Hirdetésfelvétel budapesti nyomtatott önkormányzati újságba

Újabb adóügyi könnyítést kapnak a járvány miatt nehezebb pénzügyi helyzetbe kerülő vállalkozások. Az adóhivatal segítheti a cégeket azzal, hogy a visszajáró áfát rövidebb idő alatt utalja ki.

Az újabb gazdaságvédelmi intézkedés a kis- és közepes vállalkozásokat (kkv) támogatja – jelentette ki az adóügyekért felelős államtitkár, Izer Norbert az MTI-nek. Az érintett kkv-ék az eddigi 75 nap helyett akár 30 nap alatt kaphatják meg a nekik visszajáró pénzt. Az adózási előéletük alapján megbízható cégek pedig még korábban a pénzükhöz juthatnak, esetükben 30 napról 20 napra is rövidülhet a kiutalás időtartama. A cégek több mint 45 százaléka megbízható, ezért sok kis- és középvállalkozásnak jelenthet érdemi pénzügyi segítséget az, ha 20 napon belül a bankszámlájára kerül a jogosan visszaigényelt áfa összege – ismertette az újabb adóügyi könnyítés részleteit Izer Norbert, megjegyezve hogy a 20 nap az egyik legrövidebb áfakiutalási határidő az Európai Unióban. A könnyítés nem érinti azt a mintegy 30 ezer kockázatos adózót, akik a veszélyhelyzetet megelőzően is többször durván - és jellemzően a tisztességes adófizetők, és a költségvetés kárára - sértették meg az adószabályokat. Ők továbbra is 75 napon belül kaphatják csak vissza az áfát – tette hozzá.

Mintegy 360 ezer vállalkozást érint a mai áfabevallási határidő, és azok a kkv-ék, akiknek visszajár az áfa, már a rövidebb kiutalási határidővel számolhatnak – szögezte le az államtitkár. Izer Norbert elmondta, hogy jelentős összegről van szó. Egy évvel ezelőtt az április 20-ai bevallásban összességében 414 milliárd forintot igényeltek vissza a vállalkozások – ismertette az adatokat az államtitkár. A tárca hasonló nagyságrenddel számol az idén is, ami azt jelenti, hogy az új intézkedés több százmilliárd forint gyors kifizetésével segíti a vállalkozások likviditását. A cégek így könnyebben intézhetik pénzügyeiket, kerülhetik el az anyagi nehézségeket, és aktívabban tudnak részt venni a gazdasági forgalomban is – sorolta az új adóügyi könnyítés előnyeit Izer Norbert.  

A járvány elleni védekezés időszakában különösen fontos az, hogy az áfacsalók az államkassza bevételét ne károsítsák – szögezte le az áfa kiutalások jogosságának az ellenőrzése kapcsán az államtitkár. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal azonnal kiszűri azokat, akik a veszélyhelyzettel visszaélve, jogosulatlanul igényelnék vissza az áfát – hangsúlyozta Izer Norbert.

Az újabb adóügyi könnyítés jelentős és gyors pénzügyi segítséget hoz az érintetteknek, az adóhivatal online eszközei, illetve a nagy szakértelemmel és tapasztalattal bíró ellenőrei pedig biztosítják a költségvetési bevételek védelmét – összegezte az intézkedés lényegét az államtitkár.

