Üdvözlöm a Kerületi Újság - kerületi hírek oldalon.   A kijelölt szöveg felolvasásához kattintson a hangszóróra! Üdvözlöm a Kerületi Újság - kerületi hírek oldalon. GSpeech

Nonprofit eseményedet te is ingyen feltöltheted!

Ingyenes feltöltéssel népszerűsítheted tevékenységedet.

A Budapesten élő tősgyökeres francia, Pierre Waline írását (Külföldiek Budapestről - „A lépcsőház nem mi vagyunk!”) korra, nemre való tekintet nélkül ajánljuk. A francianyelv.hu közreműködésével.

„Tegyünk hozzá két apró betűt Paris nevéhez és „Paradis” (=paradicsom) lesz belőle”. Akármilyen jól hangzik, kissé túlzott a dicséret. Bizony, Párizst lehet dicsérni, de semmiképpen nem mondanám róla, hogy „paradicsom”. A sok dicsérettel szemben, kevés város létezik a világon, amelyet annyi sok kritika is érint. Néha jogosan, de nem mindig.

Amikor egy svájci állampolgár azt kifogásolja, hogy nem tiszták a járdák, vagy egy angol azon panaszkodik, hogy nem annyira udvariasak a párizsiak, vagy ha egy amerikai azt sajnálja, hogy szemtelenek a pincérek, ezt még bizonyos esetekben elfogadom. De amikor a magyarok részéről különősen szigorú, csipős kritikát hallok a szülővárosomról, akkor bevallom, hogy rosszul esik.

Párizs könnyű céltábla lehet a zsémbes emberek számára, bizony! Mégis el kell ismerni, hogy nagyon sokat fejlődött a város az elmúlt tíz év során.

Hadd idézzek egy pár példát. A leggyakrabban azt kifogásolják a magyarok, hogy mi franciák csak kizárolag franciául beszélünk; sőt, hogy nem is vagyunk hajlandók más nyelvet beszélni. Az, hogy nincs nyelvtehetségünk, ezt aláírom. De amikor azt hallom, hogy „direkt” - rossz indulatból - így viselkedünk, akkor ezt a szemrehányást egyértelműen visszautasítom. Arról nem is beszélve, hogy most már nálunk is több idegen nyelvet beszélnek a fiatalok. Nemrég azt olvastam egy magyar turistamagazinban, hogy „Párizsban nem kedvesek az emberek, és minden információ csak francia nyelven kapható”.

Pont most utaztam a párizsi metróban. A kocsikban és a jegyautomátáknál, minden magyarázat 4 nyelven szerepel (angol, német spanyol és olasz). És a hangos tajékoztatást két nyelven mondják (angol, spanyol). Akkor ne vessetek ilyen hamar követ ránk, nagyon kérem! És ami a nyelvtudást illeti, többször fordult elő, hogy nekem kellett segítenem német turistáknak pesti utcákon, mivel a kérdezett magyarok nem értették őket. Ezért egyáltalán nem haragszom, persze! Ez normális. De ... ugyanakkor a magyarok is legyenek egy kicsit toleransobbak irántunk, .. ich bitte Sie!

A Budapesten élő Pierre Waline-nal készült interjúnkat (A lépcsőház nem mi vagyunk) itt olvashatod!

Egy másik szemrehányás, amit rendszeresen hallok: „milyen barátságtalanok a párizsiak, igazán nem kedvesek!” Az tény, hogy a kellemetlen tapasztalatok ill. csalódások gyakran fordulhatnak elő, ha az ember Montmartre-ban vagy az Eiffel torony lábánál sétál. De sok helyen így van, máshol is. A nagy turisztikai centrumok nem az ideális helyek, ha az ember a helybeliek kedvességét akarja élvezni. Az nem egy kimondott „francia” tulajdonság: Budapesten a Várnegyedben vagy a Váci utcában is fordulhat elő a kellemetlen incidens, akár a romai piazza Navonén vagy a velencei San Marco téren.

Mégis, ha más helyekről van szó, ebben a tekintetben is változott a helyzet. 20 évvel ezelőtt, amikor Németországban laktam, nem bírtam elviselni a párizsi autósok viselkedését, főleg az udvarias (vagy inkább „fegyelmezett”) németekhez képest. A magyar autósok is abban az időben tiszteletben tartották a gyalogosokat. És ma mi a helyzet? Jaj! Mintha felcserélték volna a szerepet: ahányszor át kell gyalogolnom (...szaladnom..) a nagy pesti útakon, dobog a szívem...

Most, ami a mindennapi életet illeti, akár az utcán, a boltokban vagy a presszókban, két megszólítás tér állandóan vissza a fülembe: „Merci” és „Bonne journée” („Szép napot!”). Igaz, hogy a „Szép napot” is már lassan elterjed a pesti életben. A „Köszönöm” visszont még relatív ritka termék errefelé, pl. ha valakinek tartom az ajtót vagy előre engedem.

