Hirdetésfelvétel budapesti nyomtatott önkormányzati újságba

Vádat emelt a Monori Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki a fegyházból, fogva tartása idején telefonon csalt ki pénzt több embertől - tájékoztatta a Pest Megyei Főügyészség szerdán az MTI-t.

 A férfi 2017 júliusa és októbere között, amikor fegyházbüntetését töltötte, engedély nélkül tartott magánál egy mobiltelefont. Véletlenszerűen hívott fel embereket, és banki ügyintézőnek, végrehajtói iroda munkatársának vagy ügyvédnek kiadva magát arra szólította fel őket, hogy fizessék meg állítólagos tartozásukat. Azt mondta, csak így kerülhetik el, hogy foglalást tartsanak náluk - ismertették.
    Ha sikerült megtévesztenie a felhívottakat, akkor egy hozzátartozója bankszámlájára utaltatta át a 30 ezer és 130 ezer forint közötti összegeket.
    Az ügyészség 19 rendbeli csalás miatt emelt vádat a férfi ellen - áll a közleményben.

Forrás: MTI

A Budapest rovat további hírei

Visszavonul a szezon végén Schuch Timuzsin , a Ferencváros 35 éves kézilabdázója.
Elindult az internetes közönségszavazás a PostEurop (Európai Postaüzemeltetők Egyesülete) honlapján, amelyen eldől, hogy melyik ország EUROPA-bélyege a legszebb. A bélyegszépségversenyen idén a...
Június 4-én nyitja meg kapuit a Fővárosi Nagycirkusz - közölte az intézmény hétfőn az MTI-vel.
Mintegy 700 programot kínál országszerte május 16-ig a Közösségek Hete programsorozata.
Humor, lazaság, kiegyensúlyozottság, örök fiatalság – ezek a fogalmak jól jellemzik Balázs Andreát. A színésznő az elmúlt időszakban jött rá élete nagy tanulságára, hogy amikor nincs jól, akkor nem...
Fokozatos a nyitás Budapesten: számos kulturális intézmény már megnyitotta kapuit és a közeljövőben további múzeumok, fürdők és szabadtéri színházak is várják a látogatókat, a szabályok betartásával.
A Fővárosi Állat- és Növénykert a nagyközönség segítségét kéri az április 24-én született, fiú kiselefánt nevének kiválasztásában: az intézmény honlapján csütörtöktől jövő szerdáig lehet szavazni a...
Fokozatos a nyitás Budapesten. Számos kulturális intézmény már megnyitotta kapuit és a közeljövőben további múzeumok, fürdők és szabadtéri színházak is várják a látogatókat, a szabályok betartásával.
Pokrovenszky Gergely szerzőpáros ötödik könyveként jelent meg a 13 valós történet elmesélő, segítségnyújtásnak szánt könyve.
Fábri Pétert életműdíjjal, Borlai Gergőt az év zeneszerzője, Major Esztert pedig az év szövegírója címmel jutalmazták az Artisjus 2021-es díjainak kihirdetésén csütörtökön Budapesten.

A címlapról

Humor, lazaság, kiegyensúlyozottság, örök fiatalság – ezek a...
Egyre több bizonyíték utal arra, hogy a pandémia miatti lezárás az...
ngyenes bohócdoktoriskolába várj a Mátrix Közhasznú Alapítvány...
Az esti meseolvasás mind a szülőre, mind a gyermekre jó hatást...
Jeligés szépirodalmi pályázatot hirdet a PesText Nemzetközi Irodalmi...
Megnyílt az online időpontfoglaló. Mostantól minden érvényes...

Könyvajánló

Pokrovenszky Gergely szerzőpáros ötödik könyveként jelent meg a 13 valós történet elmesélő, segítségnyújtásnak szánt könyve.
Csodamódszerek helyett tudatosságra van szükség
Megjelent a Pallas Athéné Kiadó legújabb kiadványa, Gill Hasson: Bánj jól magaddal – Az öngondoskodás kézikönyve című könyve.
A csapathatékonyság hét összetevője

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Hála a progresszív nézetek terjedésének és számos magyar és nemzetközi vállalat felelősségvállalásának, belátható időn belül megnyílhat az út a jelenleg még tiltott poligámia (többnejűség) és a pedofília legalizálása előtt.
A Hit Rádió vendége Ruff Tibor teológus-filozófus volt, aki nagyon érdekesen, gyakorlatiasan válaszol hallgatói kérdésekre.
A Hit Rádió interjúja Gesztesi Károllyal.
A XVI. kerületi Magtár utcai aluljáró nem mindenkinek megfelelő méretű.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

ngyenes bohócdoktoriskolába várj a Mátrix Közhasznú Alapítvány azokat az önkénteseket, akik szeretnének részt venni gyerekek és felnőttek számára szervezett jótékonysági programokban - olvasható az alapítvány keddi közleményében.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat IfYou programjában több mint 15 ezer fiatal került közelebb az önkéntességhez
A BHRG Alapítvány összeállításában a jelenlegi nehéz helyzetben, bezártságban találhatunk segítséget, hogy a gyerekekkel együtt töltött idő jókedvben, közös örömökben legyen gazdag, emellett a mindig hasznos, játszva tanulásra is sor kerüljön.
36 hónapja tartó egyeztetéssorozat után példaértékű konszenzus született a zöld szervezetek, a civil szervezetek és a Hegyvidéki Önkormányzat között a Normafán kialakítandó lombkorona-tanösvény ügyében. A szerdai egyeztetésen a tervező csapat és az önkormányzat mellett az alábbi szervezetek képviselői vettek részt