Hirdetésfelvétel budapesti nyomtatott önkormányzati újságba

A Denso Gyártó Magyarország Kft. 3800 dolgozójának munkahelyét védte meg a Gazdaságvédelmi akcióterv keretében a kormány által nyújtott 310,75 millió forintos vissza nem térítendő támogatás - mondta az innovációs és technológiai miniszter pénteken, Székesfehérváron.

Palkovics László a munkahelyvédelmi bértámogatói okirat átadását megelőzően arról beszélt, hogy a Denso a nagyvállalatok közül elsőként nyújtotta be kérelmét a támogatásra, és a kért összeget megkapta.
A miniszter jelezte, hogy munkahelyvédelmi bértámogatásra, amelynek keretében elbocsátás helyett csökkentett munkaidőben, "kurzarbeit" keretében lehet foglalkoztatni a dolgozókat, eddig közel 120 ezer munkavállalóra adtak be kérelmet, ebből 59 ezerre már megkapták a támogatást.
A kutatás-fejlesztési munkakörben foglalkoztatottak után járó kedvezményre mintegy tízezer kérelem érkezett, és 5200 munkavállaló esetében már döntöttek is a támogatásról.
A szeptemberig tartó ingyenes informatikai képzésre már több mint 54 ezren jelentkeztek - mondta.  


A tárcavezető megemlítette a héten bejelentett 80 milliárd forint keretösszegű munkahelyteremtő bértámogatási programot is, amely 70 ezer ember munkába állását segítheti. A program keretében a cégeknek a hathónapos, teljes bér- és járuléktámogatás mellé három hónap továbbfoglalkoztatást kell vállalniuk, a kormány a fél év során havi nettó 112 ezer forintot ad az így munkát találó álláskeresőknek.


Törő Gábor (Fidesz) a térség országgyűlési képviselője hangsúlyozta: a kormány támogatásával Fejér megyében eddig közel 11 ezer munkahelyet sikerült megőrizni, s a támogatói döntések azt mutatják, hogy nem csak a nagy cégek, hanem a hazai tulajdonú kkv-k is kapnak segítséget.
Szincsák Attila, a Denso kereskedelmi és pénzügyi igazgatója szerint a válság lehetőséget adott arra, hogy erősebben, hatékonyabban és versenyképesebben jöhessenek ki a vírusjárványból. Ehhez azonban nagy szükség volt a támogatás elnyerésére - fűzte hozzá.Cser-Palkovics András polgármester fontosnak nevezte a 3800 munkahely megmaradását a székesfehérvári cégnél, főként annak fényében, hogy a járvány hatására  ezer új álláskereső van a városban. Véleménye szerint a megkötött megállapodás Székesfehérvárt, mint a második legnagyobb vidéki ipari centrumot is védi.


A városvezető megemlítette, hogy elsőként a Denso fordult segítséget ajánlva a városhoz, s javaslatukra jött létre a városi védekezési alap, amely az önkormányzat 360 millió forintos védekezési költségeihez mintegy 100 millióval járult hozzá.


Május 1-től a Denso átállt a 32 órás munkahétre a vevői megrendelések csökkenése miatt, várhatóan szeptember végéig. A vírushelyzet miatt meghozott intézkedéseket is figyelembe véve mindez azt jelenti, hogy a termelés hétfőtől csütörtökig három műszakban zajlik, a péntek-szombat-vasárnap pedig munkaidőn kívüli, fizetés nélküli időszak. Ez a lépés húsz százalékos alapbércsökkentéssel járt a társaság korábbi közlése szerint.
A Denso március 18-án jelentette be, hogy a koronavírus-járvány miatt tíz munkanapra leáll a székesfehérvári gyár, és a nyárra tervezett leállást hozza előre, ez alatt a munkavállalók bért kapnak, szabadságon lesznek. A március 21-től április 5-éig tartó leállást követően a limitált termelés április 6-án indult el, majd április 14-től már két műszakban termeltek.


