Hirdetésfelvétel budapesti nyomtatott önkormányzati újságba

A rendőrök 324 emberrel szemben intézkedtek a kijárási tilalom megsértése miatt az elmúlt 24 órában - mondta a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a pénteki online sajtótájékoztatón.

Kiss Róbert alezredes közölte: a kijárási tilalmat megszegők közül 39 embert figyelmeztettek, 170 bírságot szabtak ki és 115 szabálysértési feljelentést tettek. További három embert a rendőrök feljelentettek közterületi csoportosulás szabályainak megsértése miatt.

    Kitért arra: a szerdától hatályba lépett védelmi intézkedések új eleme, hogy a 10 ezernél nagyobb lélekszámú településeken, fővárosi kerületekben a polgármesterek dönthetnek a közterületi maszkhasználatról, ennek betartását is ellenőrzik. Csütörtökön 18 esetben intézkedtek ezzel összefüggésben, öt embert figyelmeztettek, tizenhármat pedig helyszíni bírsággal sújtottak.
    Kérdésre válaszolva elmondta: Magyarországon 147 olyan település van, amelynek 10 ezernél nagyobb a lakosságszáma. Velük felvették a kapcsolatot és tájékoztatást kértek, hogy élnek-e a szabályozási lehetőséggel. Ott, ahol kihirdettek már szabályozást, a rendőrség ellenőrzi annak is a betartását, munkájukat a honvédség is segíti.
    A tömegközlekedésben, megállókban és az üzletekben 70 emberrel szemben intézkedtek csütörtökön a szabálytalan maszkhasználat miatt, vagy azért, mert az emberek nem viseltek maszkot. Közülük 12 embert figyelmeztettek, 37-et helyszíni bírsággal sújtottak és 21-et feljelentettek. A tömegközlekedésben és az üzletekben már szeptember 21 óta kell maszkot viselni, azóta 3857 rendőri intézkedésre volt szükség a szabály be nem tartása miatt. Kiss Róbert ugyanakkor köszönetet mondott azoknak, akik betartják az előírásokat.
    Az alezredes emlékeztetett: a kijárási tilalom alól kivételt képez, ha valaki munkát végez, munkába megy, vagy a munkahelyéről hazafelé tart. Ehhez azonban munkáltatói igazolásra van szükség, amit a rendőrnek át kell adni igazoltatáskor. Felhívta a figyelmet arra, hogy a kormany.hu kormányzati portálon megtalálható az igazolásminta. Külön kiemelte, hogy a munkáltatónak meg kell jelölnie, milyen céllal állítja ki az igazolást a munkavállalója számára. Megerősítette: a munkáltató más igazolást is kiállíthat, de a mintán megjelölt tartalmi elemeket ennek az igazolásnak is tartalmaznia kell.
    A kijárási korlátozások november 4-től, a kijárási tilalom november 11-től lépett hatályba. November 4-től a rendőröknek 1477 szabályszegővel szemben kellett intézkedniük.
    Ellenőrizték a vendéglátóhelyeket és üzleteket is, hogy betartják-e a szabályokat, viselik-e és ha igen, helyesen viselik-e az emberek a maszkot. Emlékeztetett: a vendéglátóhelyeken csak az alkalmazottak tartózkodhatnak, vendég csak arra az időtartamra mehet be, amíg átveszi az elvitelre átvett ételt. Csütörtökön három üzletet is bezárt a rendőrség, amiért ott nem tartották be a szabályokat. Hajdúsámsonon, a somogyi Beleg településen, valamint Budapesten, a VI. kerületben kellett intézkedniük. Utóbbival kapcsolatban elmondta: egy mobiltelefonokat és mobiltartozékokat árusító üzletről van szó, ahol a két alkalmazott nem viselt maszkot. A helyszínen volt az üzemeltető is, rajta ugyan volt maszk, de mivel nem gondoskodott arról, hogy az alkalmazottai is viseljenek, ezért 30 napra bezárták az üzletet.
    Csütörtökön a Magyarország területén