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

Országszerte mintegy 21 ezer egyéni gazdaság részvételével kezdi meg május 15-én a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az egyéni gazdaságok összeírását. A válaszadók május 25-ig online, azt követően...
Országszerte mintegy 21 ezer egyéni gazdaság részvételével kezdi meg május 15-én a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az egyéni gazdaságok összeírását. A válaszadók május 25-ig online, azt követően...
Szédítő a változások üteme az üzleti életben, és eljött az ideje az új törvényszerűségek felismerésének! – állapítja meg Judy Samuelson, akinek az Aspen Intézet üzleti és társadalmi programjáért...
Az olvasóknak maguknak kell megtalálniuk a hiányzó részt
Mesélő hangjegyek címmel rajzpályázatot hirdet általános iskolás gyermekeknek a Liszt Ferenc Kamarazenekar.
Az idén a legsportosabb munkahely vagy tanintézmény címért mérhetik össze teljesítményüket a Kihívás Napja alkalmából a versengést kedvelő dolgozók, valamint óvodások, iskolások és egyetemisták.
Gyepgazdálkodási munkacsoportot hozott létre az Agrárminisztérium (AM) a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Állattenyésztők Szövetsége részvételével és kezdeményezésére annak érdekében, hogy...
A magyar tejágazat jövője érdekében meg kell akadályozni, hogy a belföldön készülő termékek kiszoruljanak a saját piacukról - közölte a Tej Terméktanács szerdán az MTI-vel.
Gazdag Dániel lett a legjobb játékos a labdarúgó OTP Bank Liga vasárnap befejeződött 2020/21-es idényében, amelyben az ő egyik gólját választották a szurkolók a legszebbnek.
Május 23-ig nyújthatják be a kutatás, fejlesztés, innováció (KFI) területén dolgozó munkavállalóik után bértámogatási kérelmeiket a munkáltatók - mondta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai...

A címlapról

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) május 22-től bezárja a Móricz...
Hússzor annyi mikroműanyagot juttat a szervezetébe egy évben, aki...
A bajnok Ferencváros kapta a Fair Paly-díjat a vasárnap befejeződött...
A gyalogosok biztonsága érdekében balesetmegelőzési ellenőrzést tart...
Humor, lazaság, kiegyensúlyozottság, örök fiatalság – ezek a...
Egyre több bizonyíték utal arra, hogy a pandémia miatti lezárás az...

Könyvajánló

Szédítő a változások üteme az üzleti életben, és eljött az ideje az új törvényszerűségek felismerésének! – állapítja meg Judy Samuelson, akinek az Aspen Intézet üzleti és társadalmi programjáért felelős ügyvezető igazgatójaként kivételes rálátása van e folyamatokra.
Az olvasóknak maguknak kell megtalálniuk a hiányzó részt
Pokrovenszky Gergely szerzőpáros ötödik könyveként jelent meg a 13 valós történet elmesélő, segítségnyújtásnak szánt könyve.
Csodamódszerek helyett tudatosságra van szükség

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Hála a progresszív nézetek terjedésének és számos magyar és nemzetközi vállalat felelősségvállalásának, belátható időn belül megnyílhat az út a jelenleg még tiltott poligámia (többnejűség) és a pedofília legalizálása előtt.
A Hit Rádió vendége Ruff Tibor teológus-filozófus volt, aki nagyon érdekesen, gyakorlatiasan válaszol hallgatói kérdésekre.
A Hit Rádió interjúja Gesztesi Károllyal.
A XVI. kerületi Magtár utcai aluljáró nem mindenkinek megfelelő méretű.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Enyhítette a Ligetvédő aktivisták büntetését és közérdekű munka helyett megrovásban részesítette őket a Fővárosi Törvényszék szerdán kihirdetett másodfokú, jogerős ítéletében - tudatta a bíróság közleményben.
ngyenes bohócdoktoriskolába várj a Mátrix Közhasznú Alapítvány azokat az önkénteseket, akik szeretnének részt venni gyerekek és felnőttek számára szervezett jótékonysági programokban - olvasható az alapítvány keddi közleményében.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat IfYou programjában több mint 15 ezer fiatal került közelebb az önkéntességhez
A BHRG Alapítvány összeállításában a jelenlegi nehéz helyzetben, bezártságban találhatunk segítséget, hogy a gyerekekkel együtt töltött idő jókedvben, közös örömökben legyen gazdag, emellett a mindig hasznos, játszva tanulásra is sor kerüljön.