Hirdetésfelvétel budapesti nyomtatott önkormányzati újságba

A koreai beruházások a legmagasabb technológiai színvonalat hozzák, komoly kutatás-fejlesztési eredményeken alapulnak és magas hozzáadott értékükkel hozzájárulnak ahhoz, hogy a magyar gazdaság dimenzióváltása gyorsan menjen végbe - mondta a külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten, a dél-koreai Samyang Biopharm magyarországi beruházásának bejelentésén.

 A Samyang Biopharm 8,6 milliárd forintos beruházással orvosi eszközöket gyártó üzemet hoz létre Gödöllőn, amely első körben 55 munkahelyet teremt, ehhez a kormány 1,3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosít - jelentette be Szijjártó Péter.
    A külügyminiszter szöuli tárgyalásait felidézve elmondta, a koreai vállalatok továbbra is kedvező véleménnyel vannak a magyar beruházási és gazdasági működési környezetről, a következő hónapokban több százmillió eurónyi koreai beruházás érkezik Magyarországra.
    A gödöllői a Samyang-csoport orvosi eszközgyártási divíziójának első európai gyára, egyben az első koreai gyógyszeripari beruházás Magyarországon.
    Szijjártó Péter hangsúlyozta: a koronavírus-járvány időszakában egyértelművé vált, hogy milyen nagy jelentősége van az egészségügyi gyártási kapacitásoknak, ez a beruházás csökkenti Magyarország kitettségét a nehéz időszakokban is.


    A külügyminiszter emlékeztetett arra, hogy 2014 óta minden évben megdől a Magyarországra irányuló beruházások rekordja, valamint a magyar export rekordja.
    A beruházási és befektetési környezetnek, a magas színvonalon teljesítő magyar munkaerőnek, a folyamatosan csökkenő adóterhelésnek, a széleskörű beruházás-ösztönzési támogatási rendszernek és a politikai stabilitásnak köszönhetően minden idők legtöbb beruházása érkezett tavaly az országba. Ugyanakkor 2019 volt az első olyan év, amikor nem a német befektetők hozták a legtöbb beruházást, a koreai vállalatok átvették a vezetést - tette hozzá.
    Tavaly több mint 2,5 milliárd eurónyi beruházásról hoztak döntést koreai vállalatok, amely az összes tavalyi magyarországi beruházás 48 százaléka, és ezeknek a koreai befektetéseknek eredményeképpen létrejött munkahelyek száma meghaladta a 4500-at - ismertette a miniszter.


    Szijjártó Péter megjegyezte, sok vitát generált, amikor 2010-ben a magyar kormány elkezdte a keleti nyitás politikáját.
    Ma már látszik, hogy az ázsiai, távol-keleti vállalatok szerepe globálisan egyre nő, az általuk képviselt technológiai színvonal egyre magasabb, és egyre több esetben vetik meg a lábukat az európai piacon. Globálisan a beruházások 58 százalékát keleti tőkéből hajtják végre, és csak 40 százalékát nyugatiból - fejtette ki.
    A külügyminiszter képmutatásnak nevezte, hogy azok a nyugat-európai országok, amelyek bírálják a keleti nyitás politikáját, a legnagyobb lendülettel vetik be magukat a keleti beruházásokért folyó versenybe.


    Om Te Ung, a Samyang Biopharm Korea elnöke videoüzenetében hangsúlyozta, európai terjeszkedésükhöz területet keresve kiváló helyszínnek találták Magyarországot. Döntésükhöz hozzájárult a beruházás aktív támogatása, amit megköszönt a kormányzatnak.
    Vécsey László (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője kiemelte, Gödöllő és környéke évtizedek óta fontos szerepe játszik a hazai gyógyszeripari termelésben és kutatás-fejlesztésben. Mint mondta, a Samyang a legnagyobb múltú koreai cégek közé tartozik, egyik üzletága már egy évtizede jelen van Magyarországon, az új beruházással magas technológiai színvonalat, szervezeti és munkakultúrát hoz, ezzel tovább erősödik a térség gazdasági potenciálja.

