Hirdetésfelvétel budapesti nyomtatott önkormányzati újságba

Már 737-en használják a hatósági házi karantén elektronikus ellenőrzését szolgáló mobiltelefonos alkalmazást - mondta a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa.

Kiss Róbert rendőr alezredes hozzátette: jelenleg 10 394 házi karantén van érvényben. Az elmúlt 24 órában a rendőrök helyszíni ellenőrzés során 31 esetben tapasztalták a magatartási szabályok megszegését.


Elmondta azt is, hogy szerdán megnyílik Győr-Moson-Sopron megyében a zsirai határátkelő, amelyet 5 órától 21 óráig használhatnak a személyforgalomban.
Közlése szerint május 21-étől nem kell karanténba vonulniuk azoknak, akik állandó vagy ideiglenes lakcímmel, tartózkodási címmel rendelkeznek Szlovákiában, és 24 óránál rövidebb időre hagyják el az országot. Csupán egy formanyomtatványt kell kitölteniük.
Horvátországba pedig mostantól nemcsak azok az uniós állampolgárok utazhatnak be, akik ingatlannal vagy hajóval rendelkeznek, hanem személyes okból, családi eseményre vagy gyógykezelésre utazók is, továbbá mindazok, akik igazolni tudják, hogy szállást foglaltak - ismertette.


Kiss Róbert arról is szólt, hogy a teherforgalomban Tompánál a belépőoldalon 2 óra, Röszkénél 3 óra, Csanádpalotánál és Csengersimánál 1 óra a várakozás. A kilépőoldalon Csanádpalotánál és Ártándnál 1-1 órát kell várni. A személyforgalomban az országból kilépő autósoknak Nagylaknál 1 órát, a belépőknek 2 órát kell várniuk - fűzte hozzá.
Kérdésre válaszolva felidézte, hogy már a fővárosban is hatályát vesztette a kijárási korlátozás, vagyis kinyithattak a vendéglátóhelyek kerthelyiségei, és visszaállt az üzletek szokásos nyitvatartási rendje. Az idősek számára azonban továbbra is érvényes a 9 és 12 óra közötti vásárlási idősáv az élelmiszerüzletek, a drogériák, a gyógyszertárak és a gyógyászati segédeszközöket árusító boltok esetében.


Szintén kérdésre válaszolva az alezredes közölte, hogy továbbra is a korábban kijelölt humanitárius korridorokon közlekedhetnek a Nyugat-Európából hazatérő román állampolgárok. Az elmúlt hétvégén a román hatóságok által bevezetett új forgalomellenőrzési struktúra miatt kialakult torlódások elkerülése érdekében a rendőrség folyamatosan figyeli a forgalmat és szükség esetén egy alternatív átkelő felé irányítják az autósokat - mondta Kiss Róbert.

MTI 2020. május 19.

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

Országszerte mintegy 21 ezer egyéni gazdaság részvételével kezdi meg május 15-én a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az egyéni gazdaságok összeírását. A válaszadók május 25-ig online, azt követően...
Országszerte mintegy 21 ezer egyéni gazdaság részvételével kezdi meg május 15-én a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az egyéni gazdaságok összeírását. A válaszadók május 25-ig online, azt követően...
Szédítő a változások üteme az üzleti életben, és eljött az ideje az új törvényszerűségek felismerésének! – állapítja meg Judy Samuelson, akinek az Aspen Intézet üzleti és társadalmi programjáért...
Az olvasóknak maguknak kell megtalálniuk a hiányzó részt
Mesélő hangjegyek címmel rajzpályázatot hirdet általános iskolás gyermekeknek a Liszt Ferenc Kamarazenekar.
Az idén a legsportosabb munkahely vagy tanintézmény címért mérhetik össze teljesítményüket a Kihívás Napja alkalmából a versengést kedvelő dolgozók, valamint óvodások, iskolások és egyetemisták.
Gyepgazdálkodási munkacsoportot hozott létre az Agrárminisztérium (AM) a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Állattenyésztők Szövetsége részvételével és kezdeményezésére annak érdekében, hogy...
A magyar tejágazat jövője érdekében meg kell akadályozni, hogy a belföldön készülő termékek kiszoruljanak a saját piacukról - közölte a Tej Terméktanács szerdán az MTI-vel.
Gazdag Dániel lett a legjobb játékos a labdarúgó OTP Bank Liga vasárnap befejeződött 2020/21-es idényében, amelyben az ő egyik gólját választották a szurkolók a legszebbnek.
Május 23-ig nyújthatják be a kutatás, fejlesztés, innováció (KFI) területén dolgozó munkavállalóik után bértámogatási kérelmeiket a munkáltatók - mondta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai...

A címlapról

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) május 22-től bezárja a Móricz...
Hússzor annyi mikroműanyagot juttat a szervezetébe egy évben, aki...
A bajnok Ferencváros kapta a Fair Paly-díjat a vasárnap befejeződött...
A gyalogosok biztonsága érdekében balesetmegelőzési ellenőrzést tart...
Humor, lazaság, kiegyensúlyozottság, örök fiatalság – ezek a...
Egyre több bizonyíték utal arra, hogy a pandémia miatti lezárás az...

Könyvajánló

Szédítő a változások üteme az üzleti életben, és eljött az ideje az új törvényszerűségek felismerésének! – állapítja meg Judy Samuelson, akinek az Aspen Intézet üzleti és társadalmi programjáért felelős ügyvezető igazgatójaként kivételes rálátása van e folyamatokra.
Az olvasóknak maguknak kell megtalálniuk a hiányzó részt
Pokrovenszky Gergely szerzőpáros ötödik könyveként jelent meg a 13 valós történet elmesélő, segítségnyújtásnak szánt könyve.
Csodamódszerek helyett tudatosságra van szükség

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Hála a progresszív nézetek terjedésének és számos magyar és nemzetközi vállalat felelősségvállalásának, belátható időn belül megnyílhat az út a jelenleg még tiltott poligámia (többnejűség) és a pedofília legalizálása előtt.
A Hit Rádió vendége Ruff Tibor teológus-filozófus volt, aki nagyon érdekesen, gyakorlatiasan válaszol hallgatói kérdésekre.
A Hit Rádió interjúja Gesztesi Károllyal.
A XVI. kerületi Magtár utcai aluljáró nem mindenkinek megfelelő méretű.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Enyhítette a Ligetvédő aktivisták büntetését és közérdekű munka helyett megrovásban részesítette őket a Fővárosi Törvényszék szerdán kihirdetett másodfokú, jogerős ítéletében - tudatta a bíróság közleményben.
ngyenes bohócdoktoriskolába várj a Mátrix Közhasznú Alapítvány azokat az önkénteseket, akik szeretnének részt venni gyerekek és felnőttek számára szervezett jótékonysági programokban - olvasható az alapítvány keddi közleményében.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat IfYou programjában több mint 15 ezer fiatal került közelebb az önkéntességhez
A BHRG Alapítvány összeállításában a jelenlegi nehéz helyzetben, bezártságban találhatunk segítséget, hogy a gyerekekkel együtt töltött idő jókedvben, közös örömökben legyen gazdag, emellett a mindig hasznos, játszva tanulásra is sor kerüljön.