a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja alkalmából
Mi az Írópalánta Műhely? Az Írópalánta Műhely célja az örömszerző, kreatív írás népszerűsítése és a tehetséges írni szerető gyerekek felfedezése.
Újszülöttek segítése finn mintára. Mert minden gyermek egyenlő!
Az Eötvös Péter Alapítvány további három évre nyert támogatást nemzetközi mentorprogramja folytatására, a válogatás a 2021-es programba online zajlott.