Forrás: MTI

A Budapest rovat további hírei

Újabb nemzetközi kupamérkőzés lesz a Puskás Arénában: a norvég Molde és a spanyol Granada nyolcaddöntőjének március 18-i visszavágóját rendezik Budapesten a labdarúgó Európa-ligában.
Farkas Gábor zongoraművész közreműködésével ad online hangversenyt a Nemzeti Filharmonikus Zenekar Nánási Henrik vezényletével csütörtökön a Zeneakadémiáról.
Egy nappal korábban 114 067 979 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 2 530 723, a gyógyultaké 64 418 462 volt.
Fuss, túrázz, evezz és bringázz a GeoGO több mint 600 virtuális útvonalán hazánk legfestőibb tájain!
Az elmúlt napokban Európa számos országához hasonlóan hazánkban is nőtt az új fertőzöttek, a kórházi betegek száma, ez arra figyelmeztet, hogy a harmadik hullám jelei mutatkoznak itt is. A brit...
Egy nappal korábban 110 306 280 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 2 441 610, a gyógyultaké 62 112 930 volt. A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint...
Az elmúlt napokban Európa számos országához hasonlóan hazánkban is nőtt az új fertőzöttek, a kórházi betegek száma, ez arra figyelmeztet, hogy a harmadik hullám jelei mutatkoznak itt is. A brit...
Egy nappal korábban 111 057 451 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 2 460 393, a gyógyultaké 62 605 016 volt. A fertőzés 192 országban és régióban van...
Az elmúlt napokban Európa számos országához hasonlóan hazánkban is nőtt az új fertőzöttek, a kórházi betegek száma, ez arra figyelmeztet, hogy a harmadik hullám jelei mutatkoznak itt is. A brit...
Az elmúlt napokban Európa számos országához hasonlóan hazánkban is nőtt az új fertőzöttek, a kórházi betegek száma, ez arra figyelmeztet, hogy a harmadik hullám jelei mutatkoznak itt is. A brit...

A címlapról

Fuss, túrázz, evezz és bringázz a GeoGO több mint 600 virtuális...
Óvatosságra inti a túrázókat az Agrárminisztérium (AM) a vaddisznók...
Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet...
A Covid–19-fertőzés a gyenge légzőizomzattal rendelkezőket sújtja...
Online rendezik meg az Idegenvezetők Világnapja eseményeit idén...
Családokat, házaspárokat keresünk Budapesten és maximum 40 km-es...

Könyvajánló

Ma Magyarország kis ország, ám sokkal nagyobb érdeklődésre tarthat számot, mint amit mérete és szokatlan nyelve indokolna – vallja Norman Stone skót történész, aki hálás azért „a furcsa végzetért”, amely összefonta sorsát az országgal.
Ma Magyarország kis ország, ám sokkal nagyobb érdeklődésre tarthat számot, mint amit mérete és szokatlan nyelve indokolna – vallja Norman Stone skót történész, aki hálás azért „a furcsa végzetért”, amely összefonta sorsát az országgal.
Szabadszájú, őszinte könyvet írt az ország vadállatbefogója, Both Zoltán
Mindenki bűnös és ártatlan egyszerre Törteli Eszter új könyvében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Hála a progresszív nézetek terjedésének és számos magyar és nemzetközi vállalat felelősségvállalásának, belátható időn belül megnyílhat az út a jelenleg még tiltott poligámia (többnejűség) és a pedofília legalizálása előtt.
A Hit Rádió vendége Ruff Tibor teológus-filozófus volt, aki nagyon érdekesen, gyakorlatiasan válaszol hallgatói kérdésekre.
A Hit Rádió interjúja Gesztesi Károllyal.
A XVI. kerületi Magtár utcai aluljáró nem mindenkinek megfelelő méretű.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Online konferencia a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja alkalmából
Mi az Írópalánta Műhely? Az Írópalánta Műhely célja az örömszerző, kreatív írás népszerűsítése és a tehetséges írni szerető gyerekek felfedezése.
Újszülöttek segítése finn mintára. Mert minden gyermek egyenlő!
Az Eötvös Péter Alapítvány további három évre nyert támogatást nemzetközi mentorprogramja folytatására, a válogatás a 2021-es programba online zajlott.