Hirdetésfelvétel budapesti nyomtatott önkormányzati újságba

Egyre több cég szünetelteti ideiglenesen a személyes ügyintézést ügyfélszolgálati irodáiban a koronavírus további terjedésének megakadályozása érdekében.

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) hétfőn közleményben hívta fel az energia- és közműszolgáltatásokat igénybe vevő felhasználókat, hogy lehetőség szerint a telefonos, az írásos, illetve az online ügyintézést használják, és így tartsák a kapcsolatot a szolgáltatókkal. A közlemény szerint minden szolgáltató biztosítja ügyfeleinek a telefonos, az írásos, illetve az online elérhetőségeit, több szolgáltató felfüggesztette a személyes ügyfélszolgálatát.

Az E.ON és az ELMŰ-ÉMÁSZ már a napokban döntött erről. Az NKM Energia Zrt. hétfői közleményében írta, hogy személyes ügyfélszolgálati irodáit további rendelkezésig bezárta. Az NKM hangsúlyozta, hogy honlapján minden információt meg lehet találni, az ügyek a nap 24 órájában, akár hétvégén otthonról is intézhetők, a regisztráció csak néhány percet vesz igénybe.

A Magyar Nemzeti Bank is szünetelteti a személyes ügyfélfogadást, a megkereséseket ingyenes telefonszámon és az Ez az ímélcím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail-címen várják.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn jelezte, hogy változtat ügyfélfogadási gyakorlatán és a várakozókat ütemezetten fogadja. Ez azt jelenti, hogy az ügyféltérben egyszerre csak annyi ügyfél tartózkodhat, ahány ügyfélszolgálati ablak nyitva van. Az adóhatóság ügyfélszolgálatain higiéniai protokoll van érvényben, amelynek részeként rövid időközönként szellőztetik a helyiségeket. Az adóügyek döntő többsége elektronikusan is intézhető, ezért a NAV kéri az ügyfeleket, hogy válasszák az elektronikus vagy telefonos ügyintézést, elkerülve a személyes megjelenést és a sorban állást.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. hétfőtől - előzetesen március 31-ig - felfüggesztette a személyes ügyintézési lehetőséget a cég telephelyein. A társaság az általa üzemeltetett tengelysúlymérő állomásokon a személyes ügyfélszolgálatot, illetve ügyfélforgalmat hétfőn az esti műszakkezdettől függeszti fel, egyúttal a többi országos és megyei telephelyén is korlátozza a személyes ügyfélforgalmat. A társaság tulajdonába tartozó kiskőrösi Úttörténeti Múzeumot határozatlan időre szintén bezárták.

A Magyar Közút közleménye szerint a jövőben is valamennyi ügytípusban lesz mód online ügyintézésre, a www.kozut.hu oldal e-ügyfélszolgálatán keresztül. Ezen kívül a túlsúlyos és túlméretes járművek engedélykiváltását elektronikus úton munkanapokon és hétvégén is biztosítják a https://uvreoffice.kozut.hu felületen. A Magyar Közút mérnökségi szakemberei már csaknem két hete elővigyázatossági intézkedésként szórásos technológiával, széles hatásspektrumú szereket felhasználva a gyorsforgalmi pihenőhelyi WC-épületek, berendezések és utcabútorok további fertőtlenítését is ellátják, a pihenőhelyeken a napi fertőtlenítések számát megduplázták, illetve egyes kiemelt pihenőknél és benzinkutaknál még ennél is sűrűbben, 4-5 óránként végzik el. Megelőző intézkedésként ettől a héttől otthoni munkavégzésre irányították át azokat a munkavállalókat, akik home office-ban is foglalkoztathatók. A mérnökségi, fizikai állománynál hétköznapokon a 8 órás munkarendről ettől a héttől áttérnek 12 órás műszakokra, így hosszabb ideig tart egy-egy munkanap, de kevesebb alkalommal kell munkába járni, ami a fertőzésveszély kockázatát csökkenti. A gyorsforgalmi utakon továbbra is 0-24 órás felügyeletet látnak el.

