Üdvözlöm a Kerületi Újság - kerületi hírek oldalon.   A kijelölt szöveg felolvasásához kattintson a hangszóróra! Üdvözlöm a Kerületi Újság - kerületi hírek oldalon. GSpeech

A budapesti lakáspiacon tavaly 29 305 tranzakciót bonyolítottak le, ami 19 százalékkal elmarad a 2018-as adatoktól, ez azt támasztja alá, hogy már a járvány kirobbanása előtt is mérséklődött a lakáspiac pörgése - közölte az Otthon Centrum a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján szerdán.

 Az ingatlanközvetítő hálózat közleménye szerint az adásvételek rangsorát továbbra is a XIII. kerület vezeti, tavaly mintegy 3000 tranzakció történt itt. A második legtöbb, valamivel 2500 fölötti fővárosi adásvétel a XI. kerületben köttetett, a harmadik hely pedig a XIV. kerületé, kevéssel 2500 alatti tranzakcióval. A számok mindegyik esetben elmaradtak a 2018-as adatoktól.
    Budapestről tavaly 5700-zal többen költöztek el, mint ahányan érkeztek, de ez nem mindenhol járt népességcsökkenéssel. A KSH adatai szerint a XI. kerületben több mint 400-zal emelkedett a lakosság száma, a IX. kerület 200 fős népességtöbbletet könyvelhet el, míg a harmadik helyen a XIII. kerület végzett 165 főnyi gyarapodással. Miközben Budapest egészére a városkörnyékre költözés jellemző, ezekben a kerületekben továbbra is komoly kereslet van a lakásokra - hívta fel a figyelmet az ingatlanközvetítő hálózat.
    A rendelkezésre álló információk szerint a téglalakások fővárosi átlagos négyzetméterára 742 ezer forintra emelkedett az idei első kilenc hónapban. A legmagasabb fajlagos négyzetméterár az V. kerületben alakult ki, ahol elérte az 1 millió 50 ezer forintot. A legdrágább városrészek rangsorában a második a XIII. kerület 950 ezer forintos átlagos négyzetméterárral, a harmadik pedig az I. kerület 900 ezer forinttal - összegezte az Otthon Centrum tanulmányát Soóki-Tóth Gábor elemzési vezető a közlemény szerint.
    A panellakások esetében az átlagos négyzetméterár 524 ezer forint volt január-szeptemberben. A legdrágábban, 630 ezer forintért a XI. kerületben lehetett hozzájutni egy négyzetméterhez, míg a VIII. és XIII. kerületben 608 ezer forintért.
    A családi házak átlagos eladási ára elérte a 450 ezer forintot négyzetméterenként. A legtöbbet, 850 ezer forintot a XII. kerületben kértek, a fajlagos árakat összegző listán ezt követte a XI. kerület 700 ezer forinttal és a III. kerület 572 ezer forinttal.
    Az új építésű lakások átlagos négyzetméterára 1,045 millió forint volt Budapesten az első kilenc hónapban. A legdrágábbak a belvárosi és hegyvidéki részeken épülnek. A legmagasabb fajlagos átlagárral az V. kerület lett az első 2 millió forinttal, majd a II. és a XII. kerület következik átlag 1,8 milliós négyzetméterárral.

Forrás: MTI

Ossza meg az információt!