A Denso kereskedelmi és pénzügyi igazgatója a tavalyihoz képest 20-30 százalékos árbevétel-csökkenésre számít az idén.
A nyilvános cégadatok szerint a Denso Gyártó Magyarország Kft. a 2018-as üzleti évet

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

Bár éves szinten még bő 10 százalékkal csökkent a januári KSH-ingatlan.com lakbérindex, havi szinten már alig változtak a bérleti díjak, ami pedig arra utal, hogy elérhették a mélypontot.
Lassan, de biztosan csökken a különbség a férfi és női sportokból származó bevételek között. Bár még messze elmarad a férfi sportágak bevételétől, egyre nagyobb potenciál mutatkozik a női sportban a...
A lista élmezőnyében tisztán elektromos autók vannak, hátul pedig utcai terepjárók, nagy teljesítmény luxusautók és még egy klasszikus izomautó is felfért.
A koronavírus-járvány alatt legalább heti egy napot otthonról dolgozók 96 százaléka szívesen folytatná ezt a gyakorlatot a járvány után is - közölte a Reacty Digital szerdán, év eleji kutatási...
Harmadával kevesebb hulladékgyűjtő lesz a fővárosban január végére – tudta meg az InfoRádió a Fővárosi Közterület-fenntartó Nonprofit Zrt. köztisztasági főigazgatójától.
Prokofjev és Csajkovszkij művei szólalnak meg a Nemzeti Filharmonikus Zenekar online estjén csütörtökön Hontvári Gábor vezényletével, Alexander Ramm csellóművész közreműködésével.
A március elsejétől hatályos törvénymódosítás felszámolhatja a jogkövető vállalkozások versenyhátrányát, csökkentheti a munkavállalók kiszolgáltatottságát - hívta fel a figyelmet az Innovációs és...
A használt autó vásárlás még mindig a kalandos dolgok közé tartozik. Szerencsére a kaland elemek jó részét ki lehet szűrni, ha tudjuk a kiszemelt autó VIN számát.
Online beszélgetés- és előadássorozatot indít a MusicalNeked produkció. Az első előadás szerdán a musical történetének első időszakát mutatja be.
A cigi már ciki, de az újfajta dohánytermékek egyre népszerűbbek a fiatalok körében. A British American Tobacco nem bízta a véleltenre a terjeszkedést, elképesztő összeget költ reklámra.

A címlapról

Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet...
A Covid–19-fertőzés a gyenge légzőizomzattal rendelkezőket sújtja...
Online rendezik meg az Idegenvezetők Világnapja eseményeit idén...
Családokat, házaspárokat keresünk Budapesten és maximum 40 km-es...
Az Országgyűlés döntése alapján 2018 óta ünnepeljük február 22-én a...
A COVID-19 járvány második hulláma Magyarországon jelenleg is zajlik...

Könyvajánló

Ma Magyarország kis ország, ám sokkal nagyobb érdeklődésre tarthat számot, mint amit mérete és szokatlan nyelve indokolna – vallja Norman Stone skót történész, aki hálás azért „a furcsa végzetért”, amely összefonta sorsát az országgal.
Ma Magyarország kis ország, ám sokkal nagyobb érdeklődésre tarthat számot, mint amit mérete és szokatlan nyelve indokolna – vallja Norman Stone skót történész, aki hálás azért „a furcsa végzetért”, amely összefonta sorsát az országgal.
Szabadszájú, őszinte könyvet írt az ország vadállatbefogója, Both Zoltán
Mindenki bűnös és ártatlan egyszerre Törteli Eszter új könyvében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Hála a progresszív nézetek terjedésének és számos magyar és nemzetközi vállalat felelősségvállalásának, belátható időn belül megnyílhat az út a jelenleg még tiltott poligámia (többnejűség) és a pedofília legalizálása előtt.
A Hit Rádió vendége Ruff Tibor teológus-filozófus volt, aki nagyon érdekesen, gyakorlatiasan válaszol hallgatói kérdésekre.
A Hit Rádió interjúja Gesztesi Károllyal.
A XVI. kerületi Magtár utcai aluljáró nem mindenkinek megfelelő méretű.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Online konferencia a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja alkalmából
Mi az Írópalánta Műhely? Az Írópalánta Műhely célja az örömszerző, kreatív írás népszerűsítése és a tehetséges írni szerető gyerekek felfedezése.
Újszülöttek segítése finn mintára. Mert minden gyermek egyenlő!
Az Eötvös Péter Alapítvány további három évre nyert támogatást nemzetközi mentorprogramja folytatására, a válogatás a 2021-es programba online zajlott.