Üdvözlöm a Kerületi Újság - kerületi hírek oldalon.   A kijelölt szöveg felolvasásához kattintson a hangszóróra! Üdvözlöm a Kerületi Újság - kerületi hírek oldalon. GSpeech

Immár másodszor lő bakot az ellenzék pár napon belül.

Először Karácsony úr reklamált „végre” budapesti klímastratégiát, nem törődve azzal, hogy ilyen nem csak készült, de a Fővárosi Közgyűlés már 2018 áprilisában határozatban el is fogadta.

Ma Kunhalmi Ágnes és Karácsony Gergely poénkodott – már nem először – a jelenlegi ellenzék által 2010-ben romos állapotban itt hagyott, és a mostani kurzusban felújított M3-as metró klímaberendezésének hiányán. Mondva, hogy a „marháknál is kevesebbre becsüli a városvezetés az embereket”.

A poén egyéb gyengeségein kívül szeretnénk felhívni a politikus asszony és úr figyelmét, hogy az elvbarátaik által itt felejtett Alstom szerződéssel összefüggő perekben alig egy hete újabb hatmilliárd forintot szerzett vissza a városnak a jelenlegi vezetés. Ennek alapján a BKV már felvette a kapcsolatot speciális klímagyártó céggel, az M3-as szerelvények klimatizálása érdekében. A főpolgármester már jóval korábban is utalt erre a lehetőségre, ami most meg is valósítható.

Szűcs Somlyó Mária
kommunikációs igazgató

Ossza meg az információt!

Kerületi Újság a Facebookon - Kövessen minket!

A Budapest rovat további hírei

Szeretünk Csángók II. 2019. november 21. 19 óra Színházterem, Duna Palota Fővédnökök: Schmittné Makray Katalin, olimpiai ezüstérmes tornász Mádl Dalma , a Katolikus Karitász Jószolgálati Nagykövete...
Sally Porter gyakran elveszíti az időt. Nem tudja, hogyan került a metróba, miért vannak festékfoltok a blúzán...
A Fonó Budai Zeneház 2019-ben ismét elnyerte a MagyarBrands díjat, Kiváló Fogyasztói Márka kategóriában.
November 16-17-én Siófokon évadzárót ünnepelnek a 16. K&H mozdulj! Balaton maraton és félmaratonon.
2020-ban is egyedülálló programokkal, szuperprodukciókkal és világsztárokkal érkezik a Budapesti Nyári Fesztivál.
A 22-szeres EVEREST CSÚCSMÁSZÓ, Ngima Nuru Sherpa Magyarországon!
Vigadó, 2019. december 1. Karmester: Dénes István Közreműködik: Fejes Krisztina – zongora, Kállai Ernő – hegedű, és a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara Vajda János: Filharmóniai ünnepi...
Világklasszisok a Fonóban! A város legjobb táncházai és toplistás zenék mellett nemzetközi szinten is elismert magyar és külföldi művészek szerepelnek a Fonó november-decemberi programjában....
Megnyitó 2019. november 12-én, kedden 18 órakor
A Cityrocks által szervezett KecskemétRocks2019 könnyűzenei flashmobon több mint 500 hangszeres és énekes adott elő 12 slágert.

A címlapról ajánljuk

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4

hirdetés

Szolgáltatások Budapesten

Olvasói blogok

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4

Könyvajánló

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
A kijelölt szöveg felolvasásához kattintson a hangszóróra! Kerületi Újság felolvasó