A Budapest rovat további hírei

Elkészült a Liget Budapest projekt keretében megújult botanikus kert, az új kutyás élménypark és a két kilométer hosszú, kivilágított Városligeti Futókör is; ezzel a parkfejlesztés során eddig több...
Nem az értesítések okozzák a telefonfüggőséget. Az okostelefon állandó ellenőrzését nagyrészt az stimulálja, hogy a felhasználó késztetést, sőt, szinte kényszert érez rá, hogy a telefont szinte...
Online lehet megnézni Tóth Luca Lidérc úr című animációját a Nowness oldalán.
Országos informatikai és okoseszköz adományozási programot indított a JÓTETT Bank a hátrányos helyzetű iskolák, pedagógusok, diákok számára, a Digitális Gyorsítósáv programban több mint kétezer...
Hoboth Sándor és Ludvig Zsolt is bekerült az Európai Röplabda Szövetség (CEV) egy-egy bizottságába.
Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatként lesz szankcionálható a kettős minőség 2022 májusától, miután az Országgyűlés ellenszavazat nélkül elfogadta a fogyasztóvédelmi törvény módosítását kedden -...
Közös karácsonyi adománygyűjtést szervez a Millenáris park és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a csütörtöktől december 20-ig tartó Millenáris AdományPark nevű karitatív akcióban az érdeklődők...
Újabb három évig, Frissesség Ereje néven új arculattal és megújult kabalafigurákkal folytatódik jövőre a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) zöldség- és gyümölcsfogyasztást ösztönző Európai friss...
Az államilag támogatott hitelkonstrukciók a járványhelyzet idején is támaszt adnak mind a lakossági, mind a vállalati hitelezésnek, emellett a fizetési moratórium, melyben a jogosult vállalati...
Sikeresnek értékelte a Gazdaságvédelmi akcióterv programjait éves meghallgatásán Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az Országgyűlés gazdasági bizottságában hétfőn.

hirdetés

Ön is hirdetne?

hirdetés

Ön is hirdetne?

A címlapról ajánljuk

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4

Budapesti önkormányzati újságok

  • 1. kerületi újság: Várnegyed újság

    Várnegyed újság

    A Várnegyed az I. kerület Budavári  Önkormányzat hivatalos lapja. >>>
  • Budai Polgár, a II. kerület ingyenes terjesztésű önkormányzati újságja

    Budai Polgár

    A Budai Polgár a II. Kerületi Önkormányzat lapja, kiadja a Budai Polgár Nonprofit Kft. >>>
  • Óbuda újság, a III. kerület ingyenes terjesztésű önkormányzati újságja

    Óbuda újság

    Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatának lapja. >>>
  • Újpesti Napló, a IV. kerületi Önkormányzat ingyenes terjesztésű hetilapja

    Újpesti Napló

    Budapest IV. kerület önkormányzatának lapja. >>>
  • Mai Belváros, V. kerületi ingyenes terjesztésű újság

    Mai Belváros

    Mai Belváros - az 5. kerület újságja. >>>
  • images/stories/2020_01/06-kerulet-terezvaros-ujsag-pdf-hirdetes.jpg

    Terézváros Magazin

    A Terézváros magazin a VI. kerületi önkormányzat kiadásában havonta kétszer jelenik meg 25 500 példányban 28 oldalon, és a Magyar >>>
  • Erzsébetváros újság, VII. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Erzsébetváros újság

    Az Erzsébetváros újság Budapest Főváros VII. Kerület Erzsébetváros Önkormányzat havonta megjelenő ingyenes lapja. >>>
  • Józsefváros újság, VIII. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Józsefváros újság

    A Józsefváros újság Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat lapja, hiteles információkat közöl az önkormányzatról és a kerületi intézményekről. Megjelenik >>>
  • Ferencváros újság hirdetésfelvétel, médiaajánlat

    9 - Ferencváros újság

    A Ferencváros újság, új nevén a "9" a IX. kerületi önkormányzat ingyenes terjesztésű lapja. >>>
  • Kőbányai Hírek újság, X. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Kőbányai Hírek

    A Kőbányai Hírek Budapest Főváros X. kerület Kőbánya Önkormányzatának lapja, hiteles információkat közöl az önkormányzatról és a kerületi intézményekről. Megjelenik >>>
  • Újbuda újság, XI. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Újbuda újság

    Az Újbuda újság a XI. kerület Újbuda Önkormányzatának lapja, hiteles információkat közöl az önkormányzatról és a kerületi intézményekről. Megjelenik kéthetente >>>
  • Hegyvidék újság, XII. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Hegyvidék újság

    Kiadja: Budapest XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat megbízásából a Hegyvidék Lapkiadó. >>>
  • Hírnök újság, XIII. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Kerületi Hírnök

    A Hírnök a XIII. kerületi önkormányzat ingyenes lapja. >>>
  • Zuglói Lapok újság, XIV. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Zuglói Lapok

    A Zuglói Lapok a XIV. kerületi önkormányzat ingyenes lapja. >>>
  • Életképek újság, XV. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Életképek újság

    Rákospalota, Pestújhely, Újpalota újságja. Kiadja az XV. Média Kommunikációs és Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. >>>
  • XVI. Kerületi Újság, 16. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    XVI. Kerületi Újság