A Magyar Telekom üzletei továbbra is nyitva tartanak, ugyanakkor hétfőtől általános távmunkát vezetett

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

Magyarországon is egyre többen próbálnak átállni az egészséges életmódra, aminek szerves részét képezi a helyes táplálkozás is.
A takarmányárak világszintű emelkedése nehéz helyzetbe hozta az állattartókat, a hús drágulása elkerülhetetlen - mondták a Portfolio keddi online konferenciáján részt vevő termelői szervezetek és...
Több mint négymillió forint értékű hamis ruházati termékeket foglalt le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egy Hegyeshalomnál ellenőrzött török teherautóból.
Várjon Dénes online szólóestjével folytatódik kedden az MVM Koncertek - A Zongora-sorozat.
Magyar dalszövegeket népszerűsítő rendezvénnyel várják az érdeklődőket május 25-én a fővárosi Muzikumba. A Mai Dal című kezdeményezéshez kapcsolódva dalszövegírói versenyt is hirdetnek.
A magyar miniszterelnök üdvözli az UEFA, a labdarúgás európai szervezetének azon álláspontját, amely határozottan kiáll az európai Szuperliga létrehozására irányuló törekvések ellen, és hitet tesz a...
Összegyűlt kellő számú, 15 750 aláírás Magyarországról a Mentsük meg a méheket és a gazdákat! címmel létrehozott európai polgári kezdeményezéshez - közölte a Magyar Természetvédők Szövetsége az...
Kányádi Sándor versmondó és versillusztrációs versenyt rendez a Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Kara a magyarországi és a Kárpát-medencei felsőoktatási intézmények hallgatóinak.
Fintech Design Versenyt hirdet a Digitális Jólét Program (DJP) a felsőoktatásban tanulók számára, a megmérettetésre április 30-ig lehet jelentkezni, és május 31-ig kell benyújtani a pályázatokat -...
Az Anne Frank naplója című monooperát közvetíti a Budapesti Operettszínház pénteken, a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapján.

A címlapról

A kiberbűnözők hamis oltási ajánlatokkal próbálják kicsalni a...
Február elején fontos új funkciókkal bővült a Személyreszabott...
A Nagyvásárcsarnok lesz a központi közösségi tere a Diákvárosnak,...
A szolgáltatók sokéves gyakorlata alapján a távfűtési szezon április...
Megérkezett a tavasz, előkerülnek a garázsokból a motorok és...
A hat- és nyolc évfolyamos gimnáziumok 5-8. évfolyamai a jelenlegi...

Könyvajánló

A csapathatékonyság hét összetevője
Egy család története mutatja meg, hogy az autizmus nem csapás, hanem lehetőség
Hat lépés a tisztánlátás felé egy komplex világban
Velence idén március 25-én ünnepli 1600. születésnapját.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Hála a progresszív nézetek terjedésének és számos magyar és nemzetközi vállalat felelősségvállalásának, belátható időn belül megnyílhat az út a jelenleg még tiltott poligámia (többnejűség) és a pedofília legalizálása előtt.
A Hit Rádió vendége Ruff Tibor teológus-filozófus volt, aki nagyon érdekesen, gyakorlatiasan válaszol hallgatói kérdésekre.
A Hit Rádió interjúja Gesztesi Károllyal.
A XVI. kerületi Magtár utcai aluljáró nem mindenkinek megfelelő méretű.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat IfYou programjában több mint 15 ezer fiatal került közelebb az önkéntességhez
A BHRG Alapítvány összeállításában a jelenlegi nehéz helyzetben, bezártságban találhatunk segítséget, hogy a gyerekekkel együtt töltött idő jókedvben, közös örömökben legyen gazdag, emellett a mindig hasznos, játszva tanulásra is sor kerüljön.
36 hónapja tartó egyeztetéssorozat után példaértékű konszenzus született a zöld szervezetek, a civil szervezetek és a Hegyvidéki Önkormányzat között a Normafán kialakítandó lombkorona-tanösvény ügyében. A szerdai egyeztetésen a tervező csapat és az önkormányzat mellett az alábbi szervezetek képviselői vettek részt
A gyerekvállalás bátorítására indított petíciót a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom szerdán; a kívánt gyerekek megszületéséért tevékenykedő civil szervezet nyilatkozatát online írhatják alá a támogatók.