Hirdetésfelvétel budapesti nyomtatott önkormányzati újságba

Ahogy az a napi adatokból is látszik, egyre több a  fertőzött és egyre több a beteg Magyarországon is.  A járvány elleni egészségügyi védekezés egyik legfontosabb eleme, hogy a kórházak országszerte felkészülnek a tömeges megbetegedésekre. Több ágyat kell felszabadítani arra az esetre, ha tömegével kell majd ellátni betegeket a kórházban. 

Ez egy több ütemben zajló, hetek óta tartó munka. Az a célja, hogy Magyarország egész területén minden nagyobb kórházban legyen elég hely, elég ágy, ha a tömeges megbetegedések szakaszába lépnénk, és egy-egy kórháznak akár több száz beteget kellene ellátnia. A külföldi tudósításokból is látni, hogy vannak országok, városok, ahol a tömeges megbetegedés miatt hirtelen szakadt rá a kórházakra több száz, több ezer beteg ellátása, és egyszerűen nincs hová tenni a betegeket, nem jut nekik ágy, nem jut nekik megfelelő kórházi ellátás. Ezt a helyzetet szeretnénk elkerülni, amikor a kórházakat felkészítjük a legrosszabb forgatókönyvre. Az április 19-ig biztosítandó 50%-os ágykapacitás összesen 32.900 ágyat jelent, a következő ütemben tervezett 60%-os ágykapacitás összesen 39.500 ágyat jelent, amelyeket koronavírusos betegek ápolására kell biztosítani szükség esetén.

Bízunk benne, hogy nem lesz ennyi kórházi ágyra szükség és nem lesz ennyi beteg, de sajnos ez nem zárható ki a járvány európai terjedésének dinamikáját nézve, fel kell készülni a legrosszabb forgatókönyvre is.

A kórházak már eddig is bővítették kapacitásaikat, sok ágyat felszabadították már mostanra is. Most egy újabb lépcsőfok következik a felkészülésben. Ezen a héten, április 19-ig  a kórházaknak 50%-os ágykapacitást kell előkészíteni. Tehát 100 kórházi ágyból 50 ágyat kell felszabadítani a koronavírus-fertőzöttek kórházi ellátására. A következő ütemben ezt  60%-ra kell majd növelni, vagyis 100 ágyból 60 ágynak kell majd készen állnia koronavírusos betegek ellátására.

A kórházak megkapták az intézményükre vonatkozó megcélzott ágyszámot, ugyanakkor egy-egy megyén belül  - a megyére előírt ágykapacitást megtartva – a kórházak egymás közötti átcsoportosításra is lehetőséget kapnak.

Mindez tehát nem jelenti azt, hogy az összes egyéb beteget hazaküldenék a kórházakból. Arról, hogy melyik beteget lehet hazaküldeni és melyiket nem, a kezelő orvos illetve orvosi konzílium dönt szakmai protokoll szerint. 

A koronavírusos betegek kórházi ellátásra felkészítendő kórházi ágy szám megyénként:

 

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

Otthonról is bárki számára online elérhető, ingyenes mozgásnépszerűsítő programokkal, tudás- és videótárral pezsdíti fel a tavaszt a Magyar Szabadidősport Szövetség (MASPORT).
Fátyolüveg-technikával készült retró használati tárgyakat mutat be a Fátyolüveg - Egy korszak üvegbe formált karaktere, elfeledett szabadalom című kiállítás, amely péntektől látható a Kiskép...
A Semmelweis egyetem animációs filmjéből megérthetjük hogyan hozzák működésbe a védőoltások az immunrendszerünket.
Online rendezik az Egy nap népviseletben - Népviselet napja programot április 24-én.
Áprilisban csaknem egymillió adag Pfizer-BioNTech vakcina várható.
A kerékpáros szervezetek kérésére módosíthatják a KRESZ-t - mondta Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos.
Október végéig kötöttek ideiglenes szerződést.
A londoni Serpentine Galleries kreatív igazgatója, Hans Ulrich Obrist a BarabásiLab igazgatójával, a fizikus Barabási Albert-Lászlóval és a CAMP szellemiműhely-stúdió alapítójával, a képzőművész...
A nyugati országokban és a tengerentúlon már hagyománya van annak, hogy tehetős üzletemberek nemes célokat támogatnak. A körkérdésünkre adott válaszolokból kiderült, hogy a 100 leggazdagabb magyar...
Hamarosan vádat emelhetnek azzal a 26 éves budapesti nővel szemben, aki unokázós módszerrel csalt ki milliókat idős asszonyoktól. Tavaly augusztus 27-én egy magát rendőrnek kiadó férfi hívta fel az...

A címlapról

Otthonról is bárki számára online elérhető, ingyenes...
A 2021/2022. tanítási évre történő általános iskolai beiratkozás...
Országos pályázat indul a falfelületek megújítására, az óvodák,...
A Magyar Posta Zrt. április 30-án, 174 év után kivezeti...
Áprilisban csaknem egymillió adag Pfizer-BioNTech vakcina várható.
A kerékpáros szervezetek kérésére módosíthatják a KRESZ-t - mondta...

Könyvajánló

Egy család története mutatja meg, hogy az autizmus nem csapás, hanem lehetőség
Hat lépés a tisztánlátás felé egy komplex világban
Velence idén március 25-én ünnepli 1600. születésnapját.
Könyvet írt a tömény szenvedéséről Benkovics Péter

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Hála a progresszív nézetek terjedésének és számos magyar és nemzetközi vállalat felelősségvállalásának, belátható időn belül megnyílhat az út a jelenleg még tiltott poligámia (többnejűség) és a pedofília legalizálása előtt.
A Hit Rádió vendége Ruff Tibor teológus-filozófus volt, aki nagyon érdekesen, gyakorlatiasan válaszol hallgatói kérdésekre.
A Hit Rádió interjúja Gesztesi Károllyal.
A XVI. kerületi Magtár utcai aluljáró nem mindenkinek megfelelő méretű.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

A BHRG Alapítvány összeállításában a jelenlegi nehéz helyzetben, bezártságban találhatunk segítséget, hogy a gyerekekkel együtt töltött idő jókedvben, közös örömökben legyen gazdag, emellett a mindig hasznos, játszva tanulásra is sor kerüljön.
36 hónapja tartó egyeztetéssorozat után példaértékű konszenzus született a zöld szervezetek, a civil szervezetek és a Hegyvidéki Önkormányzat között a Normafán kialakítandó lombkorona-tanösvény ügyében. A szerdai egyeztetésen a tervező csapat és az önkormányzat mellett az alábbi szervezetek képviselői vettek részt
A gyerekvállalás bátorítására indított petíciót a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom szerdán; a kívánt gyerekek megszületéséért tevékenykedő civil szervezet nyilatkozatát online írhatják alá a támogatók.
A gyermekjogokat is érinti a járványhelyzet – A Hintalovon Alapítvány összefoglalója a törvényi változásokról