    A Budapest Főváros XVI. Kerületi Önkormányzat kétheti lapja. Megjelenik 34 500 példányban. >>>
  • XVII. kerületi Hírhozó újság, 17. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Hírhozó újság

    Kiadja a lapalapító tulajdonos Budapest Főváros XVII. Kerület Önkormányzata megbízásából a Patriot Bt. Megjelenik 38 000 példányban. >>>
  • XVIII. kerületi Városkép újság, 18. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Városkép újság

    A Városkép önálló, saját szerkesztőséggel rendelkező közéleti-közérzeti magazin, XVIII. kerület Pestszentlőrinc – Pestszentimre önkormányzatának hivatalos kiadványa. >>>
  • XIX. kerületi Kispest újság, 19. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Kispest újság

    A kispestiek hivatalos havilapja. Kiadja Budapest Főváros XIX. kerület Kispest Önkormányzata Polgármesteri Hivatal. Megjelenik havonta 27 500 példányban. >>>
  • XIX. kerületi Kispesti Magazin, 19. kerületi ingyenes terjesztésű újság

    Kispesti Magazin

    A Kispesti Magazin havonta 27.000 példányban jelenik meg a XIX. kerületben. >>>
  • XX. kerületi Pesterzsébet újság, 20. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Pesterzsébet újság

    Budapest Főváros XX. kerület Pesterzsébet Önkormányzata társadalompolitikai és szolgáltató lapja. Megjelenik havonta 32 ezer példányban. >>>
  • XXI. kerületi Csepeli Hírmondó újság, 20. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Csepeli Hírmondó

    Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata 2010-től ad ki önkormányzati lapot, havi, majd 2012-től kétheti megjelenéssel. A Csepeli Hírmondó minden hónap >>>
  • XXII. kerületi Városházi Híradó újság, 22. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Városházi Híradó

    A XXII. kerületi önkormányzat kétheti lapja. Megjelenik 22.700 példányban. >>>
  • XXIII. kerületi Soroksári Hírlap, 20. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Soroksári Hírlap

    Kiadja Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala. Megjelenik 10 ezer példányban. >>>
  • 1

Pest megyei önkormányzati újságok

  • Csömöri Hírmondó - Csömör önkormányzatának hivatalos lapja

    Csömöri Hírmondó

    Csömöri Hírmondó – Helyi ingyenes információs és közéleti havilap médiaajánlat Példányszám: 3810 Terjesztés: a kiadvány eljut Csömör minden háztartásába, a településen >>>
  • Az Érdi Újság Érd Megyei Jogú Város Önkormányzatának ingyenes hetilapja

    Érdi Újság

    Az Érdi Újság Érd Megyei Jogú Város Önkormányzatának ingyenes hetilapja. >>>
  • Gyömrő Magazin - Gyömrő Önkormányzatának havonta megjelenő tájékoztató magazinja

    Gyömrő Magazin

    Gyömrő Önkormányzatának hivatalos lapja, a több mint 6800 példányban megjelenő Gyömrői Magazin minden postaládába eljut, a visszajelzések alapján pedig a >>>
  • Szervusz, Kerepes - Kerepes város Önkormányzatának havonta megjelenő tájékoztató újságja

    Szervusz, Kerepes

    Gyömrő Önkormányzatának hivatalos lapja, a több mint 6800 példányban megjelenő Gyömrői Magazin minden postaládába eljut, a visszajelzések alapján pedig a >>>
  • Kistarcsai Híradó - Kistarcsa Önkormányzatának havonta megjelenő tájékoztató újságja

    Kistarcsai Híradó

    A Kistarcsai Önkormányzat havonta jelenteti meg tájékoztató magazinját. Helyi közérdekű információk adják az újság tartalmát. >>>
  • Budaörsi Napló

    Budaörsi Napló

    Budaörs Magyarország egyik legfejlettebb települése - ezt nem mi állítjuk, hanem a KSH, 17 mutató alapján. >>>
  • 1

Szolgáltatók, akiket ajánlunk

hirdetés

Olvasói blogok

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4

Könyvajánló

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
A kijelölt szöveg felolvasásához kattintson a hangszóróra! Kerületi Újság felolvasó