Üdvözlöm a Kerületi Újság - kerületi hírek oldalon.   A kijelölt szöveg felolvasásához kattintson a hangszóróra! Üdvözlöm a Kerületi Újság - kerületi hírek oldalon. GSpeech

Nonprofit eseményedet te is ingyen feltöltheted!

Ingyenes feltöltéssel népszerűsítheted tevékenységedet.

A fogyatékossággal élő embereket segítő támogató szolgálatok buszvásárlását segíti a kormány 140 millió forinttal - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

Czibere Károly a Kolping Támogató Szolgálat III. kerületi székhelyén közölte, még április 30-ig pályázhatnak a szolgálatok a fejenként 2-9 millió forint közötti támogatásra. Az elbírálás során előnyben részesítik azokat a szervezeteket, amelyeknél a legöregebb a buszállomány, valamint a civil és egyházi fenntartókat, hiszen az önkormányzatoknak van lehetőségük uniós forrásra is pályázni.
    

Buszvásárlásra már harmadik alkalommal lehet pályázni, 2016-ban 18, tavaly pedig 23 új jármű beszerzését támogatták, az idei pályázati összeget is beleszámítva pedig három év alatt összesen 460 millió forintot szántak erre a célra - tette hozzá az államtitkár.
    

Kiemelte, a kormány minden eszközzel támogatja a fogyatékossággal élők szállítását és otthoni gondozását ellátó támogató szolgálatokat, mivel ezek a szervezetek jelentősen hozzájárulnak az akadálymentesítéshez, ezzel pedig a fogyatékos emberek autonóm, önrendelkező életviteléhez.
    

A szolgálatok a legfontosabb garanciái a fogyatékossággal élők társadalmi befogadásának, hiszen visszaadják ezeknek az embereknek a szabadságukat azzal, hogy segítenek nekik eljutni az iskolába, a munkahelyre, az orvoshoz vagy a közhivatalokba - fűzte hozzá.
    

Emlékeztetett, három évvel ezelőtt megszüntették a szolgálatok pályázati rendszerű finanszírozását, és normatív finanszírozást vezettek be annak érdekében, hogy kiszámítható és folyamatos lehessen a szervezetek működése.
    

Négy évvel ezelőtt 2,9 milliárd forintot költöttek a központi költségvetésből ezekre a szolgáltatásokra, mostanra ez az összeg 3,5 milliárd forintra emelkedett, ez 20 százalékos növekedés - mondta el.
    

Közölte, 2014 óta 8 százalékkal emelkedett az országban működő szolgálatok száma, míg négy éve 268 ilyen szervezet volt, mostanra már 290 van.
    

Czibere Károly szólt arról is, hogy nemrég zárult le a 130 millió forintos keretösszegű Otthon segítünk című pályázat, amely a támogató szolgálatok munkáját egy új elemmel bővítette. Ennek köszönhetően a hét bármely napján, éjjel-nappal kérhető majd a szolgálatoktól egy szakképzett munkatárs a fogyatékos gyerek vagy családtag néhány órás felügyeletére, ha a szülő vagy hozzátartozónak el kell mennie otthonról.
    

Tóth Gábor, a Kolping szolgálat ügyvezetője elmondta, a szervezetnek országszerte 16 szolgáltatása működik, és több mint 400 emberről gondoskodnak.
    

Autóbuszaik naponta mintegy 150, éves szinten pedig több száz kilométert tesznek meg, így néhány év alatt teljesen elhasználódnak. Ezért nagy segítséget jelent nekik a pályázat, amin tavaly és tavalyelőtt is nyertek, így frissíteni tudták a járműparkjukat - tette hozzá az ügyvezető.

Forrás: MTI

Ossza meg az információt!

Hozzászólás

Kerületi Újság a Facebookon - Kövessen minket!

A Budapest rovat további hírei

Ingyenes fogászati előadássorozatot indít a Parodontológiai Klinika, a szeptembertől induló előadásokon a többi között az ínybetegségekről, a fogászati implantációról, a fogszabályozásról és a helyes fogápolásról lesz szó - tájékoztat a Semmelweis Egyetem a honlapján.
Idén május 15–18. között rendezi a Hungexpo a Budapesti Vásárközpontban az IPAR NAPJAI kiállítást. Ez évek óta a legnagyobb hazai rendezésű seregszemle, amelyen világmárkák, piacvezető és kis- és középvállalkozások, számos ipari területen tevékenykedő cég egy időben, egy helyen mutatkozhat be. A négy nap alatt rengeteg szakmai program és bemutató várja a látogatókat.
Pesterzsébet Önkormányzata május 11-én 14 órától tartja hagyományos madarak és fák napi ünnepségét az uszoda melletti Baba-parkban.
Az amerikai gazdasági érdekek érvényesülését és a demokratikus értékek előmozdítását nevezte céljának szerdai szenátusi meghallgatásán David B. Cornstein üzletember, akit Donald Trump budapest i nagykövetnek jelölt.
Egész napos gyermek- és felnőttprogramok május 27-én, vasárnap 10–20 óráig a Bikás Parkban.
Immár negyedik alkalommal rendezik meg a II. kerületben a május 11-től 13-ig tartó Székely Fesztivált, amelyen idén is egyedi gasztronómiai élmények várják a látogatókat.
A 3-as metróvonal felújításával kapcsolatban több állomás speciális akadálymentesítéséről döntött szerdán a Fővárosi Közgyűlés, a vonal 20 állomása közül 18 akadálymentesen lesz megközelíthető.
A világhírű professzorról elnevezett kutatóközpont megalapításának 25 évfordulója alkalmából, valamint a tudós munkássága előtt tisztelegve Bay Zoltán-emlékkiállítás nyílt a Csodák Palotája (Csopa) Tudósok Csarnoka nevű termében.
2018. április 28-án a gyermekeké lesz a főszerep, már a reggeli szokásos Római Parti Piaccal elkezdődnek a programok, 12:00-től állatsimogató, ugrálóvár és arcfestés várja a gyermekeket, délután pedig The Plan és az Apacuka zenekar előadását láthatják a színpadon. A szervezők még várják helyi csapatok jelentkezését, akik szívesen megmutatnák magukat a színpadon.
Minden nem látszik - Türk Péter életmű-kiállítása

hirdetés

Ön is hirdetne?

Budapesti állások

A címlapról ajánljuk

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4

hirdetés

Ön is hirdetne?

 


Olvasói blogok

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4

Könyvajánló

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7
  • 8
  • 9
A kijelölt szöveg felolvasásához kattintson a hangszóróra! Kerületi Újság felolvasó