Hirdetésfelvétel budapesti nyomtatott önkormányzati újságba

Hétfőtől lépnek hatályba a sportrendezvényekkel és edzésekkel kapcsolatos intézkedések: a rendelet értemében sportrendezvény nézők nélkül, zárt körülmények között Magyarország egész területén megtartható, illetve megengedett a sportegyesületek által szervezett, valamint az amatőr sport, a szabadidős sport és a tömegsport célú edzésen való részvétel - tájékoztatta a sportért felelős államtitkár az MTI-t.

Szabó Tünde hozzátette, a rendelet alapján mind a versenyrendszerben szervezett, mind pedig a versenyrendszeren kívüli, tehát a szabadidős, illetve diáksport-rendezvények megtartása engedélyezett, amennyiben a szervezők biztosítani tudják, hogy arra zárt körülmények között, zárt létesítményben vagy nézők elől elzárható területen kerül sor, és arra nézők nem léphetnek be. Ez alapján tehát azon közterületen megszervezett sportrendezvények - például az utcai futóversenyek, kerékpárversenyek - megtartása nem engedélyezett, ahol nincs lehetőség a nézők kizárására.

Elmondta azt is, hogy a rendelet a sportrendezvényeken való részvételt csupán a nézők számára tiltja meg, azokon a sportrendezvény egyéb résztvevői, vagyis a sportolók mellett a sportszakemberek, így edzők, csapatvezetők, mérkőzésvezetők, versenybírók, sportegészségügyi szakemberek, valamint a doppingellenőrök, a biztonsági és a sportlétesítmény működtetéséért felelős szakmai személyzet, továbbá a sajtó képviselői ebben a minőségükben jelen lehetnek.

A hazai versenyrendszerek, bajnokságok, kupasorozatok újraindításáról, azok kereteiről és formájáról az egyes országos sportági szakszövetségek jogosultak dönteni.

Az államtitkár kiemelte: mindeközben figyelemmel kell lenniük a veszélyhelyzethez kapcsolódó, fennálló tilalmak és korlátozások mellett a sportágak nemzetközi szövetsége által hozott döntések és ajánlások betartására, továbbá az Országos Sportegészségügyi Intézet, valamint a Nemzeti Népegészségügyi Központ ajánlásaira, a sportlétesítmények működtetésére vonatkozó protokollokra, illetve a sportlétesítmények tulajdonosai, üzemeltetői által előírtakra is.

Forrás: MTI

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

Megkezdődött a megújult közbringarendszer (Mol Bubi) tesztelése a megrendelői próbaüzemmel - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.
Január első napjaiban adták át a RAVAK Hungary Kft. új, 5200 négyzetméteres telephelyét Kistarcsán, ahol raktározási és kereskedelmi tevékenységet is folytatnak.
A Budapest FotóFesztivál a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében köztéri kiállításra invitálja önöket a Városháza térre.
A Készségfutár.hu egy fejlesztőpedagógusok által írt blog, amelyen keresztül szülőknek szeretnénk segíteni, hogy mi az, amit akár otthon meg tudnak tenni gyermekük készségeinek fejlesztése...
Fekete István a legolvasottabb magyar írók egyike, számos műve közül a Tüskevárt és a Vukot szinte mindenki olvasta.
Több mint 1 millió magyar utazhat Budapestre idén egy friss kutatás szerint.
Hogyan védi magát a szervezetünk a kórokozóktól? Mi az az immunmemória? Hogyan segítenek a védőoltások a küzdelemben? A Semmelweis Egyetem animációs filmünje ezekre a kérdésekre is választ ad.
A 2019-es kvangdzsui világbajnokság óta először indulhattak nemzetközi versenyen a magyar szinkronúszók, akik a hétvégén a Duna Arénában rendezett világkupa-viadalon bizonyíthattak.
Otthonról is bárki számára online elérhető, ingyenes mozgásnépszerűsítő programokkal, tudás- és videótárral pezsdíti fel a tavaszt a Magyar Szabadidősport Szövetség (MASPORT).
Fátyolüveg-technikával készült retró használati tárgyakat mutat be a Fátyolüveg - Egy korszak üvegbe formált karaktere, elfeledett szabadalom című kiállítás, amely péntektől látható a Kiskép...

A címlapról

Megérkezett a tavasz, előkerülnek a garázsokból a motorok és...
A hat- és nyolc évfolyamos gimnáziumok 5-8. évfolyamai a jelenlegi...
Otthonról is bárki számára online elérhető, ingyenes...
A 2021/2022. tanítási évre történő általános iskolai beiratkozás...
Országos pályázat indul a falfelületek megújítására, az óvodák,...
A Magyar Posta Zrt. április 30-án, 174 év után kivezeti...

Könyvajánló

Egy család története mutatja meg, hogy az autizmus nem csapás, hanem lehetőség
Hat lépés a tisztánlátás felé egy komplex világban
Velence idén március 25-én ünnepli 1600. születésnapját.
Könyvet írt a tömény szenvedéséről Benkovics Péter

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Hála a progresszív nézetek terjedésének és számos magyar és nemzetközi vállalat felelősségvállalásának, belátható időn belül megnyílhat az út a jelenleg még tiltott poligámia (többnejűség) és a pedofília legalizálása előtt.
A Hit Rádió vendége Ruff Tibor teológus-filozófus volt, aki nagyon érdekesen, gyakorlatiasan válaszol hallgatói kérdésekre.
A Hit Rádió interjúja Gesztesi Károllyal.
A XVI. kerületi Magtár utcai aluljáró nem mindenkinek megfelelő méretű.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

A BHRG Alapítvány összeállításában a jelenlegi nehéz helyzetben, bezártságban találhatunk segítséget, hogy a gyerekekkel együtt töltött idő jókedvben, közös örömökben legyen gazdag, emellett a mindig hasznos, játszva tanulásra is sor kerüljön.
36 hónapja tartó egyeztetéssorozat után példaértékű konszenzus született a zöld szervezetek, a civil szervezetek és a Hegyvidéki Önkormányzat között a Normafán kialakítandó lombkorona-tanösvény ügyében. A szerdai egyeztetésen a tervező csapat és az önkormányzat mellett az alábbi szervezetek képviselői vettek részt
A gyerekvállalás bátorítására indított petíciót a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom szerdán; a kívánt gyerekek megszületéséért tevékenykedő civil szervezet nyilatkozatát online írhatják alá a támogatók.
A gyermekjogokat is érinti a járványhelyzet – A Hintalovon Alapítvány összefoglalója a törvényi változásokról