Igaz, hogy a párizsi honfitársaimnál hiánylom a bőkezűséget meg őszinteséget, amit sok magyarnál tapasztalok. De az is igaz, hogy a francia könnyedség jelentősen megkönnyebbíti a mindennapi életet, legalább a közterületeken (utcán, boltokban). Mivel én borzasztóan ügyetlen vagyok, elég gyakran fordul elő, hogy valakivel ütközöm az utcán (persze nem durván). Ezért elég gyakran haragudnak rám, sőt néha szigorúan, mint hogyha egy nagy bűnt követtem volna („Maga nem tud vigyázni?”).

Párizsban eddig sose hallottam ilyen megjegyzést. Sőt már két alkalommal fordult elő, hogy egy fiatal asszony, aki miattam nem nagyon tudott tovább lépni, azon nevetett s azt mondta nekem ”Hát! Mindjárt megismerkedünk!”. Erről nem is beszélve, hogy itt már nem nagyon merek mosolyogni egy idegen nőre vagy játszani egy idegen gyerekkel (nem illik... Micsoda szatír! Micsoda pedofil!).

Az, aki a mindennapi „kommunikációt” akarja tesztelni, utazzon buszon vagy menjen vásárolni! Igaz, hogy a pesti pénztárosok ill. eladók már sokkal kedvesebbek, mint régen. Ezt annál inkább nagyrabecsülöm, mert tudom, hogy alig keresnek. De a busz- ill. trolivezetők? Hát... Bár köztük akad olyan, aki tényleg kedves, bevallom, hogy inkább félek tőlük...

A párizsi kollégaikat nem akarom példaképnek mutatni, de az tény, hogy nagyon fejlődtek és már sokkal kulturáltabban viselkednek, mint régen; sőt udvariasak, előzékenyek. „Bonjour, merci” ezt mindig hallom ott, ha felszállok egy buszra. És hányszor kinyítják az ajtót, ha valaki egy lampánál akar felszállni, messze a megállótól (bár nekik is állítolag tilos)? 10 esetből 8 esteben. Itt Pesten? Soha. Egy jellemző példa: a Nagymező utca és Andrássy sarkán: ott van egy lámpa alig 4 méteren a troli megállójától. Sokszor azt láttam, hogy valaki kopog, s mégsem engedi fel a sofőr...

Ok: soviniszta vagyok... Nem tagadom. Mégis azért így reagálok, mert elég gyakran olyan szemrehányást hallok, mint pl.:. „Párizsban, mindenki bunkó és paraszt” (a kedves tapintatos Deák utcai újságárus)vagy „Párizsban Disneyland az egyetlen kulturált hely”...

Akármilyen „soviniszta” lehetek, nem tagadom, hogy nem mindig rózsás a párizsi élet, főleg, ha ott dolgozik az ember. A zsúfolt metrókocsik a csúcsforgalomban, vagy a metró átszállás hosszú folyosói ill. lépcsői meg az emberek morgos arca, ha - nem olyan korán - reggel kell munkába sietniük. Ezeket tapasztalni nem egy kimondott öröm! De mégis tudnék egy csomó olyan rövid „jelenetet” említeni, ami jelentősen megkönyebbíti a mindennapi „kommunikációt”.

Nemrég, amikor kifizettem egy nagy bolt pénztáránál, azt jelentettem ki a pénztárosnak, hogy „hamis pénzzel fizetek”. Erre ő azonnal azt vágja vissza nekem: „Remek, mert pont ennél a kaszánál csak hamis pénzt fogadunk el!”. Máskor, amikor naívan megkérdeztem egy csinos pénztárosnőtól ”Madame vagy Mademoiselle?”, ezt a választ kaptam tőle: „Attól függ: jogilag Mademoiselle, de műszakilag már Madame...”. És még egy példa: egy kávéházban villámgyorsan befaltam az omlettet, mivel nagyon éhes voltam. Erre a pincér lassan jön felém és halkan azt suttogja a fülembe:”Remélem, nem ilyen gyors a feleségével”. Stb, stb.

Persze, ilyesmit mindenütt lehet hallani, Pesten is. A kérdés az, hogy milyen gyakran. Hat évig laktam Németországban és ott sose élveztem egy ilyen „párbeszédet”. Sőt, amikor egy frankfurti étteremben méreszkedtem ezzel a hamispénz - talán kissé buta - viccel, akkor nagy lett a felháborodás...

Úgy érzem, hogy Párizs egy nagy színpad, egy állandó műsor, ahol minden apró incidens inkább szórakoztatja az embert (felháborodás helyett). Ez a „charme”-ja. Ahányszor megyek haza, elszaladok kávézni az első presszó pultjához. Ott az emberek, miközben lassan iszogatják a feketét, diszkréten lesik a szomszédot meg a pincért, hogy tudják azt a „bon mot”-t, azt az apró vicces kis megjegyzést megtenni, amitől rá fognak kissé csodálva mosolyogni. A kávé inkább csak ürügy. Most amikor utoljára voltam ott, a presszó főnöke már kezet fogott velem, pedig csak másodszor mentem oda. Ez nekem tetszik...

