Üdvözlöm a Kerületi Újság - kerületi hírek oldalon.   A kijelölt szöveg felolvasásához kattintson a hangszóróra! Üdvözlöm a Kerületi Újság - kerületi hírek oldalon. GSpeech

Komoly botrányt kavart az utóbbi hónapokban a szexuális zaklatások napvilágra került szökőárja. Indult először Hollywoodból, ahol egy Oscar-díjas producert, majd számos ismert színészt illettek ezzel a váddal, azután kiderült, hogy a téma legalább annyira élő és érzékeny Magyarországon is, mint a tengerentúlon – művészeti vezetők, tanárok, művészek kerültek ily módon kényszerű reflektorfénybe. Közben kevesebb szó esik arról, milyen szexuális visszaélések történnek a társadalom egyik legkiszolgáltatottabb rétegével, a pszichiátriákon kezelt emberekkel – pedig nekik is lenne mit mesélniük.

A 30-as éveiben járó érdi nőnek csak a kórházból kikerülve kezdett felrémleni, mi is történt vele az intézet falai között. A töredezett emlékképek riasztó történetet hoztak felszínre: a pszichiátriai osztály egyik ápolója esténként túladagolta a nő pszichiátriai szereit, hogy kába állapotát a férfi szexuális vágyai kielégítésére használja fel. „Az egyik pillanatban az ágy mellett állok, ott van ő is, a következő pillanatban már az ágyon fekszem, köntösöm szét van húzva, ő fölöttem kigombolt nadrággal, és utána rajtam fekszik” – nyilatkozta később a nő. A pszichiátriai ápolót idén márciusban állították bíróság elé, a szemérem elleni erőszak vádjával indított per jelenleg is folyamatban van.

Nemzetközi adatok szerint a mentális egészségügy területén dolgozók 10-25%-a szexuálisan zaklatja páciensét, így a statisztikák szerint egy nőnek nagyobb esélye van szexuális zaklatást elszenvednie egy pszichiáter rendelőjében, mint éjszaka a parkban. Mindez nem csoda, ha belegondolunk a pszichiátriai kezeltek kiszolgáltatott helyzetébe és abba, milyen könnyű őket „elmebetegként” vagy „hallucinálóként” beállítani, ha mégis vennék a bátorságot előhozakodni a velük történt szégyenletes és kínos eseményekkel.

Az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért nevű nemzetközi emberjogi szervezet internetes adatbázisa szerint – amely a mentális egészségügy bűncselekményekért elítélt dolgozóit tartja nyilván – a pszichiáterek, pszichológusok, pszichoterapeuták ellen hozott büntető ítéletek közel egyharmada szexuális visszaélések miatt született, beleértve a gyerekekkel szembeni szexuális visszaéléseket is.

 

Akinek ilyen visszaélésről tudomása van, felkeresheti az emberjogi szervezet magyarországi csoportját, akik ingyenes jogsegélyszolgálat keretében segítenek: www.emberijogok.hu.

 

Ossza meg az információt!

Kerületi Újság a Facebookon - Kövessen minket!

A Budapest rovat további hírei

szeptember 5-8. között a Budai Vár teraszain Európa legszebb borfesztiválja A Budapest Borfesztivál 28. alkalommal várja a borozni, kikapcsolódni, szórakozni vágyókat a főváros egyik legimpozánsabb...
Idén, szeptember 7-én ad otthont a Vasúttörténeti Park az év egyik egyedülálló eseményének, a Mozdony Matinénak.
Megújult a Nemzeti Közművek (NKM) e-autótöltő applikációja, az ügyfelek ezentúl Mobiliti néven találják meg az alkalmazást - közölte az NKM kedden.
India varázsa a sikátoros utcákban járkáló díszes ruhákba öltözött emberek lelkében, a falra festett tarka Isten-ábrázolások szakralitásában, a minden házban megbúvó szentélyekből áradó...
Mészöly Miklós és Polcz Alaine levelezése Előadják: Trill Zsolt, Csákányi Eszter Szerkesztette és rendezte: Seres Tamás Augusztus 12-én volt Polcz Alaine és Mészöly Miklós esküvője, pontosan hetven...
A sétaösvény az Elvis Presley tér és Elek apó kútja között húzódik olyan zöld tereket érintve, amelyeket érdemes a városlakóknak meglátogatni. Az 5 km hosszú ösvény 10 állomásból áll, azaz két óra...
A régmúlt idők szerelmesei szombatonként a pesti Duna-parton, vasárnaponként pedig a budai Duna-parton közlekedő nosztalgiavillamossal és a Deák térről induló N109-es nosztalgia-autóbusszal...
HAVI MŰSOR – 2019. szeptember 9. hétfő 19:00 Fonó Session Összes – nyitó alkalom: padkaporos, gyimesi, ír, moldvai, ős jam session, görög ingyenes 10. kedd 19:00-21:00 21:00 Tánctanítás: Felcsíki...
Mind a BKK, mind a Főváros elhatárolódott az üzleti hirdetésektől.
A férfiaknál is és a nőknél is egy Maccabi-résztvevő volt a leggyorsabb.

hirdetés

Ön is hirdetne?

A címlapról ajánljuk

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4

hirdetés

Szolgáltatások Budapesten

hirdetés

Ön is hirdetne?

Olvasói blogok

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4

Könyvajánló

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
A kijelölt szöveg felolvasásához kattintson a hangszóróra! Kerületi Újság felolvasó