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

Nem a német Michael Boris irányítja a nyártól az MTK Budapest labdarúgócsapatát, amely az OTP Bank Liga legutóbbi kiírásában a hetedik helyen végzett.
Az alapkamat emelésének lehetőségét már júniusban érdemes lesz mérlegelni, mondta a Reuters hírügynökségnek adott hétfői nyilatkozatában Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke.
Még 3 napig lehet módosítani a személyi jövedelemadókról készített adóhatósági bevallástervezetet - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.
Nézők előtt rendezik jövő hétvégén a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjét, amelyben a címvédő Győri Audi ETO KC is érdekelt.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a maximálisan kiszabható 117,8 millió forintra bírságolta a C-peptid termékek forgalmazóját, és véglegesen megtiltotta a termékek jogellenes reklámozását - közölte a...
Újabb villamosok és trolik érkezhetnek Budapestre, miután a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) meghosszabbította a gyártókkal kötött opciós szerződését.
Az idén 70 éves Magyar Állami Népi Együttes előadásaival nyit meg újra a Hagyományok Háza - közölte az intézmény az MTI-vel hétfőn.
Országszerte mintegy 21 ezer egyéni gazdaság részvételével kezdi meg május 15-én a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az egyéni gazdaságok összeírását. A válaszadók május 25-ig online, azt követően...
Országszerte mintegy 21 ezer egyéni gazdaság részvételével kezdi meg május 15-én a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az egyéni gazdaságok összeírását. A válaszadók május 25-ig online, azt követően...
Szédítő a változások üteme az üzleti életben, és eljött az ideje az új törvényszerűségek felismerésének! – állapítja meg Judy Samuelson, akinek az Aspen Intézet üzleti és társadalmi programjáért...

A címlapról

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) május 22-től bezárja a Móricz...
Hússzor annyi mikroműanyagot juttat a szervezetébe egy évben, aki...
A bajnok Ferencváros kapta a Fair Paly-díjat a vasárnap befejeződött...
A gyalogosok biztonsága érdekében balesetmegelőzési ellenőrzést tart...
Humor, lazaság, kiegyensúlyozottság, örök fiatalság – ezek a...
Egyre több bizonyíték utal arra, hogy a pandémia miatti lezárás az...

Könyvajánló

Szédítő a változások üteme az üzleti életben, és eljött az ideje az új törvényszerűségek felismerésének! – állapítja meg Judy Samuelson, akinek az Aspen Intézet üzleti és társadalmi programjáért felelős ügyvezető igazgatójaként kivételes rálátása van e folyamatokra.
Az olvasóknak maguknak kell megtalálniuk a hiányzó részt
Pokrovenszky Gergely szerzőpáros ötödik könyveként jelent meg a 13 valós történet elmesélő, segítségnyújtásnak szánt könyve.
Csodamódszerek helyett tudatosságra van szükség

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Hála a progresszív nézetek terjedésének és számos magyar és nemzetközi vállalat felelősségvállalásának, belátható időn belül megnyílhat az út a jelenleg még tiltott poligámia (többnejűség) és a pedofília legalizálása előtt.
A Hit Rádió vendége Ruff Tibor teológus-filozófus volt, aki nagyon érdekesen, gyakorlatiasan válaszol hallgatói kérdésekre.
A Hit Rádió interjúja Gesztesi Károllyal.
A XVI. kerületi Magtár utcai aluljáró nem mindenkinek megfelelő méretű.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Enyhítette a Ligetvédő aktivisták büntetését és közérdekű munka helyett megrovásban részesítette őket a Fővárosi Törvényszék szerdán kihirdetett másodfokú, jogerős ítéletében - tudatta a bíróság közleményben.
ngyenes bohócdoktoriskolába várj a Mátrix Közhasznú Alapítvány azokat az önkénteseket, akik szeretnének részt venni gyerekek és felnőttek számára szervezett jótékonysági programokban - olvasható az alapítvány keddi közleményében.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat IfYou programjában több mint 15 ezer fiatal került közelebb az önkéntességhez
A BHRG Alapítvány összeállításában a jelenlegi nehéz helyzetben, bezártságban találhatunk segítséget, hogy a gyerekekkel együtt töltött idő jókedvben, közös örömökben legyen gazdag, emellett a mindig hasznos, játszva tanulásra is sor kerüljön.