Miért ez a sok kritika a szülővárosommal szemben? Ami a magyarokat illeti (de hála Istenek nem mindegyiket..) az az érzésem, hogy ez a viselkedés egy bizonyos bizalmatlanságot tanúsít. A legtöbb esetben a nyelv miatt. Úgy, mint a süket emberek, gyakran azt hiszik, hogy őket bántják vagy becsapják, egyszerűen mert nem értik a másikat és félnek. Milyen gyakran hallottam azt, hogy „A franciák nem szeretik a magyarokat”... Mintha ezzel törődne az átlagfrancia ?! Vicces... Lehet, hogy egy komplexus bújik e mögött? Nem tudom...

Pesten élek. Elég gyakran találkozom itt francia (vagy belga) turistákkal. Eddig sose hallottam részükről egy kritikát sem a pesti élet iránt. Fordítva. És ha véletlenül valami rossz tapasztalatuk volt (becsapás egy étteremben) ebből nem csinálnak problémát, nem „dramatizálnak” és hamar elfelejtik. Igaz, hogy Budapest gyönyörű város és jó itt lakni. Ezt hangsúlyozom.

Mégis ... Párizs se rossz ! És megér egy látogatást ! Akkor, nagyon kérem, hagyjuk abba ezt a negatív hangnemet és élvezzűk inkább azt, ami ott pozitív ! E sok külföldi által kedvelt város a szabadság, a szerelmesek és a költők hazája. Inkább ezt lássuk! Ez a város mindenkié, a magyaroké is. De tudom, hogy sok magyar élvezi és szereti, ami engem megvígasztal.

Ezeknek szeretném kifejezni a hálámat. (Pierre Waline)

Ossza meg az információt!

Hozzászólás

Kerületi Újság a Facebookon - Kövessen minket!

A Budapest rovat további hírei

Augusztus 31-én rendezik meg idén az Állatkertek éjszakája nevű országos rendezvénysorozatot, amelyre 12 magyarországi állatbemutató hely készül változatos és izgalmas esti programokkal.
Ferencváros Önkormányzata idén is megrendezi immáron hagyományos, nagysikerű nyárvégi kulturális fesztiválját Ferencváros szívében, augusztus 23-26. között.
A szokásosnál is több tárlatvezetéssel várja a városlakókat, és a nyarat a fővárosban töltőket a Ludwig. Az újrarendezett gyűjteményi kiállítás mellett két időszaki tárlatot is ajánlunk.
Az ingatlanpiacon minden olyan városban árnövekedés tapasztalható, ahol van munkalehetőség.
„Ahol kicsiny gőzmozdonyok zakatolnak, ott van a Vasúttörténeti Park”
Kis-Juhász Fábián maga is meglepődött, amikor meglátta, hogy a világhírű énekesnő az általa tervezett ruhában pózol. A Christina Aguilerán látható darab a divattervező diplomakollekciójának a része.
A halfogyasztást ösztönző „Kapj rá!” kampány kóstoltató roadshowjának köszönhetően a következő hetekben számos rendezvényen és fesztiválon kóstolhatják meg az érdeklődők az egyszerűen elkészíthető, ízletes halból készült ételeket.
Június 4-e nemzeti gyásznap lehetne, két súlyos esemény is kapcsolódik a dátumhoz.
Szombaton, június 2-án a 21. Kékes Csúcsfutáson várhatóan ismét kétezren kapaszkodnak fel az ország legmagasabb pontjára, az 1014 m magasan levő Kékestetőre.
A klasszikus Balaton átúszás minden sportember számára bakancslistás esemény. Legalább egyszer az életben neki kell vágni, igaz csak kellő felkészültség esetén.

hirdetés

Ön is hirdetne?

A címlapról ajánljuk

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4

Szolgáltatások Budapesten

Gyermekfelügyelet
(Szolgáltatás / Gyermekfelügyelet, idősgondozás)

Gyermekfelügyelet

GUMIJAVÍTÁS :Teher,SzeméLy,Munkagép
(Szolgáltatás / Javítás, szerelés)

GUMIJAVÍTÁS  :Teher,SzeméLy,Munkagép

Könyvelés, bérszámfejtés, ügyintézés
(Szolgáltatás / Pénzügyi szolgátatás)

noimage

PÓTVIZSGAFELKÉSZÍTÉS
(Szolgáltatás / Oktatás, fordítás)

noimage

idösapolas
(Szolgáltatás / Gyermekfelügyelet, idősgondozás)

noimage

Olvasói blogok

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4

Könyvajánló

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7
  • 8
  • 9
A kijelölt szöveg felolvasásához kattintson a hangszóróra! Kerületi Újság felolvasó