Hirdetésfelvétel budapesti nyomtatott önkormányzati újságba

Újabb 12 Pest megyei önkormányzat nyert el több mint 2,5 milliárd forint hazai fejlesztési forrást a bölcsődei ellátás fejlesztésére, korszerűsítésére - tájékoztatta Rákossy Balázs az MTI-t.

 A Pénzügyminisztérium államtitkára elmondta: a Pest megye fejlesztését szolgáló program bölcsődefejlesztési felhívására több mint négyszeres volt a túligénylés, ezért a tárca vizsgálja a meghirdetett keretösszeg emelésének lehetőségét, hogy a támogatásban részesülő önkormányzatok száma tovább emelkedhessen.
    A kormány még 2016-ban döntött arról, hogy a Pest megyei vállalkozások és önkormányzatok fejlesztéseire  80 milliárd forint összegű célzott költségvetési támogatást biztosít a 2016-2021 közötti időszakban. A kormány rögzítette a támogatás felhasználásánál a megye szempontjából legfontosabb fő fejlesztési irányokat is, köztük az önkormányzatok által ellátott közszolgáltatások infrastrukturális feltételeinek javítását - emlékeztetett Rákossy Balázs.


    A családok támogatása a koronavírus-járvány elleni védekezés alatt is kiemelt célja maradt a kormánynak. A Családvédelmi Akcióterv keretében 2022-ig megvalósul a teljes bölcsődei ellátás Magyarországon, így a Pest megyei programban is kiemelt szerepet kapott a bölcsödei fejlesztések támogatása, hiszen az országban itt a legmagasabb a születésszám és a legnagyobb a 3 év alatti gyermekek aránya - emelte ki Rákossy Balázs.
    Hozzátette: a tavaly már sikerrel lezárult Pest megyei bölcsődefejlesztési pályázat után a tárca második körben is lehetőséget adott az önkormányzatok számára újabb pályázatok benyújtására, 2,5 milliárd forint keretösszeggel.
    A pályázati felhívás ezúttal is a férőhelyhiánnyal küzdő önkormányzati tulajdonú bölcsődék, mini bölcsődék és a többcélú óvoda-bölcsődeként működő intézmények férőhelybővítését, férőhelyeinek fejlesztését célozta. A konstrukció keretében felújítás esetén maximum 120 millió, új bölcsőde építése esetén pedig maximum 480 millió forint állami támogatásra lehetett pályázni - ismertette Rákossy Balázs.


    Tájékoztatása szerint a felhívásra 37 pályázatot nyújtottak be 8,9 milliárd forint támogatási igénnyel, mely összeg az eredetileg rendelkezésre álló keret közel négyszerese. Az eredeti keretből 12 Pest megyei településen 272 új, korszerű bölcsődei férőhely létesül.
    A program korábbi bölcsődefejlesztési pályázati kiírásának eredményeként 53 pályázat támogatásával 9,2 milliárd forint értékben 1282 új bölcsődei férőhely létesítésére kaptak lehetőséget a pest megyei települések. A kormány nemcsak adókedvezménnyel, és egyéb közvetlen támogatással, például az ingyenes étkezés és ingyenes tankönyv biztosításával segíti a családokat, hanem a bölcsődefejlesztési beruházások támogatásával is. A beruházásoknak köszönhetően Pest megyében összességében 1554-gyel több gyereket tudnak fogadni a bölcsődék - hangsúlyozta Rákossy Balázs.

Forrás: MTI

A Budapest rovat további hírei

Megkezdődött a megújult közbringarendszer (Mol Bubi) tesztelése a megrendelői próbaüzemmel - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.
Január első napjaiban adták át a RAVAK Hungary Kft. új, 5200 négyzetméteres telephelyét Kistarcsán, ahol raktározási és kereskedelmi tevékenységet is folytatnak.
A Budapest FotóFesztivál a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében köztéri kiállításra invitálja önöket a Városháza térre.
A Készségfutár.hu egy fejlesztőpedagógusok által írt blog, amelyen keresztül szülőknek szeretnénk segíteni, hogy mi az, amit akár otthon meg tudnak tenni gyermekük készségeinek fejlesztése...
Fekete István a legolvasottabb magyar írók egyike, számos műve közül a Tüskevárt és a Vukot szinte mindenki olvasta.
Több mint 1 millió magyar utazhat Budapestre idén egy friss kutatás szerint.
Hogyan védi magát a szervezetünk a kórokozóktól? Mi az az immunmemória? Hogyan segítenek a védőoltások a küzdelemben? A Semmelweis Egyetem animációs filmünje ezekre a kérdésekre is választ ad.
A 2019-es kvangdzsui világbajnokság óta először indulhattak nemzetközi versenyen a magyar szinkronúszók, akik a hétvégén a Duna Arénában rendezett világkupa-viadalon bizonyíthattak.
Otthonról is bárki számára online elérhető, ingyenes mozgásnépszerűsítő programokkal, tudás- és videótárral pezsdíti fel a tavaszt a Magyar Szabadidősport Szövetség (MASPORT).
Fátyolüveg-technikával készült retró használati tárgyakat mutat be a Fátyolüveg - Egy korszak üvegbe formált karaktere, elfeledett szabadalom című kiállítás, amely péntektől látható a Kiskép...

A címlapról

Megérkezett a tavasz, előkerülnek a garázsokból a motorok és...
A hat- és nyolc évfolyamos gimnáziumok 5-8. évfolyamai a jelenlegi...
Otthonról is bárki számára online elérhető, ingyenes...
A 2021/2022. tanítási évre történő általános iskolai beiratkozás...
Országos pályázat indul a falfelületek megújítására, az óvodák,...
A Magyar Posta Zrt. április 30-án, 174 év után kivezeti...

Könyvajánló

Egy család története mutatja meg, hogy az autizmus nem csapás, hanem lehetőség
Hat lépés a tisztánlátás felé egy komplex világban
Velence idén március 25-én ünnepli 1600. születésnapját.
Könyvet írt a tömény szenvedéséről Benkovics Péter

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Hála a progresszív nézetek terjedésének és számos magyar és nemzetközi vállalat felelősségvállalásának, belátható időn belül megnyílhat az út a jelenleg még tiltott poligámia (többnejűség) és a pedofília legalizálása előtt.
A Hit Rádió vendége Ruff Tibor teológus-filozófus volt, aki nagyon érdekesen, gyakorlatiasan válaszol hallgatói kérdésekre.
A Hit Rádió interjúja Gesztesi Károllyal.
A XVI. kerületi Magtár utcai aluljáró nem mindenkinek megfelelő méretű.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

A BHRG Alapítvány összeállításában a jelenlegi nehéz helyzetben, bezártságban találhatunk segítséget, hogy a gyerekekkel együtt töltött idő jókedvben, közös örömökben legyen gazdag, emellett a mindig hasznos, játszva tanulásra is sor kerüljön.
36 hónapja tartó egyeztetéssorozat után példaértékű konszenzus született a zöld szervezetek, a civil szervezetek és a Hegyvidéki Önkormányzat között a Normafán kialakítandó lombkorona-tanösvény ügyében. A szerdai egyeztetésen a tervező csapat és az önkormányzat mellett az alábbi szervezetek képviselői vettek részt
A gyerekvállalás bátorítására indított petíciót a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom szerdán; a kívánt gyerekek megszületéséért tevékenykedő civil szervezet nyilatkozatát online írhatják alá a támogatók.
A gyermekjogokat is érinti a járványhelyzet – A Hintalovon Alapítvány összefoglalója a törvényi változásokról